2023. szeptember 28. csütörtök

szept. 28
12:36
Az Alkotmánybíróság kimondta, lehet kritizálni a genderideológiát (hirado.hu)
Az ügy előzménye, hogy az Alkotmánybíróság szerdai határozatában elutasította a Labrisz Egyesület alkotmányjogi panaszát.
szept. 28
12:39
Sikeres a kadétprogram (Demokrata)
A program 2017-ben három iskolával indult, mára már 150 oktatási intézménnyel van szerződése a Magyar Honvédségnek.
szept. 28
12:41
Sorsdöntő parlamenti választás lesz Szlovákiában (Demokrata)
Potápi Árpád János arra kért minden szlovákiai magyart, hogy vegyen részt a mozgósításban.
szept. 28
12:45
Orbán bejelentette: közel félhavi plusz nyugdíj jön majd novemberben (SzMo)
A törvény kötelezi a magyar államot, hogy a nyugdíjakat minden évben annyival növeljék, amekkora inflációval terveznek az adott évi költségvetésben. Gulyás Gergely a kormányinfón árnyalta az összeget.
szept. 28
13:00
Felmérés: vannak, akik már most letették az autójukat a brutális üzemanyagárak miatt (ATV)
A magyarok 57 százaléka szerint az Orbán-kormánynak lenne lehetősége visszaállítani a hatósági üzemanyagárakat - derül ki a Publicus Intézet által a Népszava kérésére készített, augusztusi felmérésből. Az üzemanyagárstopban legkevésbé a Fidesz-KDNP szavazók bíznak, körükben ugyanis csak 37 százalék támogatta az ötletet. Körülbelül harmaduk szerint
szept. 28
13:12
A vásárlói javaslatok alapján folyamatosan fejlesztik az online árfigyelő rendszert (hirado.hu)
Az új funkció erősítheti a helyi mikropiaci versenyt.
szept. 28
13:12
Kiderült: ekkora inflációra számít idén az Orbán-kormány (ATV)
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
szept. 28
13:18
Újabb négy egyetemmel írt alá együttműködési megállapodást gyakornokok fogadásáról a Pénzügyminisztérium (hirado.hu)
A gyakornoki program a tervek szerint 2023. végén indul és 6 hónapig tart.
szept. 28
13:21
Gulyás bejelentése: lakáscserére is lehetne használni a városi csok utódját (SzMo)
A kormány még dolgozik a jövőre életbe lépő új konstrukción. A cél továbbra is az, hogy alacsony kamat mellett lehessen nagyobb hitelhez jutni.
szept. 28
13:30
Újabb részletek derültek ki a nyugdíjemelésről a kormányinfón (hirado.hu)
A kormány a nyugdíjemeléssel a nagyrabecsülését fejezi ki a nyugdíjasok felé.
szept. 28
13:30
Buszsofőrnek állt a PDSZ volt elnöke: döbbenetes, mennyivel jobban fog keresni, mint tanárként (ATV)
Szűcs Tamás több mint 30 évig tanította a gyerekeket, a státusztörvény miatt azonban új munka után nézett.
szept. 28
13:33
"A fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban" - már buszsofőrként dolgozik a Pdsz volt elnöke (SzMo)
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi történelemtanára a státusztörvény miatt adta be a felmondását. Ezután elvégzett egy képzést, októbertől egy magáncégnél lesz buszsofőr.
szept. 28
13:33
A Balaton északi partján fejleszti áramhálózatát az E.ON a naperőművek miatt (Hungarianpress)
Megsokszorozódott az elmúlt években a háztartási méretű naperőművek száma, és folyamatosan nő az általuk a hálózatba visszatáplált elektromos energia mennyisége is. Megsokszorozódott az elmúlt években a háztartási méretű naperőművek száma, és folyamatosan nő az általuk a hálózatba visszatáplált elektromos energia mennyisége is. A jelentős visszater
szept. 28
13:36
A tisztított szennyvíz kulcselem lehet a vízgazdálkodásban (hirado.hu)
Az ingyenesen látogatható expo és élményprogram október 1-ig várja az érdeklődőket a Hungexpo területén.
szept. 28
13:42
"A migránskvóta Lampedusát csinálna a schengeni határ menti országokból" (hirado.hu)
Az illegális bevándorlás tekintetében az alapvető hozzáálláson kell változtatni.
szept. 28
13:42
Felmentették Hoppál Pétert, de máris új feladatot kapott Orbán Viktortól (ATV)
Hoppál Péter mostanáig a miniszter által meghatározott, kiemelt jelentőségű kulturális célokhoz kapcsolódó feladatok ellátásáért felelt, Csák János kultúráért és innovációért felelős tárcavezető azonban most azonnal visszavonta a miniszteri biztos kinevezését.
szept. 28
13:44
A kormány szerint működik az ukrán gabonára bevezetett importtilalom (hirado.hu)
Gulyás Gergely megerősítette, hogy Magyarország továbbra is azonnali tűzszünetet sürget Ukrajnában.
szept. 28
13:44
Megkérdeztük Gulyás Gergely, mekkora lesz az idei infláció, ezt a választ kaptuk (ATV)
Az ATV a csütörtöki kormányinfón megkérdezte Gulyás Gergely, hogy hány százalékos inflációval számol a kormány.
szept. 28
13:46
Hétfőtől korlátozások lesznek az M0—M7 csomópontban (hirado.hu)
A várhatóan egy hónapig zajló munkálatokra, korlátozásokra előjelző táblák hívják fel a figyelmet.
szept. 28
13:54
Váratlan bejelentést tett az Orbán-kormány a CSOK Pluszról (ATV)
Mi történik január elseje után a családtámogatásokkal, miután a "városi CSOK" megszűnik? Megkérdeztük Gulyás Gergelyt a kormányinfón.
szept. 28
13:57
Gulyás: téves a Videoton vezérének álláspontja az euró mielőbbi bevezetéséről (SzMo)
Sinkó Ottó, a Videoton Holding társ-vezérigazgatója egy interjúban beszélt arról, hogy Magyarországnak mihamarabb el kellene köteleződnie az euró mellett.
szept. 28
14:00
Szociális tűzifaprogram lesz, hatósági áras viszont nem (ATV)
Szociális tűzifaprogram most is lesz, hatósági áras nem viszont lesz – mondta az ATV kérdésére a kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón.
szept. 28
14:02
Megkérdeztük a kormányt: milyen benzinár mellett jöhet a benzinárstop? (ATV)
A csütörtöki kormányinfón megkérdeztük Gulyás Gergelyt, hogy milyen benzinár mellett jöhet vissza a benzinárstop Magyarországon. Itt a válasz.
szept. 28
14:06
Megkérdeztük Gulyás Gergelyt, mekkora lesz az idei infláció, ezt a választ kaptuk (ATV)
Az ATV a csütörtöki kormányinfón megkérdezte Gulyás Gergely, hogy hány százalékos inflációval számol a kormány.
szept. 28
14:27
Gulyás Gergely: a kormány a nagyrabecsülését fejezi ki a nyugdíjemeléssel (Demokrata)
A mértékadó előrejelzések szerint 2024-ben a térségben Magyarország növekedhet a legjobban.
szept. 28
14:29
Megbírságolták az ATV-t (Demokrata)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt a televízió médiaszolgáltatójára.
szept. 28
14:30
Gulyás Gergely: A jövő év a gazdasági növekedés helyreállításának éve lehet (hirado.hu)
A jövő év a gazdasági növekedés helyreállításának éve lehet – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
szept. 28
14:30
Nincs több kiskapu a boltoknak, nagyon fontos funkcióval bővült az árfigyelő (ATV)
Az online árfigyelő rendszer a népszerű bevásárlólista funkció után kevesebb mint egy hónappal újabb fontos funkciót kapott, amelyben a vásárlók előre beállíthatják a kedvenc boltjaikat az oldalon, ráadásul ezt vizuálisan a térképes szűrővel is megtehetik. Az új funkció erősítheti a helyi mikropiaci versenyt, így várhatóan folytatódik az élelmiszer
szept. 28
14:39
Újabb négy egyetemmel írt alá megállapodást a Pénzügyminisztérium (Demokrata)
Az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá Budapesten.
szept. 28
14:39
70 milliót költ zenei ízléstesztre és közvélemény-kutatásokra az MTVA (Telex)
Idén nagyjából 127 milliárdból gazdálkodik a közmédia.
szept. 28
14:42
Hidrogéntechnológiai szakképzés indul Magyarországon (hirado.hu)
Hidrogéntechnológiai szakemberképzést indít Magyarországon elsőként a Hidrogéntechnológiai Szövetség és a DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zrt.
szept. 28
14:44
Hornung Ágnes: Mintegy 19 ezren vesznek részt az őszi Erzsébet-táborokban (hirado.hu)
Az őszi Erzsébet-táborokban, a zánkai és az erdélyi osztálykirándulásokon, valamint a zánkai családi táborokban október 1-ig mintegy 19 ezren vesznek részt
szept. 28
14:46
Nagy István: A termőföldet, a vizet és az ökológiai sokféleséget meg kell őrizni a jövő generációinak (hirado.hu)
A termőföld, a víz, az ökológiai sokféleség és erdő a jövő generációi számára az állam és mindenki által megőrzendő – mondta az agrárminiszter csütörtökön Budapesten.
szept. 28
14:51
Ennyivel kapnak többet a nyugdíjasok (HírTV)
A korábbi 15 százalékos nyugdíjemeléshez hozzáadtak egy 3,1 százalékos korrekciót, ugyanis ennyivel lett magasabb a nyugdíjas-infláció az év elején vártnál. Ez átlagnyugdíj esetén havi 6532 forintos emelést jelent - számszerűsítette Orbán Viktor bejelentését a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.
szept. 28
14:51
Felújították az egyházi ingatlanokat Kőszegen (Demokrata)
"Nem kell foglalkozni azokkal", akik támadják ezeket a beruházásokat – mondta Soltész Miklós.
szept. 28
14:54
Kutatók éjszakája: több mint 250 programmal várja az érdeklődőket az ELTE (hirado.hu)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) pénteken több mint 250 ingyenes programmal csatlakozik a Kutatók éjszakájához.
szept. 28
15:00
GFM: hatmilliárd forint keretösszegű pályázaton támogatják az élelmiszeripari beszállítók technológiai váltását (hirado.hu)
Hatmilliárd forint keretösszegű pályázaton támogatják az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltását – jelentette be Fábián Gergely.
szept. 28
15:00
Két férfi több megyében is lopott, még egy műfogat is elvittek (ATV)
A fővárosi rendőrök elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint Budapesten kívül több megyében is követtek el lopásokat, többek között egy protézist is eltulajdonítottak.
szept. 28
15:03
Magyarország egyként állt fel és érzett együtt az áldozatokkal (Demokrata)
Emlékművet állítottak a földrengés áldozatainak és a magyar kutató-mentőcsapatoknak.
szept. 28
15:06
Így gondolkodnak a magyarok nyugdíjas éveikről (Menedzsment Fórum)
Mindenki békés, nyugalomban, egészségben és pénzügyi biztonságban töltött nyugdíjas évekről álmodik, azonban mégsem teszünk következetes lépéseket ennek érdekében – erre mutat rá az OTP Nyugdíjpénztár 2023-ban készített kutatása, melyet lapunk is megkapott.
szept. 28
15:06
Azbej Tristan: Magyarország humanitárius segítséget nyújt Örményországnak (hirado.hu)
Magyarország a Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül 40 millió forinttal támogatja az Örmény Vöröskereszt humanitárius munkáját.
szept. 28
15:09
Azbej Tristan: Magyarország humanitárius segítséget nyújt Örményországnak (Demokrata)
Magyarország 40 millió forinttal támogatja az Örmény Vöröskereszt humanitárius munkáját.
szept. 28
15:24
Generációk közti különbségekről vitáznak a fiatalok a Kossuth-szónokversenyen (hirado.hu)
Generációk közti különbségekről fognak vitázni a Kossuth-szónokversenyen azok a 16-30 év közötti fiatalok, akik egyperces TikTok-videóval jelentkezhetnek a felhívásra.
szept. 28
15:24
Többet keres majd buszsofőrként nettóban, mint amennyit tanárként bruttóban kapott: pályát váltott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének volt elnöke (444.hu)
Szűcs Tamás még nyáron mondott fel, a végső lökést a státusztörvény adta.
szept. 28
15:27
Nem épült meg a kerékpárút a Rákos-patak mellett, a főváros szerint nem kell visszaadni uniós támogatást (Telex)
Rákosmente polgármestere szerint Karácsony Gergelyék négy év alatt képtelenek voltak megépíteni a bicikliutat, a Fővárosi Önkormányzat szerint a kicsúsztak az időből, de a pénz nem veszett el.
szept. 28
15:29
Elrendelték a bécsújhelyi lövöldöző átadási letartóztatását (Telex)
A 42 éves török állampolgár Ausztriában lőtt le egy férfit szeptember 24-én. A magyar határőrök fogták el Röszkénél.
szept. 28
15:45
Újabb átalakítások a MÁV-nál: több menetrend is megváltozik, erre figyelj, ha vonatra szállsz (Pénzcentrum)
Átalakul a hétvégi menetrendje a nyíregyházi és a szegedi InterCity-knek, illetve a Ceglédet érintő járatoknál is változásokat jelentett be a MÁV.
szept. 28
15:48
Lesz nyugdíjas, akinek 31 ezret, másnak 341 ezret utal az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
Döntött a kormány a novemberi nyugdíj-kiegészítés mértékét illetően, ám annak módszere miatt sokaknak csak egy havi néhány ezer forint pluszt fog jelenteni. Másoknak meg több tízezreset.
szept. 28
15:48
Szijjártó: A Kínán kívüli világ vezetői leszünk az akkumulátorgyártás tekintetében, ezért irigyel is minket mindenki (444.hu)
Magyarország az elektromos akkumulátorok gyártása terén a negyedik helyen áll, és hamarosan feljön a második helyre.
szept. 28
15:51
Hamis információkkal próbálják elijeszteni a pedagógusokat a felmondástól (SzMo)
Gulyás Gergely szerint 700, a Pedagógusok Szakszervezete szerint 1000 körüli pedagógus mondott fel szeptemberben a státusztörvény bevezetése miatt.

Keresés