2023. március 23. csütörtök

márc. 23
16:57
Novák Katalin telefonon egyeztetett a lengyel elnökkel (Demokrata)
Olyan barátságról van szó, amely kiállta az idő próbáját – fogalmazott a Sándor-palota kommunikációs igazgatója.
márc. 23
17:03
Kitört a pánik egy budapesti munkásszállón: kritikus állapotban szállítottak kórházba egy férfit (Blikk)
Váratlanul összeesett egy férfi budapesti munkásszálló, több mentőegység érkezett a helyszínre.
márc. 23
17:03
Jelentősen változik a szelektív hulladék kezelése Budapesten (Infostart)
Átadták a Hulladékválogató Művet, amely évi 15 ezer tonna szelektíven gyűjtött szemetet válogat. A fejlesztés teljes egészében uniós forrásból valósult meg.
márc. 23
17:21
Orbán Viktor nagyon kínos kérdést kap ma Brüsszelben (Menedzsment Fórum)
Elege van a svédeknek a NATO-bővítés körüli izmozásból.
márc. 23
17:33
"Nekünk a Balaton a riviéra" - Novák Katalin Somogy vármegyébe utazott (ATV)
Magyarország szépségét egyszerre adják a természeti kincsek és az itt élő emberek - mondta a köztársasági elnök csütörtökön Fonyódon a felújított Szaplonczay sétány átadásán, hozzátéve, feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet az ország emberi és természeti gazdagságára.
márc. 23
18:15
Orvosi Kamara: a kormány megfenyegette a háziorvosokat (ATV)
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kormány megfenyegette a háziorvosokat, ezért arra kéri őket: szerveződjenek pertársaságokba. Gulyás Gergely viszont úgy gondolja: A havi két ügyelet nem túlzott elvárás a háziorvosok felé.
márc. 23
18:24
Nem tartott sokáig a tavasz: sarki hideg érkezik a hétvégén Magyarországra (Pénzcentrum)
Hamarosan véget is érhet a tavaszi meleg: már szombaton megérkezik a hidegfront, aminek a következtében 12-18 fok lesz a maximális hőmérséklet. Hétfőn viszont már nem számíthatunk 10 foknál melegebbre olvasható az idokep.hu-n.
márc. 23
18:33
Tarol a madárinfluenza nógrádi lúdtelepen: már több mint 5000 állatot kellett leölni (Blikk)
Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – tájékoztatta a hivatal az MTI-t csütörtökön.
márc. 23
18:33
A svéd miniszterelnök magyarázatot vár Orbántól, miért nem hagyják jóvá a NATO-csatlakozásukat (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 23
18:45
Jelentősen megnőtt a 444 pénzügyi forgalma a választások előtt (Demokrata)
A 2022-es választások külföldi hátterének teljes körű feltárása még várat magára.
márc. 23
18:51
Magasabb bér, kevesebb járat: így oldották meg a helyzetet Pécsen (ATV)
Magasabb fizetést pénzt kapnak a sofőrök, a buszokra viszont többet kell várni. Pécsen járatritkítást eredményezett a közlekedési dolgozók béremelése. A buszsofőrök fizetése 20, a többi dolgozó bére 14 százalékkal nő. A cégvezető szerint a változás nem fog fennakadást okozni a tömegközlekedésben.
márc. 23
18:51
Kocsis Máté közzétette a békepárti nyilatkozat első pontját (Demokrata)
Kifejezzük elkötelezettségünket a béke mellett – olvasható a kormánypártok nyilatkozatában.
márc. 23
18:57
Vezeték van, csak gáz nincs az európai piacokon (ATV)
Vezeték van, csak gáz nincs az európai piacokon - ezt mondta Gulyás Gergely az ATV kérdésére, hogy miért nem sikerült 50 százalék alá csökkenteni az oroszországi gáz arányát Magyarországon. A célt még 2018-ban jelölte ki Orbán Viktor. 2010 óta négy vezeték épült a szomszédos országokba kifejezetten azzal a céllal, hogy ne az orosz gáztól függjön Ma
márc. 23
19:09
Medgyessy Péterhez hasonlította a kormányfőt: Matolcsy György már megint beolvasott Orbán Viktornak (Blikk)
Matolcsy György szerint Magyarországnak jelenleg nincs jövőképe, és a miniszterelnök nem is akar mérhető célokat, mert „mi van, ha nem teljesül”.
márc. 23
19:15
Madárinfluenza járvány tört ki egy Nógrád vármegyében (ATV)
Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a hivatal az MTI-t csütörtökön.
márc. 23
19:15
Navracsics szerint az egész nemzetgazdaságnak rossz, ha Budapest leszakad (Telex)
A miniszter szerint Budapestnek szoros versenyben kell helytállnia.
márc. 23
19:21
Menesztik a vízügyi igazgatót, aki súlyos szakvéleményt írt alá a készülő debreceni akkumulátorgyárról - íme a kiszivárgott adatok (Blikk)
Azt nem tudni, hogy a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét, Kincses Dánielt azért menesztik-e, mert a csapata által készített szakvélemény a CATL akkumulátorgyár debreceni beruházásáról olyan súlyos szakmai megállapításokat tesz, melyek alátámasztják a környezetvédők félelmeit, vagy másért.
márc. 23
19:21
Novák Katalin: Addig van magyar jövő, amíg vannak gyermeket vállalók (Demokrata)
Az államfő köszönetet mondott a szülőknek, hogy a derűs és a nehéz napokon is ott vannak a gyermekük mellett.
márc. 23
19:33
Letették a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában a Gyermeksürgősségi Központ alapkövét (Blikk)
Letették a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában a Gyermeksürgősségi Központ alapkövét csütörtökön. A teljes beruházás csaknem 3,3 milliárd forintból valósul meg, várhatóan idén októberig.
márc. 23
19:33
Megállíthatatlanul erősödik a forint (ATV)
Emelkedett a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
márc. 23
19:39
Két hónap alatt akkora tartozást halmoztak fel a kórházak, mint korábban fél év alatt (Telex)
Február végére már 33,8 milliárd forint volt az adósságuk.
márc. 23
19:57
Az uniós források lehívásával kampányolt a polgármester, aki tarra vágatta az erdőt a 60 milliós lombkorona sétány körül (444.hu)
Ígéretéhez hű is maradt.
márc. 23
19:57
Lombkorona sétány - lomb, korona és fa nélkül (ATV)
Az évekkel ezelőtt felkapott negyven centis bodrogkeresztúri kilátó után ismét sikerült valami nehezen magyarázható attrakciót létrehozni pályázati pénzből. Ezúttal Nyírmártonfalván építettek egy – a fák élővilágát megismertető - lombkorona sétányt. Ez sok helyen van már az országban, de olyat még sehol sem építettek, ahol a sétány közelében egyetl
márc. 23
20:03
Nem semmi! Zenélő okospad teszi hangulatosabbá a Városligetet: íme, a csodás találmány (Blikk)
Különleges attrakcióval, egy zenélő okospaddal gazdagodott a Városligeti Promenád. A Chopin- és Liszt-műveket játszó okospad a Múzeum Mélygarázs és Promenád B felüljárójával szembeni területen kapott helyet.
márc. 23
20:09
Ámokfutó sofőr hasított a Blahán: a gyalogosoknak félre kellett ugraniuk a zebrán (Blikk)
Érthetetlen dolgot tett egy autós a Blaha Lujza tér közelében, a gyalogosok teljesen ledöbbentek.
márc. 23
20:09
Nyolc nappal a szabadulása után akart megerőszakolni két kislányt egy férfi Csepelen (ATV)
Erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt korábban 10 éves büntetést kapott a Csepelen kislányokkal erőszakoskodó férfi - számolt be az elkövetőről az RTL.
márc. 23
20:33
Fájdalmas vallomás Csepregi Évától (ATV)
Csepregi Éva és fia, Heatlie Dávid volt a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorának vendége. A legendás énekesnő többek között arról is mesélt, milyen a kapcsolata a gyermekével. Éva bevallotta: néha fél tőle, hogy a fiát az ő hírneve miatt hátrány éri - írja a Blikk.
márc. 23
20:51
Már nem bírják tovább: bűzlő mocsár keseríti meg a debreceni belváros lakóinak életét (Blikk)
Békákkal, nádassal és fészkelő madarakkal teli mocsár áll a házak között Debrecen belvárosában már több mint tíz éve.
márc. 23
21:15
MOK-elnök: már megvan a kétharmad (ATV)
Már megvan a kétharmad, 22 600 volt ellenőrzötten leadott aláírások száma, azaz ennyien jelentkeznének vissza, hogy megtartsák az orvosi kamarai tagságukat - erről Kincses Gyula beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 23
21:21
Uniós források - közel a megállapodás? (ATV)
Magyarország közel áll a megállapodás eléréséhez, amelynek köszönhetően 28 milliárd eurónyi uniós forrás szabadulna fel - mondta a Bloomberg hírügynökségnek Orbán Viktor uniós megbízottja.
márc. 23
21:39
Szalmonellás lehet a Dm egyik saját márkás terméke: ha ilyet vásárolt azonnal vigye vissza! (Blikk)
A dm arra kéri a vásárlókat, hogy az érintett lejárati idejű terméket ne fogyasszák el, az üzletek pedig – természetesen – bontottan is visszaveszik a termékeket.
márc. 23
21:39
Nagy Feró és az államtitkár: nyolc óra munka után nyolc óra szórakozás? (ATV)
Nagy Feró Menczer Tamás külügyi államtitkár mellett bukkant fel.
márc. 23
21:45
Sokkoló adat: soha nem volt még ekkora a kórházak adóssága (ATV)
Tovább nőtt a kórházak adóssága. Február végén 33,8 milliárd forinttal tartoztak a beszállítóknak a fekvőbeteg-ellátók. Júliustól központi közbeszerzés jön a fővárosi kórházakban, a vidékieknek azonban csak 2024. januártól kell majd a rendszerhez csatlakozni - írja a Napi.hu.
márc. 23
21:48
Tíz éve áll egy bűzlő mocsár Debrecen belvárosában a házak között (SzMo)
2008-ban egy plázát terveztek ide, ami végül sosem készült el. A kiásott munkagödörben azonban megállt a víz, és beköltözött a természet.
márc. 23
22:15
Sokkoló adatok: két hónap alatt több tízmilliárdos tartozást halmoztak fel a magyar kórházak (Blikk)
Soha nem látott mértékben nőtt az utóbbi két hónapban a magyar kórházak adóssága. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint korábban ekkora tartozást fél év alatt hoztak össze.
márc. 23
22:21
Pozitív hírek szivárogtak ki Brüsszelből: a Magyarországnak járó uniós pénzekről van szó (Blikk)
Magyarország közel áll a megállapodás eléréséhez, amelynek köszönhetően 28 milliárd eurónyi uniós forrás szabadulna fel – jelezte a Bloomberg hírügynökségnek Orbán Viktor uniós megbízottja.

2023. március 24. péntek

márc. 24
0:15
Az infláció érezhető csökkenéséig fennmaradnak az élelmsiszer-árstopok és a rezsicsökkentés is - nap hírei (Infostart)
A NATO főtitkára szerint a nyugatnak fel kell készülnie arra, hogy még sokáig segítse fegyverekkel Ukrajnát. Elindult Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának hivatalos honlapja
márc. 24
0:15
„Jó reggelt, Stockholm!” – Orbán Balázs felsorolta a svéd politikusi mondatokat, amelyek miatt blokkoljuk az ország NATO-csatlakozását (Telex)
Egyértelművé tette, hogy ha valaki beszól a magyar kormánynak a jogállamisági vitában, annak teljesen más területen is készek visszavágni.
márc. 24
4:57
Kiderült, pontosan mennyit ülnek dugóban a magyar autósok (Infostart)
Tavaly a statisztikák szerint nagyságrendekkel durvább dugók voltak a magyar fővárosban, mint Bécsben, Pozsonyban, vagy akár Berlinben
márc. 24
4:57
Szívszorító vallomás Bochkor Gábortól: nagyon fiatalon lett családfenntartó (ATV)
Sorsfordító élményeiről beszélt őszintén.
márc. 24
5:39
Egyre népszerűbb a Mi Hazánk, de az elemzők szerint ennél nagyobb támogatottsága nem lehet (ATV)
Az Idea Intézet felmérést készített a Mi Hazánk szavazótáboráról. Egymást követő hónapokon át ugyanazon kérdések mentén végezték a kutatást. Kiderült, hogy főként kik a Mi Hazánk szavazói. Az ATV Start műsorában Böcskei Balázs, az Idea Intézet elemzője és Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke fejtegette, hogy mi lehet a Mi Hazánk sorsa a jövőr
márc. 24
5:51
Ezeket az autókat lopják leginkább Magyarországon (Infostart)
immár a vidékiek vannak nagyobb veszélyben, ráadásul terjed egy új és pofátlan módszer.
márc. 24
6:54
Ez lesz az utolsó meleg napunk, nem sok örömünk lesz a következőkben (BorsOnline)
A jövő héten akár 20 fokkal is visszaeshet a hőmérséklet.
márc. 24
7:15
„Ebből én értettem, hogy nincs választási lehetőségem” – így használta Schadl a végrehajtói fegyelmi ügyeket (Telex)
Schadl György fegyelmi ügyekkel állíttatta félre az ellenségeit, és ha az érdekei úgy kívánták, meg is akasztott eljárásokat. Mindezt egy törvénymódosítással olajozta meg, amit Völner Pál segítségével vittek át az Országgyűlésen. Megüzente a fegyelmi tanácsoknak, hogy milyen ítéletet vár el egyes ügyekben, máskor viszont egy minisztériumi főosztály
márc. 24
7:18
„Már a daganatos betegek is rendre késve jutnak ellátáshoz, pedig ezek a hetek akár az életükbe is kerülhetnek” (SzMo)
Az összeomlott egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik tovább – mondja Dr. Szijjártó László gyermekorvos, a MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. Szerinte orvosként kötelességük felemelni a szavukat.
márc. 24
7:21
Megállítottak egy kocsit a röszkei határon, elképesztő miket találtak benne a NAV munkatársai (ATV)
A pénzügyőrök a jármű átvizsgálása során fegyvereket találtak.
márc. 24
7:39
Hiába a brutális drágulás, nagyon viszik a külföldi nyaralásokat a magyarok (Blikk)
Az áremelések ellenére ugrásszerűen megnőtt a kereslet a külföldi, különösen a tengerparti nyaralások iránt. Tavaly a covid-járványt követő szabadságvágy és az szja-visszatérítésből kapott pénz fűtötte az utazási kedvet, idén pedig – a gazdasági nehézségek ellenére – „az addig utazunk, amíg lehet, és élményekre költünk” attitűd is jellemzi az utazó
márc. 24
7:45
Miközben a kormány szerint nincs alternatívája az orosz gáznak, szép csendben megindult a kiváltása (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 24
7:51
Ballábbal kelt fel a forint péntek reggel (ATV)
A csütörtök esti erősödés után péntek reggel gyengült a magyar fizetőeszköz.
márc. 24
7:57
Élve perzselték meg a disznót egy nyíregyházi böllérfesztiválon (Telex)
Több állatvédő szervezet feljelentést tesz.

Keresés