Egy elektromos robogóba rejtett pokolgép megölte a nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagyot kedden Moszkvában – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (Szbu) egy névtelenül nyilatkozó tisztviselője több sajtóorgánumnak elmondta, hogy az Szbu áll a merénylet mögött. Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági
Egy felmérés eredménye nagyban függ a kérdésektől, a kutatás időpontjától, a kiválasztott mintától. Mindennek ellenére a tavasz óta publikált felmérések két dologban megegyeznek: A Fidesz stagnál, vagy gyengül, a Tisza erősödik.
Az újabb módosítást váratlanul, minden előzmény nélkül nyújtotta be az igazságügyi bizottság novemberben. Mostantól legfőbb ügyész bárkiből lehet, bíró csak 35 éves kortól.
Ó jöjj, ó jöjj Emmanuel – ez volt az Erkel Ferenc vegyes Kar 20224-es, karácsonyi koncertjének címadó éneke, emellett több, mint egy tucatnyi dal csendült fel a szombat esti, telt házat vonzó programon. Görgényi Ernő polgármester az adventi időszak egyik különleges hangulatú eseményének nevezte a vegyes kar koncertjét, melynek népszerűségét mi sem
A kerület új vezetőjének egyik első intézkedéseként átvilágították a korábbi ciklusokban gyanús ügyekbe keveredett, az önkormányzat tulajdonában álló városgazdálkodási céget.
A Mi Hazánk politikusa Ungár Péter parlamenti felszólalása után állami pénzből támogatott "homoszexuális lobbiszervezetekről" és "szabadkőműves páholyokról" beszélt - az elnöklő Jakab István egy ponton megvonta tőle a szót, rendreutasította - a KDNP-s Soltész Miklós pedig bocsánatkérésre szólította fel Novák Elődöt.
Tizennegyedszer is módosítják az Alaptörvényt, átalakítják a választókerületi beosztást, büntetni fogják a gyűlölködő kommenteket, és nem lehet csak úgy bármiről megemlékezni a parlamentben.
Megvásárolta a Budapest szívében található történelmi Tőzsdepalota épületét a Gránit Alapkezelő egyik alapja a két korábbi tulajdonosától, a Tippin Corporationtől és az Optimum Asset Managementtől.
Mivel a Fővárosi Önkormányzat hónapok óta jogszabályellenesen működik, és a kormányhivatal felszólítására sem választott főpolgármester-helyettest, ezért a Sára Botond főispán a bíróság elé viszi az ügyet.
Megvásárolta a Budapest szívében található történelmi Tőzsdepalota épületét a Gránit Alapkezelő egyik alapja a két korábbi tulajdonosától, a Tippin Corporation-től és az Optimum Asset Management-től. Ezzel a beruházással a régóta üresen álló épület megújulhat, és ismét Budapest építészeti örökségének egyik ékes példájává válhat.
Olyan tartós és valódi békét kell teremtenünk, amelyet nem tud megakadályozni Oroszország – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök abban a videoüzenetben, amit a Közös Expedíciós Haderő (JEF) tallinni csúcstalálkozójának résztvevőihez intézett kedden. Az ukrán elnök ezenkívül kiemelte, hogy véleménye szerint "a 2025-ös év elhozhatja a hábor
Budapesten kettővel kevesebb, Pest vármegyében kettővel több választókerület lesz, a szavazólapok mellé csak a választópolgár kérésére adnak majd borítékot, a jelöltek visszalépését pedig a választást megelőző harmadik napig lehet majd bejelenteni a jövőben - a többi között ezekről a választási jogszabályokat érintő módosításokról is döntött kedden
Elfogadta kedden a parlament plénuma a szenátorok és képviselők jogállásának módosítását. A jogszabály szigorít a fegyelmi vétségek büntetésén és összhangba hozza a két ház által alkalmazott szankcionálási szempontokat.
Felavatták Jankovics Marcell (1874-1949) író, ügyvéd, politikus, alpinista domborművét Budapest I. kerületében, egykori lakásánál kedden. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke beszédében kiemelte: Jankovics Marcell értő és látó ember volt, aki 1905-től két cikluson át a füleki körzet országgyűlési képviselőjeként már érzékelte a pánszlávizmus ve
Alejandro Garnacho, a Manchester United argentin futballistája nyerte az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat, amelyet kedden a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) dohai gáláján adtak át.
A törvény 2025. január 1-én lép hatályba, ugyanakkor nem vonatkozik azokra, akik általánosságban gyűlölködnek, csak ha azonosítható, konkrét személy ellen teszik.
Karácsony előtt még gyorsan áttoltak egy csomó törvénymódosítást: többek között megváltoztatták a választási törvényt, eladhatóvá válnak a pályaudvarok, és börtön járhat a kommentelésért is.
Az euróövezet az előző havinál és a vártnál is kisebb külkereskedelmi többletet ért el októberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált első becslése alapján.
Te eltervezted már, hogyan töltöd 2024 utolsó estéjét? Egy partiba mész, házibulira vagy hivatalos, áthívod a barátaidat, esetleg a családoddal, otthon várjátok az újévet? Nos, annyi biztos, hogy ha a terveid között szerepel az is, hogy kiöltözz, vagy legalábbis ne kifejezetten hétköznapi szettben legyél, akkor az idei év legtrendibb szilveszteri r
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Vitézy Dávid a Podmaniczky Mozgalom holnapi szavazatait ahhoz köti, hogy szavazzák meg a PM módosítóit. A frakcióvezető egy háttérbeszélgetésen azt mondta: a főváros ne fizesse be a 4,1 milliárdos bírságot az államnak, azt pedig mondja ki a Közgyűlés: a kormány vonja vissza a pályaudvarok 99 éves bérbeadásáról kiírt pályázatokat.
Az Európai Bizottság hivatalos eljárást indít a TikTok online videómegosztó ellen a digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) megsértésének gyanúja miatt a november 24-én tartott romániai elnökválasztással összefüggésben – közölte kedden a brüsszeli testület. A bizottság úgy véli, a TikTok megszegte azon kötelezettségét, hogy megfelelően érté
A parlament megkezdte a személyszállítási törvény módosításának vitáját, amely Lázár János szerint a mobilitáshoz való jogot garantálja, és új közlekedési alapelveket vezet be. Az ellenzék szerint a javaslat valójában járatcsökkentéseket hozhat, a közlekedési rendszer összeomlás szélére sodródott, és nem nyújt valódi megoldást a helyzetre.
Módosította a marosvásárhelyi táblabíróság a hatósági felügyelet előírásait Soós Zoltán marosvásárhelyi független polgármester esetében, akit megvesztegetés elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA) – derült ki a romániai bíróságok honlapján közzétett végzésből.
A béremelések lehetséges elmaradása miatt sztrájkot terveznek a fővárosi cégek munkavállalóit képviselő szakszervezetek – tudta meg a HVG. A portál értesülései szerint a fővárosi cégek munkavállalóit képviselő szakszervezetek arra kérik a képviselőket, hogy támogassák az új fővárosi költségvetés elfogadását, ellenkező esetben demonstrációs és sztr
"Orbánnak nincs hadserege. Hogyan gyakorolna nyomást Putyinra? Egy viccel, egy mosollyal? Azt megtarthatja magának" – reagált ismételten Volodimir Zelenszkij a magyar tűzszüneti-, és fogolycserejavaslatra. Az ukrán elnök kedden, a helyi és regionális önkormányzatok összukrajnai kongresszusának ülésén bírálta a magyar miniszterelnököt. Az Index álta
Érdemes lenne nagyobb erőfeszítéseket tenni Magyarországon is annak érdekében, hogy a magyar gazdák megismerjék az új technológiák előnyeit - jelentette ki Áder János a Portfolio-nak adott interjújában.
Témák: Három helyen rendeztek ételosztást a hétvégén, Gyulán. Ezeken az eseményeken már nemcsak a rászorulók támogatása a cél, hanem az is, hogy közösségi élményt, találkozási pontot kínáljanak az embereknek. A növekvő érdeklődés miatt idén új helyszínen, a művelődési központ színháztermében rendezték meg az Erkel Ferenc Vegyes Kar karácsonyi konce