Egy tamási székhelyű kis cég feladata, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodától kapott tartalmakat feltöltse a közösségi média oldalakra. A kormányfő lánya és veje is éppen őket választotta.
Az elmúlt hetek során már beszéltünk arról, hogy mennyit érhet 1-1 régi játék, lemez, sportkártya vagy képregény. Most viszont egy olyan tárgyi befektetést fogunk megvizsgálni, ami már sokkal nagyobb réteget vonz: nevezetesen a magyarok egyik kedvenc italát, a whiskyt, ami sokkal jobb befektetés, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. De vajon mit kel
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Többe fog kerülni az idei Húsvét a kereskedők szerint. A tojás és a sonka ára is jelentősen emelkedett. Még három hét van az ünnepig, a nagy roham nem indult el, de az eladók tapasztalata szerint aki biztosra akar menni, már most megrendeli, vagy akár meg is veszi a sonkát - hangzott el az ATV Híradójában.
Tizenkét magyar család életét keserítette meg egy építkezési vállalkozó, aki elhitette a mit sem sejtő áldozataival, hogy megtervezi és felépíti az álomotthonukat. Ám a munka mindig megszakadt, a befizetett előleggel pedig lelépett. A károsult családok közül többen banki hitelt vettek fel és évekig gyűjtögettek, hogy belevágjanak az építkezésbe. Hi
Hétfőtől 10 ezer forint szabálysértési bírsággal bünteti a ferencvárosi közterület-felügyelet azokat az autósokat, akik lakossági engedély nélkül este 6 és reggel 7 között a kizárólagos lakossági parkolóhelyeken hagyják autóikat a IX. kerületben – közölte az Ferencvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
A magyarok egyik kedvenc humoristája, Aranyosi Péter ötven évesen úgy döntött, hogy több időt akar a szeretteivel és a családjával tölteni, mint fellépésekkel – írja a nlc.hu.
A pápai önkormányzat által fenntartott idősek otthonában közel kétszeresére emelkedik a térítése díj. A polgármester szerint a hozzátartozóknak is ki kellene venniük a részüket a megemelkedett költségek kitermeléséből – írja az Index.
Hatalmas tévhit, hogy vérvételre csak valamilyen panasz esetén lehet szükség, egy egészséges embernek is évente legalább egyszer ajánlott laborvizsgálatot végeztetni. Ezen az állásponton van Dr. Baló Tímea, az RMC Clinics diabetológus, endokrinológus, belgyógyász orvosa is, aki különösen 40 éves kor felett, valamint az életmódváltás és a fogyókúra
Polgármestert választanak ma a Somogy vármegyei Segesden. Az időközi választást az előző településvezető, a független Bencze Imre tavaly decemberi lemondása miatt írták ki.
A foglalkoztatás és munkanélküliség februári helyzetéről közöl adatokat a statisztikai hivatal a jövő héten, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi az államháztartás február végi részletes adatait.
Nemcsak vasárnap, hanem a folytatásban is marad az igazi tavaszi, napos idő. Bár érkezik egy hidegfront, de az leginkább csak a felhőzetet növeli meg felettünk - közölte az OMSZ.
Április 8-án veszi kezdetét a balatoni hajózási szezon, amelynek első hajója Siófokról indul útnak. Tavasszal azonban még csak bizonyos időszakokban és irányokba közlekednek a járatok – írta meg az Index a hírbalaton.hu tájékoztatása alapján.
Súlyos visszaélések és törvénysértések gyanújára figyelmeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldal kampányfinanszírozása kapcsán – hangsúlyozta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán, hogy számvevőszéki vizsgálat indult a ,,guruló dollárok" ügyében.
Éles konfliktus bontakozott ki a IX. kerület vezetése és a Momentum között. Döme Zsuzsanna Suzi társelnök és ferencvárosi alpolgármester elégedetlenségét fejezte ki több dologgal kapcsolatban is – írja az Index.
„Azoknak, akik mernek álmodni. Azoknak, akik szabad utat adnak az elképzeléseiknek” – ezzel a szlogennel reklámozzák a luxusjachtot, amelyet nemrég több mint 10 milliárd forintért vásárolt meg Szíjj László.
A holland-magyar Mariёlle van Luijk évek óta magyar népviseleteket gyűjt, majd ezeket megörökíti magán az Instagramján. Mióta itt él, még jobban felpörgött a gyűjtőszenvedélye: falvakba jár, öltöztetőnőkkel találkozik, és ezáltal nemcsak a magyar identitását találta meg, hanem annál sokkal többet.