Kiszivárgott az európai liberálisok (Renew Europe, Momentum) legsötétebb diktatúrák kezdeti időszakára emlékeztető terve: még a legalapvetőbb jogokat és lehetőségeket is megvonnák a jobboldali erőktől az Európai Parlamentben – írta az Alapjogokért Központ főigazgatója a Facebook-oldalán kedden. Szánthó Miklós elemzése szerint "totális elszigetelést
Az Országgyűlés 136 igennel, 5 nem ellenében, 45 tartózkodás mellett elfogadta az internetes agresszió visszaszorításáról szóló törvényt. A javaslat indokolása szerint (jellemzően az interneten) megszaporodtak az olyan félelemkeltő, gyűlölködő megnyilvánulások, kommentek, amelyek sértik az érintett személyek emberi méltóságát, nélkülözik a kölcsönö
2025. január 1-től újabb jelentős béremelés lép életbe a szakképzésben oktatók számára: közel 24 ezer oktató bére átlagosan 21,2 százalékkal növekszik. A kormány erre a célra közel 50 milliárd forintot biztosít költségvetési forrásból – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is megszervezi hagyományos adventi-karácsonyi szeretetvendégségét. December 17-e és 22-e között hajléktalanoknak, illetve a rossz szociális körülmények között élő családoknak osztanak ételt– közölte az Ökumenikus Segélyszervezet és a kezdeményezéshez csatlakozó E-ON Hungária Csoport.