Az amerikai szövetségi nyomozó iroda (FBI) emberei másfél évtizede körözött terroristát fogtak el Wales-ben – jelentette be a hatóság igazgatója kedden. Christopher Wray közleménye szerint az a Daniel Andreas San Diego került kézre, akit a 2000-es évek elején több, Kaliforniában elkövetett bombamerényletért tartanak felelősnek. A férfi 2009 óta sze
Úgy éreztem, össze kell foglalnom azt a mintegy harminc éves időszakot, amelyet hivatásos politikusként eltöltöttem és ennek eredményeképpen született meg a Frontvonalban - Beszélgetések Szájer Józseffel című könyv - jelentette ki a Szabad Európa Intézet igazgatója a kötet bemutatóján kedden Budapesten. Szerda este 6-kor Szájer József az InfoRádió
Úgy tudjuk, az MTA elnöksége "a kisebbik rossz jegyében" már rábólintott a vételi ajánlatra: így gyűri le a tudósokat két felvonásban a NER, ha két hét múlva az Akadémia közgyűlése is az elvárások szerint szavaz.
A kiadó szerint "a szavazatok alakulásának mintázata" mesterséges beavatkozásra utalt. Leállították a voksolást, így aztán a végeredmény sem derült ki.
Kettős hiba miatt kellett lezárni a Déli pályaudvart hétfőn, miután tiltott jelző mellett haladt el egy vonat – mondta az InfoRádióban a Vasutasok Szakszervezetének elnöke. Meleg János szerint a fennakadások, meghibásodások a forráshiányra és a költségmegszorításokra vezethetők vissza. Arról is beszélt, hogy a gyakori kellemetlenségek miatt negatív
A demonstrálók eredetileg csendben akarták kifejezni a véleményüket. A püspökkel szimpatizálók azonban el akarták venni tőlük a molinójukat és a telefonjaikat.
A tudományos munka egyik alapvető szabályát is megsértette a miniszterelnök politikai igazgatója, és ez még nem minden. Újabb részletek Orbán Balázs ezer sebből vérző doktori eljárásáról.
Az intézmények szeptember óta nem fizettek a beszállítóknak, a kormány ezúttal a beígértnél kevesebb, 39,4 milliárdos pluszforrást ítélt meg az adósságok rendezésére.
Elfogadta a parlament a jövő évi adócsomagot, ennek részeként számos adónemnél 2025-től bevezetik az inflációkövető emelést. Közben megszületett a három évre szóló minimálbér-megállapodás. Orbán Viktor történelminek nevezte a megállapodást, amely európai mértékben is oda helyezi a minimálbért, "ami méltó hozzánk". Az ATV Egyenes Beszéd című műsorá
Összecsapott Baranyi Krisztina és Vitézy Dávid, aki annyira hevesen hibáztatta Lázár Jánost, hogy a fideszes Gulyás Gergely felajánlotta, főz neki egy hársfateát. Ebbe már Karácsony is beszállt.
A főpolgármester véleménycikket írt a kormány választókerületeket érintő legújabb javaslatáról, ami szerinte több, mint a szokásos fideszes hatalmi manipuláció.
Életbe lépett szerda hajnalban az előző nap bejelentett tűzszünet Izrael és a Hezbollah libanoni síita terrorista szervezet között közel tizennégy hónapos hadviselés után. A megállapodás szerint a következő hatvan napon az izraeli hadsereg fokozatosan kivonul Dél-Libanonból, ahol a hivatalos libanoni hadsereg ötezer katonát fog állomásoztatni a Lit
Kábítószerekkel kereskedő bűnszervezetet számolt fel a rendőrség. Az ügy Békés vármegyei szálát a békéscsabai nyomozók derítették fel, majd gyulai kollégáikkal hét óra alatt kilenc embert vettek őrizetbe. A két és fél kilónyi kábítószergyanús anyaggal együtt súlyos összeget, 38 millió forintnyi bűncselekményből származó készpénzt is lefoglaltak. Há
A megkérdezettek szerint akár titkosszolgálati módszerekkel, sőt, mesterséges intelligenciával készült felvételeket is bevethet a kormány politikai ellenfeleivel szemben.
A szelektív hulladékgyűjtést ösztönző programja keretében országszerte több mint egymillió kukát oszt ki a MOHU 2025 végéig lakossági ügyfelek számára olyan területeken, ahol a papír-műanyag-fém hulladékok gyűjtése eddig zsákokban történt, illetve ott, ahol bevezetik a konyhai élelmiszer-hulladékok gyűjtését
A megválasztott amerikai elnök ügyét a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le. Azonban újranyithatják, amint Trump megkezdi második ciklusát – számolt be róla a Mandiner a BBC nyomán. Donald Trump ellen titkos dokumentumok jogellenes megtartására miatt emeltek szövetségi vádat, egy amerikai bíróság azonban helyt a
A Világgazdaság kedden indított egy szavazást, de estére le is állították, mert a kiadó szerint "mesterséges beavatkozásra" utalt a szavazatok alakulásának mintázata. A megyei lapokhoz ez csak később jutott el, ott még szerda reggel is lehetett szavazni.
Az MVM 2024. november 29. és 2025. január 5. között több mint öthetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfelei körében. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az MVM egyetlen lakossági ügyfelénél sem kapcsolja ki az áramot és a földgázt az ünnepi időszakban – tájékoztatta az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szerdán az MTI-t.
Közülük ketten is 127 kilométer per órával közlekedtek az egyik útvonalon megengedett 70 helyett, amiért 100 ezer forint közigazgatási bírságra számíthatnak.
A megkérdezettek szerint akár titkosszolgálati módszerekkel, sőt, mesterséges intelligenciával készült felvételeket is bevethet a kormány politikai ellenfeleivel szemben.
Javaslatát a közgyűlési többség levette a napirendről, ezt egyébként épp a főpolgármester párttársa javasolta abban a formában, hogy "halasszák el a döntést".
Ebből az időszakból csak leiratok állnak rendelkezésre, a hanganyag nem. Az ügyészség szerint ritka az ilyen hiba, és nem történt bizonyítékvesztés, Boldog ügyvédje viszont kirekesztené így a bizonyítékok közül a leiratokat.
Az NNGYK adatai szerint veszélyes a levegő minősége Miskolcon, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán és Putnokon. Salgótarján, míg Békéscsaba és Tököl levegőjének minősége egészségtelen minősítést kapott.
Több száz lakos panaszkodott Érden és a szomszédos településeken, hogy drasztikusan megnőtt a vízfogyasztásuk. A helyi vízmű együttműködik az önkormányzattal.
A Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében első alkalommal adták át a Szécsi Valéria-díjat. Az esemény célja az éttermi kultúra és a vendéglátás oktatásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek elismerése, valamint a magyar gasztronómiai ha
A Magyar Autóklub (MAK) közleményt adott ki, melyben kijelentik, szervezetük ellenzi jelen formájában a Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett parkolási "rendszerváltás" előkészítetlen, és társadalmi vita mellőzésével eldönteni tervezett javaslatát. "Sajnálatos az eljárás, mivel a reform az egységes parkolási rendszer bevezetése érdekében igenc