A családok anyagi biztonságának elősegítéséért szükség van a családi adókedvezmény megduplázására - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter az Origónak adott, a hírportálon vasárnap megjelent interjújában.
Észak-Korea vezetőjének úgy tűnik, tetszett Orbán Viktor október 23-ai beszéde. Az ottani külügyminisztérium közleményében részletesen méltatják a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort. És kiemelték, hogy a magyar kormányfő az EU-s nyomástól védi országa szuverenitását.
Végül a Honvédkórház sürgősségi osztályára küldték, ahol órákon át vesztegelt, majd saját felelősségre távozott. Csak ekkor közölték vele, hogy a Péterfy Sándor toxikológiai osztálya a gombamérgezések kezelésének szakértője.
Elfogadja a magyarok többsége, hogy a rossz gyerek pofont kapjon vagy kiabáljanak vele a szülők. Az IDEA Intézet egy éves időtávlatban elemezte az internetes kommenteket a témában és arra a megállapításra jutott, hogy a suhintás, a pofon, az ütés, az ordibálás a magyar családok többségében elfogadható nevelési eszköznek számít. Kivéve a durva fizik
A Budapesti Ügyvédi Kamara Pro Bono Napot tart. Egy napon keresztül bárki fordulhat hozzájuk, aki épp perlekedik a szomszédjával vagy a függőben lévő peres ügyét szeretné tovább lendíteni, esetleg egy hivatalos beadványt szeretne pontosan megfogalmazni.
A reggeli köd- és párafoltok feloszlása után jellemzően napos, száraz, de hideg időre kell számítani november első hetében: a csúcshőmérséklet a legmelegebb órákban 10-15 Celsius-fok körül alakul, reggelente azonban mínusz 4 és plusz 4 fok közi értékek várhatók - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Az idei júniusi választásokon Zomba településén indultak a legtöbben a polgármesteri pozícióért Tolna vármegyében. Az összesen hat független induló közül viszont végül Mátis László volt az, akinek bizalmat szavaztak a helyiek, ezzel pedig sikerült legyőznie az addigi fideszes polgármestert. Ráadásul mindezt társadalmi megbízatásban vállalta el, vag
Tőkés Lilla bámulatos alkotása kétségkívül egy múzeumban is megállná a helyét. Viszont hogy megtekinthessük, nem árt nagyítót ragadni: a karcagi származású körömművész ugyanis mindössze 10 darab, egymás mellé felsorakoztatott műkörömre festette fel a Trónok harca című sorozat ikonikus karaktereit. Különleges műve világbajnoki címet ért a legrangosa
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Viktor előtt hosszú hét áll, erről a hivatalos Facebook-oldalán számolt be egy rövid összegző bejegyzésben. A hétfői parlamenti ülésen intenzív vitákra és pofozkodásra számít, utána pedig messzire utazik egy találkozó miatt, de Magyarország történetének egyik legnagyobb diplomáciai rendezvénye is a jövő héten lesz. De természetesen Orbán figy
Pálinkás József atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke egy interjúban szólt be Orbán Viktornak, Szijjártó Péternek és Orbán Balázsnak. A volt oktatási miniszter kegyetlenül elmondta a véleményét azzal kapcsolatban is, hogy a magyar miniszterelnök szerint soha nem lesz világpolitikai tényező. De azt is kiemelte, hogy valószínűleg ő
A Szeged-Csanádi Egyházmegye október végén adta el a telket, melyen az egykori Móricz-iskola régi téglaépülete áll. Ezt bonthatják, ami a szomszédoknak nem tetszik.
Több iskolában sem engedélyezte az illetékes tankerületi központ a több napos kirándulások szervezését. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a Klebelsberg Központ így akarja megspórolni a túlóradíjat, ami a felügyelő tanároknak járna az ilyen szabadidős programokért.
Nincs megállás. Hiába köszönt le immár 5 éve Budapest főpolgármesteri posztjáról Tarlós István, a politikus továbbra is aktív. Igaz, már nem annyira, mint egykoron, de azért a tanácsaira még ma is számít Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós pedig a véleményét is mindig őszintén elmondja akár Karácsony Gergelyről, vagy Vitézy Dávidról. Az egykori főp
Biztosítatlan jármű, ami kárt okozhat ne közlekedjen közúton - mondta Farkas Károly, a Magyar Autóklub Közép-Dunántúli Regionális Szervezetének elnöke az új KRESZ bevezetése előtt.
A veszélyhelyzet meghosszabbítására adhat felhatalmazást az Országgyűlés hétfőn, e heti háromnapos ülésének első napján. Orbán Viktor azt írta: "pofozkodásra" készül.
A veszélyhelyzet meghosszabbítására adhat felhatalmazást az országgyűlés hétfőn, az e heti, háromnapos ülése első napján. Várhatóan Orbán Viktor is jelen lesz és válaszol az azonnali kérdésekre.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Benedek István, az ELTE adjunktusa 2022-ben arról írt, hogy egy váratlanul megjelenő új szereplő gyorsíthatja fel az Orbán-rezsim eróziáját. Most két feltétel is teljesülni látszik ahhoz, hogy a kormányt választásokon váltsák le. Benedek szerint Magyar Péter máshogy egyesíti az Orbán-rendszer ellenzékét, mint ezt korábban próbálták. Ha a 2026-os vá
A serdülő lányok mintegy fele érzi magát kevésbé szépnek a közösségi médiafelületeken látottak hatására, mert sokukban nem tudatosul, hogy az online tér gyakran hamis valóságképet tár eléjük – egyebek mellett erre mutatott rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása, amely a 13–16 éves kamaszok közösségimédia-használati szokásait vett
A környezethasználati engedély kérdése nem érinti az építési engedélyeket. A CATL engedélyeit ugyan megtámadták civilek, de az építkezésre ez sem járt halasztó hatállyal.
Az MTA egykori elnöke szerint Orbán Viktor azt hiszi, hogy világpolitikai tényezővé válhat, és Magyarországon is fontosabb neki, hogy látványos nyomot hagyjon, mintsem szektorokat tegyen rendbe.
Egy elektromos rolleres hajt fel az M3-as autópálya kivezetőjére, az autósok pedig alig férnek el tőle – ezt rögzítette egy autó kamerája. A felvételen látható, hogy az életveszélyesen közlekedő illető egyenesen az autópályára hajt.
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés a megszokottnál korábban, 11 órakor kezdődik, amit a HírTV-n és Facebook-oldalunkon élőben közvetítünk.
Idén 27. alkalommal szervezte meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az ÁGOTA® Alapítvány a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek és fiatalok országos találkozóját és nyári táborát, az ÁGOTA® Tábort. Ebben az évben mintegy 800, vér szerinti családját nélkülözni kényszerülő gyermek szerzett felejthetetlen