Kedden tartotta tisztújító ülését a Nyíregyházi Ifjúsági Kerekasztal. A szervezet 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy érdekegyeztető fórumként javítsa a helyi ifjúsági fejlesztések hatékonyságát, valamint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Ifjúsági Cselekvési Terve végrehajtásának civil kontrolljaként támogassa annak megvalósítását. A kerekasztal szak
Ha egyik jelölt sem teszi magáévá legfőbb kampányígéretét, akkor Schmuck Andor is elindul a polgármesteri székért Belváros-Lipótvárosban – mondta a politikus az rtl.hu-nak. Szervezete a "Miénk a Belváros" nevet kapta, ez pedig igencsak hasonlít a helyi ellenzék által alkotott Tiéd a Belváros-frakció elnevezésére. Schmuck Andor szerint szó sincs meg
A támogatás lehetőséget biztosít olyan fejlesztések előkészítésére, amelyeknek köszönhetően jelentősen javulhatnak a közlekedési kapcsolatok, közölte a BKK.
A társaság a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklus keretében szerdán benyújtotta a jövőbeni fejlesztéseinek első, 10 milliárd forint összegű támogatási kérelmét.
A MOL Bubit használók köre évről évre bővül, 2023-ban is több tízezer új felhasználó csatlakozott a rendszerhez, akik egyre több gyűjtőállomáson tudják igénybe venni a szolgáltatást.
A körmendi Battyhány-iskolában tartott megnyitóval vette kezdetét hétfőn az idei Afrika-hét a Szombathelyi Egyházmegyében. Idén a kongói Kabinda városának gyűjtenek:
Jelentős villamos- és metrófejlesztések előkészítése valósulhat meg Budapesten az Európai Unió társfinanszírozásával: elkezdődhet a kisföldalatti meghosszabbításának, az Újbuda és Újpest közötti villamosvonalak összekötésének, a dél-pesti villamosgyűrű bővítésének, valamint a 42-es villamos fejlesztésének tervezésére - közölte a Budapesti Közlekedé
Felszólító levelet küld a magyar kormánynak az Európai Bizottság a szuverenitásvédelmi törvény miatt. Ha a kormány két hónapon belül nem válaszol, pernek nézhet elébe.
A sarki fényt szeretnék jutalmul közösen megnézni érettségi után a szobi Szent László Gimnázium 9/A osztályának tanulói. Az extrém osztálykirándulás költségeit is kiszámították, 7,6 millió forintot kell összegyűjteniük. A húsz diák és az osztályfőnök elhatározta, sem szülői segítséget, sem adományt nem fogadnak el, munkával szeretnék előteremteni a
A Gyulai Agrár Zrt a térség egyik meghatározó növénytermesztéssel és állattartással foglalkozó nagy múltú gazdasága. A 3 témában Ancsin Péter ügyvezetővel arról beszélgettünk, milyen évet zártak tavaly gazdálkodási szempontól, látszik-e megoldás az értékesítésben jelentkező gondokra, valamint a szarvasmarha telepen folyó munkába is bepillantást kap
Többen felháborodtak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnökének Facebook-bejegyzésén, amelyben – amellett, hogy egyértelművé tette, elítéli a pedofíliát –, azt írta: "Elnök asszony kegyelmi döntését tiszteletben tartjuk". Később ezt a mondatot az egyik kommentelő figyelmeztetése után törölte. Kardosné Gyurkó Kata megkeresésünkre azt írta, hogy
Szünetel a CIB Banknál a személyikölcsön-igénylések befogadása, melynek oka a bank hitelbírálati rendszerének lecserélése. Mindez fájdalmasan érintheti az éppen hitelfelvétel előtt állókat, ugyanis a CIB Bank jelenleg kifejezetten kedvezőnek számító feltételek mellett kínál személyi kölcsönt.
Pop Mert Julián, a bicskei pedofil-ügy egyik áldozata nyílt levélnek is beillő kommentet hagyott az államfő közösségi oldalán. Ebben az áldozatok nevében követeli, vállalja a felelősséget döntéséért Novák Katalin.
Mint beszámoltunk róla, napok óta dagad az úgynevezett kegyelmi botrány, miután kiderült, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének, akit elítéltek, mert a volt igazgató pedofil ügyeinek az eltussolásában, kényszerítésben vett részt. Az ellenzék Novák Katalin lemondását követeli, az ügy egyik áldozata pe
A szelektív hulladékgyűjtést és a hulladékvisszaváltó REpontokat népszerűsíti a MOHU, a cég kampányaihoz nagykövetként Ördög Nóra és Till Attila televíziós műsorvezetők is csatlakoztak.
Az egyetem szerint a hallgatók nagyon elégedettek Kovács Istvánnal, egyébként szakmai felkészültség, oktatói kvalitások és akadémiai előmenetel alapján válogatják az oktatóikat.
Ezzel immár több mint negyven temetkezési helyen találhatók olyan parcellakövek, amelyek egy-egy QR-kód segítségével nemzetünk nagyjainak életművét mutatják be.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bemutatták a sajtó képviselőnek a tájékoztató anyagot, amivel a kudarcba fulladt lakossági fórumra készültek. Az is kiderült, mennyi vízre lesz szükség, ha teljes kapacitáson működik majd az üzem.