2023. március 31. péntek

márc. 31
12:09
A kormánypártok megszavazták a "békepárti" határozatot (ATV)
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői.
márc. 31
12:21
Fenséges magyar jószágok segítik a polgárőrök munkáját (Infostart)
Kuvaszkölyköket adott át az Országos Polgárőr Szövetségnek az Agrárminisztérium.
márc. 31
12:21
Orbán Viktor a Vatikánba utazott (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Rómában lerótta kegyeletét Karl-Joseph Rauber bíboros-érsek, egykori budapesti apostoli nuncius ravatalánál - adott tájékoztatást Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
márc. 31
12:21
15 százalékos inflációval számol a kormány 2023-ra (ATV)
Az Országgyűlés elfogadta a "rezsivédelmi költségvetés" módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét, "ezzel biztosítva, hogy minden magyar család továbbra is a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztás mértékéig" - közölte a Pénzügyminisztérium.
márc. 31
12:30
Most érkezett: kiugrott egy beteg az ajkai kórház hatodik emeletéről, azonnal szörnyethalt (Pénzcentrum)
Meghalt az az 51 éves férfi, aki csütörtök este kiugrott az ajkai kórház hatodik emeletéről. Nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a rendőrség általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja az esetet.
márc. 31
12:33
„Ruszkik haza!” feliratokkal akcióztak az ellenzék tagjai a parlamentben (Blikk)
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői. Orbán Viktor nem vett részt az ülésen, mert a Vatikánba utazott, az ellenzék tagjai pedig "ruszkik haza!" feliratú papírokkal készültek a szavazásra.
márc. 31
12:33
Megszavazta a parlament a költségvetést, amit a kormány már úgyis átírt egy rendelettel (444.hu)
Módosítani kellett, mert a tavaly nyári számítások nem igazán állták ki az idő próbáját.
márc. 31
12:33
Hétfőtől lehet jelentkezni a honvédelmi táborokba (Demokrata)
Hétfőtől lehet jelentkezni a honvédelmi táborokba a honvedelmitabor.hu weboldalon.
márc. 31
12:35
A békepárti határozat a magyar emberek többségének akaratát rögzíti (Demokrata)
A határozat egyértelmű üzenet Magyarországnak – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
márc. 31
12:36
Az Integritás Hatóság szerint a magyar közbeszerzési rendszer diszfunkcionális és költségnövelő hatású (Telex)
A hatóság jelentése szerint a jogi keretek rendelkezésre állnak az ellenőrzéshez, de azok nincsenek kihasználva.
márc. 31
12:39
Európai hírű lehet a lombkorona nélküli lombkoronasétány (ATV)
Donáth Anna az OLAF-hoz fordul a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében.
márc. 31
12:57
Külföldi utasításra rángatnának bele minket a háborúba (Demokrata)
A baloldal hosszú évek óta az ötlettelenség állapotában van – állítja a szakértő.
márc. 31
13:03
Szili Katalin csatlakozik a KDNP-hez (Demokrata)
Semjén Zsolt a Parlamentben a közmédiának elmondta: öröm és megtiszteltetés Szili Katalin csatlakozása a KDNP-hez.
márc. 31
13:24
Szili Katalin az Mszmp és az MSZP után belépett a KDNP-be (Telex)
Az MSZP korábbi házelnöke jelenleg miniszterelnöki főtanácsadóként is dolgozik.
márc. 31
13:30
Szili Katalin belépett a Kdnp-be (SzMo)
– Hazataláltam, és ha szolgálhatom úgy a nemzetet, hogy vállaltan egy értékrendet is szolgálok, akkor ezt szívesen teszem – mondta.
márc. 31
13:33
Volt MSZ(M)P-s prominenst igazolt a KDNP (Infostart)
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Kereszténydemokrata Néppártba (KDNP) történő belépését jelentette be a kisebbik kormánypárt elnöke.
márc. 31
13:39
Szili Katalin belépett a KDNP-be (ATV)
Semjén Zsolt jelentette be a hírt.
márc. 31
13:45
Pintér Sándornak írt a bulinegyed miatt Erzsébetváros polgármestere (Infostart)
Fokozott ellenőrzéseket sürget a levelében, úgy látja, ezek kiemelten hasznosak - ha vannak.
márc. 31
13:45
Honvédelmi miniszter: Nemcsak a kormány, a nemzet is a NATO mögött áll (Demokrata)
Nemcsak a magyar kormány, hanem a teljes nemzet a NATO mögött áll.
márc. 31
13:48
Az Olaf-hoz fordul a lombkoronaösvény ügyében Donáth Anna (SzMo)
Szerinte a tarra vágott erdőben épült ösvény esetében „a napnál is világosabb”, hogy nem arra használták az uniós pénzt, amire kellett volna.
márc. 31
13:51
Különleges jogkörrel ruházták fel Müller Cecíliát (Infostart)
A rendelet már hatályba is lépett.
márc. 31
13:57
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a Gripenekről (ATV)
Döntés született arról, hogy Magyarország lojális NATO-szövetségesként immár negyedik alkalommal, 2025-ben ismét részt vesz a balti államok légtérvédelmében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a lengyelországi Lódzban.
márc. 31
14:00
Egyre többször kötözik le a betegeket, mert nincs elég ápoló a kórházakban (Telex)
2017-ben az ombudsman már kérte, hogy szabályozzák a betegek ellen alkalmazható korlátozó intézkedéseket, de nem változott semmi.
márc. 31
14:15
A miniszter szerint nemcsak a kormány, a nemzet is a NATO mögött áll (ATV)
Nemcsak a magyar kormány, hanem a teljes nemzet a NATO mögött áll, mert rendkívül fontos garanciája a biztonságunknak - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Székesfehérváron, a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C) kezdeti műveleti képesség elérése alkalmából szervezett ünnepségén.
márc. 31
14:24
Nem lehet tovább titkolni, mekkorát kaszálnak Mészáros Lőrincék az autópálya-koncesszión (SzMo)
A Szabad Európa perelt az adatokért, miután pont azokat a mellékleteket nem akarták megmutatni nekik, amelyek a konkrét összegeket tartalmaztak.
márc. 31
14:39
Újabb bulinegyed alakulhat Józsefvárosban - a lakosság tiltakozik (Blikk)
A nyolcadik kerület belvároshoz közel eső részét is szeretnék élettel megtölteni és bevonni a vendéglátós-szórakoztatóipari körforgásba. Kedvezményesen bérelhetnek most üzlethelyiséget azok, akik Józsefvárosban nyitnának éttermet vagy szórakozóhelyet. A lakosság a döntéssel korántsem elégedett.
márc. 31
14:45
Már nyoma sincs a durva csonkításnak a Blahán (Infostart)
Pár héttel ezelőtt törtek ketté egy fát abból a 80-ból, amelyeket a megújított Blaha Lujza téren ültettek. A tettes azóta előkerült.
márc. 31
14:45
Szabadnapos rendőrt fenyegetett meg két részeg férfi (ATV)
A szabadnapos rendőrnek két, a vonaton az utasokat zavaró férfi miatt kellett szolgálatba helyeznie magát – írja az Ügyészség.
márc. 31
14:51
Így még nem látta Budapestet: ilyen volt a fővárosunk 500 éve, a török hódoltság idején (Blikk)
Visszarepít az időben, a török hódoltság korába egy nemrég elkészült számítógépes videó. Könyvek alapján eddig talán nehéz lehetett elképzelni, hogyan festhetett Budapest évszázadokkal ezelőtt, ezt a problémát oldja meg a filmecske.
márc. 31
14:53
Vidék - Új infó jött a bejelentésre kötelezett kutakról - így lehet díjmentes a locsolás (Blikk)
Továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat - közölte Nagy István agrárminiszter pénteken. Nemrég ugyanis olyan hírek kezdtek terjedni, hogy a gazdálkodóknak utólag egymillió forintba fog fájni a földek locsolására alkalmazott fúrt kutak bejelentése.
márc. 31
14:57
Itt a lista: ők nem szavazták meg a békepárti határozatot (Demokrata)
A javaslatot a háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői.
márc. 31
15:06
Navracsics a blokkolt EU-kifizetésekről: Más szót használnék csúszás helyett (Telex)
A területfejlesztési miniszter szerint közös megegyezéssel tolták ki a kormány határidejét, hogy megegyezzen a befagyasztott uniós támogatásokról.
márc. 31
15:12
Az LMP betiltaná a TikTokot a 18 éven aluliaknak, és szigorítaná az internetes pornóhoz való hozzáférést (Telex)
Gyermekvédelmi határozati javaslatot nyújtott be az LMP.
márc. 31
15:33
Szabó Tímea nagy bejelentést tett: pártja feljelenti Orbán Viktort (Demokrata)
A Párbeszéd feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt és „fideszes társait”.
márc. 31
15:39
Letelt a határidő, éppen most bukik el az ország 16 ezer milliárd forintnyi uniós pénzt? (Menedzsment Fórum)
Máig kellett volna teljesíteni az Európai Bizottság az igazságszolgáltatásra vonatkozó négy "szupermérföldkövét", amelyek nélkül biztosan befagyasztva marad sokezer milliárd forintnyi uniós forrás. A kormány megpróbált ügyeskedni, azóta viszont nagy a csend, és azt sem tudjuk, hogyan állnak a tárgyalások. De nem is a pénz elbukása lenne a legnagyob
márc. 31
15:39
Nyílt levélben fordult Pintér Sándorhoz Erzsébetváros polgármestere: a bulinegyedről van szó (Blikk)
Erzsébetváros polgármestere Niedermüller Péter egyenesen Pintér Sándorhoz fordult, hogy több rendőr legyen a bulinegyedben.
márc. 31
15:42
Népszava: Nem tudta teljesíteni a kormány a saját határidejét a blokkolt EU-támogatásoknál (Telex)
Ma jár le a kormány által vállalt tárgyalási határidő, de ettől a Portfolio szerint kölcsönös beleegyezéssel eltekintenek.
márc. 31
15:51
Nagy közlekedési csomópontokba kerültek ki Bubi közbringák (Infostart)
Ismét jelentősen bővült a Mol Bubi közbringa-rendszer szolgáltatási területe.
márc. 31
15:57
Felesége halálhíre után ájult el a kertben István: Dorka kutya mentette meg a gazdája életét (Blikk)
Egy hős pulikutyát ünnepelnek a nagymarosiak és a mentősök is. Dorka, a hatéves puli vezette el a mentőket ájultan fekvő gazdájához. Fekete István favágás közben lett rosszul, amikor megtudta: négy hónapja kórházban levő felesége délelőtt meghalt.
márc. 31
16:03
Nagy Márton riasztó számokat közölt: félmillió ember hiányzik a munkaerőpiacról (ATV)
A magyar munkaerőpiacon 500 ezer emberre van szükség, akiket lehetőleg Magyarországon kell megtalálni, utána jöhetnek csak a vendégmunkások – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén Budapesten pénteken.
márc. 31
16:12
„Törött szíveket rajzolnak a foglalkozásokon a gyerekek” – bizonytalan az Ukrajnából ide menekült romák helyzete (Telex)
A civilek szerint kiszámíthatatlan, hogy valóban segítenek-e a menekülteknek azok az intézmények, amelyeknek ez lenne a feladata, és az is kérdéses, eljutnak-e az iskolába a gyerekek.
márc. 31
16:14
Beat a Népszínház utcában sétálva, egy Facebook-élőben üvöltve hívta ki L.L. Juniort, hogy verje meg (Telex)
A rapper egy 35 perces, 18+-os szóhasználatú videóban beszél a feleségéről, újságírókról és a Fekete Vonat tagjairól.
márc. 31
16:15
Gödi választás: az olimpiai bajnok elhárította a Fideszt, a párt azonban nem bánja ezt (Infostart)
Május 14-én időközi polgármester-választást tartanak Gödön. A Fidesznek - úgy tűnik - nem lesz hivatalos jelöltje, az olimpiai bajnok Kammerer Zoltán pedig függetlenként próbálkozik. Eddig két riválisáról tudni.
márc. 31
16:21
Orbán Viktort feljelentik rémhírterjesztésért (Blikk)
A Párbeszéd feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt és „fideszes társait” rémhírterjesztésért – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón.
márc. 31
16:23
Ezért roppant össze a börtönben Orbán üldözője: alig lehet ráismerni Szabó Bálintra (Blikk)
Döbbenetes fotók! Éveket öregedett, húsz kilót fogyott Szabó Bálint, a nyári traktoros tüntetés szervezője, Orbán Viktor üldözője a november letartóztatása óta. A szegedi önkormányzati képviselő ellen közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak a vád. Szabó szeptemberben több alkalommal is követte Orbán Viktor kormányfő konvoját, egy
márc. 31
16:24
A tanárkirúgásokról feltett kérdéseinkre sosem válaszoló belső-pesti tankerület szerint munkatársunk megzavart egy hangversenyt (Telex)
Szerettünk volna az eseményen részt vevő Marosi Beatrix tankerületi vezetőtől választ kapni azokra a kérdésekre, amikre írásban sosem reagált.
márc. 31
16:45
Agrárminisztérium: egyszerűsítés és díjmentesség a fúrt kutaknál (Demokrata)
Továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat.
márc. 31
16:48
Betiltaná a TikTokot a 18 év alattiaknak az LMP (SzMo)
A zöldpárt a diákok és a szülők iskolai felvilágosítását is kötelezővé tenné.
márc. 31
17:03
Feljelentik a miniszterelnököt (ATV)
A Párbeszéd feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt és ,,fideszes társait" rémhírterjesztésért – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón.
márc. 31
17:21
Részleges megállapodás a Pécsi Tudományegyetemen a béremelésről (ATV)
Részleges megállapodás született a pécsi tudományegyetem és a dolgozói szakszervezet között a béremelésekkel kapcsolatban. A ma délelőtti tárgyaláson abban egyeztek meg, hogy az alacsony keresetűek biztosan kapnak valamennyi bértámogatást. Az ATV Híradó tudósítása.

Keresés