A mezőgazdasági termékek és alapvető élelmiszerek ára az nem fog lemenni a következő hónapokban, abban a pillanatban, amikor az ársapka megszűnik, akkor az élelmiszerárak felugranak arra az árszintre, ahol jelen pillanatban vannak. Erről Raskó György beszélt az ATV Híradójának.
A 18 és 25 év közötti korosztályt utoljára öt éve szondáztatták meg, akkor még a felnőttekhez méltó bánásmód volt az első a fontossági listájukon, ez idén épp csak hogy befért az első tízbe.
Az ukrajnai háború kitörése után rövid időre fékezett, majd újra az év elején tapasztalt magas fordulatszámra pörgött fel a nyári utazások iránti kereslet; a magyarországi utazási irodák kétszer annyi tengerparti charterjáratot tudnak megtölteni, mint tavaly - írta meg a Világgazdaság nyomán az MTI.
Szükségesnek tartjuk önálló Oktatási Minisztérium létrehozását, mely az oktatás minden területét – az óvodától a felsőoktatásig – összehangoltan tudja képviselni – erről ír hétfő esti, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett nyílt levelében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A kormány már korábban közölte, hogy ha a vártnál jobban emelkedik az infláció, akkor év közben, júniusban is nyugdíjemelést biztosítanak, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig most azt is elárulta, milyen mértékűt.
Dékány Sarolta férje halálát követően hallgatásba burkolózott, döntését pedig a barátai tiszteletben is tartották, az énekesnő viszont jó ideje nem ad magáról semmilyen információt, barátai pedig aggódnak érte. A Blikk úgy tudja, Koós özvegye még a telefonszámát is megváltoztatta.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója azt írta, hogy továbbra sem ért egyet az orvos gyakorlatával, de ennyi év politikai rutinjával kezelnie kellett volna a pillanatnyi indulatát és nem szabadott volna megneveznie.
A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, L. Simon László arról írt a Mandiner hasábjain, hogy nyilvánosan bocsánatot kér a megsértett háziorvostól, emellett a közösségi oldalán megjelent posztjáról is mesélt.
Szerdán folytatják a parlamenti pártok az egyeztetéseket az Országgyűlés alakuló üléséről. Kocsis Máté azt már tegnap kijelentette: aki nem vesz részt az alakuló ülésen, az “nem is választható meg semminek sem”, semmilyen tisztségre, “hiszen nem lesz parlamenti képviselő”.
Az indulás óta 480 esetben kellett intézkedniük iskolaőröknek, testi kényszert 47-szer alkalmaztak, bilincset háromszor, rendőrbotot pedig egy alkalommal.
Bosszúból 2,3 millió forintot adományozott felesége pénzéből a koraszülött babákat támogató Plüss Kommandó jótékonysági szervezetnek egy férfi – írta meg a Blikk.
Áruházi munkavállalók kérésére egyeztetést kezdeményez az ágazati párbeszédbizottságnál az idei kiskereskedelmi bérek újratárgyalásáról az Egyenlő.hu - mondta el a Magyar Nemzetnek az érdekképviselet elnöke.
A gumis bűnszervezet tagjaitól több nagy értékű ingatlant lefoglalt a NAV, köztük egy félmilliárd forintot érő nyaralót a Spanyolországhoz tartozó Baleár-szigeteken.
A kormányzati portálon közzétett információk szerint a beoltottak száma 6 millió 406 ezer, az elmúlt 24 órában 1399 az új fertőzött és 32 beteg hunyt el.
Galág Botond újabb ellenfelét, Tóth Zsuzsát, Tiba Imre párját is búcsúztatva újabb fordulón és újabb 10 villámkérdésen jutott túl, biztos nyereménye pedig már 2 millió 800 ezer forint!
Bekeményített a Fidesz: a viszonossági elv érvényesítésével, az ellenzék két listaként történő kezelésével és ezáltal az ellenzéknek járó parlamenti alelnöki helyek baloldal és Mi Hazánk közötti felosztásával komoly dilemma elé került az ellenzék, hiszen amely frakciók nem szavazzák meg a Fidesz jelöltjeit (például Kövér Lászlót) a parlamenti tiszt
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben fordult Magyarország következő miniszterelnökéhez, amelyben egyebek mellett önálló oktatási minisztérium létrehozását, jelentős béremelést és a munkaterhek csökkentését sürgetik.
Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 546 ezer forint volt 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KS