2022. április 26. kedd

ápr. 26
10:24
Egyre kevesebb a légúti megbetegedések száma, a háziorvosokat egyelőre nem terheli le a tesztelés (rtl.hu)
Egyik napról a másikra a háziorvosoknak kell elvégezniük a koronavírus-tesztet. Ez okoz némi szervezési nehézséget, de egyelőre nem élik meg plusz teherként, ugyanis csökkenőben van a légúti megbetegedések száma, jelezte Békássy Szabolcs háziorvos a Reggeliben. Fontos azonban, hogy ha a járványhelyzet később megköveteli, gondolják át a rendszert és
ápr. 26
10:30
Kormányhivatal: Csaknem 400 menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton hétfőn (hirado.hu)
A mintegy 4400 négyzetméter alapterületű BOK csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők.
ápr. 26
10:30
David Cornstein visszatért pár napra Magyarországra, velük találkozott (ATV)
Budapesten járt a volt amerikai nagykövet, Novák Katalinnal és Szijjártó Péterrel is találkozott.
ápr. 26
10:30
Palkovics László segítségét kéri 33 magyar borászat, hogy megkapják a pénzüket (SzMo)
Az egyik legnagyobb magyar italforgalmazó cég csődöt jelentett, és tavaly óta nem fizet több neves borászatnak. Összesen több mint 360 millió forint a tartozás.
ápr. 26
10:36
Ezt látnod kell: ekkora élmény a hőllégballonozás a Ligetben (Ripost)
A Ripost elsők között próbálhatta ki a szenzációt.
ápr. 26
10:42
Ujhelyi szerint társelnöki pozíciója sem menne az EP-képviselői munka rovására (ATV)
Kellő sokkot okozott a szocialista párton belül, hogy előállt a párt megújítására vonatkozó javaslataival – ezt mondta Ujhelyi István a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában. Nem egyeztettek róla, az MSZP EP-képviselője elmondta, bárki is lesz az új társelnök, képesnek kell lennie arra, hogy együtt működjön Tóth Bertalannal, a megválasztott
ápr. 26
10:42
Megterhelőnek érzik az inflációt Ausztriában (Demokrata)
Az osztrákok 80 százalékát megterheli az áremelkedés, itthon az árstopok védik az embereket.
ápr. 26
10:42
„A kussolások miatt jutunk el idáig” – Hunyadi Emőke az őt ért támadásokról beszélt (rtl.hu)
A lány azt állítja, 16 évesen érte az első abúzus tanára részéről egy fővárosi színitanodában, Pásztor Anna énekesnő pedig kollégaként került konfliktusba a férfivel.
ápr. 26
10:54
Drágulnak az öregedők használtautók is (hirado.hu)
Az elemzésben felhívták a figyelmet az átlagosnál olcsóbb üzemű hibrid és elektromos modellek áremelkedésére is.
ápr. 26
10:54
A Margit hídról a Dunába zuhant egy 18 éves lány (ATV)
A Dunába zuhant egy 18 éves lány hétfőn este a Margit hídról – számolt be a police.hu.
ápr. 26
10:54
Bosszúból eladományozta felesége millióit a dühös férj (rtl.hu)
A koraszülötteket támogató Plüss Kommandónak ment a pénz, a szervezet pár nappal később vissza is adta azt.
ápr. 26
11:00
Óráink vannak hátra: riasztást adtak ki a brutális vihar miatt (BorsOnline)
Jószerével az egész országban jégeső és vihar várható.
ápr. 26
11:06
Sürgető kéréseket intézett a PDSZ a leendő miniszterelnökhöz (Infostart)
Egyebek mellett önálló oktatási minisztérium létrehozását, jelentős béremelést és a munkaterhek csökkentését sürgetik.
ápr. 26
11:18
Szanyi Tibor szerint egy maradvány nélkül megszűnő párt az MSZP (Demokrata)
Ami mozdítható volt, azt ellopták – nyilatkozta Szanyi Tibor, az MSZP egykori alelnöke.
ápr. 26
11:24
Tízezernél is több menekült érkezett Ukrajnából hazánkba hétfőn (Blikk)
Több mint tízezer menekült érkezett Ukrajnából egy nap alatt, hihetetlen, mennyien jönnek.
ápr. 26
11:30
Szerdán elindul a jogállamisági eljárás Magyarország ellen (Blikk)
Levélben kap majd értesítést a magyar kormány; Orbánéknak három hónapjuk van a válaszadásra.
ápr. 26
11:36
Brutálisan megdrágultak a használt autók is, és még nincs vége (ATV)
Az új autók piaca a gyártói kapacitások miatt csökken, az árak viszont nemcsak az új, hanem a használt autók körében is fokozottan emelkednek, beleértve a folyamatosan öregedő példányokat - közölte a Használtautó.hu kedden az MTI-vel.
ápr. 26
11:36
Budapest ugyan az ellenzéké, de a Budai Vár újra a Fidesz kezén van (444.hu)
A főváros egyes választókerületét ugyan megint Csárdi Antal (LMP) nyerte, de a vár falain belül a kormánypárt a népszerűbb. A lakástörvény lehetett a fordulópont.
ápr. 26
11:36
Nacsa Lőrinc: A parlament feladata, hogy Magyarország jövőjét alakítsa (Demokrata)
„A baloldal mindent megtett azért, hogy a viták helyét a balhézás vegye át az Országgyűlésben.”
ápr. 26
11:36
Hadházy Ákos a Fidesz receptjével építené újjá az ellenzéket (rtl.hu)
A független képviselő nem zárja ki, hogy új pártot alapít, de azt sem, hogy visszavonul.
ápr. 26
11:42
Adathalászat támadási kísérletek indultak az egyesült MKB Bank ügyfelei ellen (hirado.hu)
Az adathalászok jellemzően hamis e-mail üzenetben, a bank nevében keresik meg a számlatulajdonosokat.
ápr. 26
11:48
Elindult a családi élethez segítséget nyújtó Ficsak Családi TudásTár (hirado.hu)
A tudástár célja, hogy a felhasználók megbízható, hiteles információkhoz jussanak a családi élettel és a gyermekek fejlődésével kapcsolatban.
ápr. 26
11:48
Hadházy: a következő hetekben számomra eldől, hogy a jelenlegi ellenzéki felállásnak mekkora jövője lehet (ATV)
A politikus a 444-nek adott interjújában arról beszélt: bízik benne, hogy a pártok nem akarják eljátszani a "díszellenzéki" szerepet, és felismerik felelősségüket a kialakult helyzetben.
ápr. 26
12:00
Egyedülálló fejlesztés segíti a hátrányos helyzetű családok felzárkózását Somogy megyében (hirado.hu)
Stratégiai partnerséget kötött a BDPST Group az Ökumenikus Segélyszervezettel, amelynek értelmében a cégcsoport teljes egészében finanszírozza egy térségfejlesztési központ létrehozását a Somogy megyei Kastélyosdombón. A 200 millió forintos beruházás által újabb egyedülálló elemmel bővülhet a segélyszervezet egy évtizede elindított, modellértékű pr
ápr. 26
12:06
Legyen résen: csalók indítottak támadást az Mkb ügyfelei ellen (Blikk)
A Budapest Bank MKB Bankba történő 2022. március 31-i beolvadását követően megnőtt az egyesült bank ügyfelei ellen indított adathalász kísérletek száma, a csalók banki adatokat akarnak kicsalni.
ápr. 26
12:06
BKK: Szombattól újra jár a fogaskerekű (hirado.hu)
A fogaskerekű vonalán befejeződik a pályakarbantartás.
ápr. 26
12:24
Csodaszámba mennek a 11 éves magyar kislány festményei (ATV)
Az évtizedek óta festményekkel foglalkozó szakemberek sem találkoztak olyan tehetséges festőművésszel, mint a Budapesten élő, mindössze 11 éves, 6.A osztályos Sávolt Karolina. Csak a kamarakiállítása megnyitójának napján négy alkotása talált új gazdára.
ápr. 26
12:36
Csányi Sándor szerint nem jó a rezsicsökkentés (ATV)
Az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója az OTP Bank partnereinek rendezett Agrár Gála nevű eseményen mondott beszédet.
ápr. 26
12:36
A vajdasági magyarok bebizonyították, hogy számíthat rájuk az anyaország (Demokrata)
Videó! Szijjártó Péter Pásztor Istvánnal találkozott. A miniszter megköszönte a szabadkai rekordrészvételt.
ápr. 26
12:42
Hollik: Aki nem az alakuló ülésen teszi le az esküt, nem viselhet tisztséget az Országgyűlésben (444.hu)
Aki nem megy be legitimálni az ötödik Orbán-kormányt, az semmi jóra ne számítson: üzeni a Fidesz.
ápr. 26
12:48
Kásler Miklós: A nevelés és az oktatás alapkérdése a szeretet (hirado.hu)
A család feladata biztosítani az ifjaknak azt a biztonságot és szeretetet, melyet senki más nem tud megadni, az oktatásé pedig ezt kiegészítve bevezetni a fiatalokat a végtelen ismeretek birodalmába – közölte a politikus.
ápr. 26
12:48
A szavazók mintegy 95 százaléka nemmel voksolt a gyermekvédelmi népszavazáson (HírTV)
Érvénytelen, ugyanakkor eredményes lett a gyermekvédelmi népszavazás - ezt állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság.
ápr. 26
12:48
Simicskó István lett a KDNP frakcióvezetője (Demokrata)
Megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselőcsoportja.
ápr. 26
12:54
Jelentkezzen, aki látta: ezt a szelíd rókát keresik a Balaton partján (Blikk)
Egyik kollégánk hívta fel a figyelmet, hogy Balatonőszöd környékén eltűnt egy, fiatal kora óta családnál nevelkedő róka. Aki látja véletlenül Vuk társát, feltétlenül szóljon a közösségi oldalon működő Rókalesnek, avagy a róka gazdájának.
ápr. 26
12:56
Ezek a legmenőbb gyerektáborok a 2022-es nyári szezonban (Blikk)
Közeledik a nyár, a gyerekek pedig a vakáción kívül nagyon várják már a gyermektáborokat is. A szülők megannyi programok közül válaszhatnak, a legbevállalósabb gyermekeket pedig különféle extrém lehetőségek várják a nyári szünet ideje alatt.
ápr. 26
13:00
Újra Simicskó Istvánt választották a KDNP frakcióvezetőjének (ATV)
Simicskó István lett a KDNP parlamenti frakcióvezetője, a képviselőcsoport 18 fővel a második legerősebb frakció lesz az Országgyűlésben.
ápr. 26
13:00
A Karmelitából és a Holdról is látszani fogunk! – Orbán Viktornak is üzentek a Budapest Pride szervezői (rtl.hu)
A felvonulás nem egy sugárútról szól, hanem az emberekről, a jogainkról és a jövőnkről – írták a büszkeség menet szervezői arra reagálva, hogy a Mi Hazánk megelőzte őket és lefoglalta az Andrássy utat a Pride időpontjára. Azt is egyértelművé tették: más helyszínen megtartják a tüntetést.
ápr. 26
13:30
Képeken a lélegzetelállító városligeti léghajó (rtl.hu)
Aki nem tériszonyos, az akár 150 méter magasból is megcsodálhatja a fővárost.
ápr. 26
13:36
A városligeti léghajóval 150 méterig emelkedhetünk (hirado.hu)
A Ballon-kilátó üzemeltetésére a Városliget Zrt. nyílt pályázatot írt ki 2020-ban, melyet a BallonKilátó Zrt. nyert el 10+5 éves időtávra.
ápr. 26
13:38
Semjén: Megalakult a KDNP országgyűlési frakciója (hirado.hu)
Semjén Zsolt elmondta, minden korábbi, az előző ciklusban szerepet vállaló képviselőjük ismét képviselő lesz.
ápr. 26
13:42
A láthatatlan munkát mutatta meg Budapest tájépítésze a Belvárosban (Infostart)
Hatalmas platánokat mentettek meg egy nagy nyomású vízvezeték cseréjénél Budapest belvárosában. A Március 15-e tér alatt húzódó csőrendszer javítási munkájában a fővárosi tájépítészek is részt vettek, erről írt Facebook-bejegyzésében Bardóczi Sándor.
ápr. 26
13:42
Varga Judit gratulált Elon Musknak, a kommentelők nekiestek (rtl.hu)
Az igazságügyi miniszter a szólásszabadságról is írt.
ápr. 26
13:48
Semjén: Az “örök városban” beszéltek Orbán Viktorral a következő kormányról (ATV)
“A miniszterelnök úr a kereszténydemokraták teljesítményével maximálisan elégedett volt. A KDNP is elégedett lehet a következő kormányban betöltött helyekkel” - mondta Semjén Zsolt ma az ATV kérdésére. Más forrásból úgy tudjuk: az új kormányban várhatóan már nem lesz külön Paks-miniszter.
ápr. 26
13:48
Kásler Miklós: az oktatás és a nevelés alapkérdése a szeretet (Demokrata)
Kásler Miklós a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola felújított és kibővített épületének átadásán mondott beszédet.
ápr. 26
13:54
Átadták a 40. Magyar Sajtófotó Pályázat díjait (hirado.hu)
A 40. Magyar Sajtófotó Pályázatra 245 fotográfus 2305 pályaművet töltött fel.
ápr. 26
13:54
Szerdán elindulhat a jogállamisági mechanizmus Magyarország ellen (444.hu)
A Népszava információi szerint az Európai Bizottság szerdán küldheti a levelét a magyar kormánynak, amivel elindítja a 6-9 hónapig tartó folyamatot. Ennek a végén Magyarország akár komoly összegektől is eleshet.
ápr. 26
14:00
Hollik: Semmilyen tisztséget nem viselhet, aki nem tesz esküt a parlament alakuló ülésén (SzMo)
Korábban a Momentum és Hadházy Ákos jelentették ki, hogy bojkottálni fogják a parlament alakuló ülését.
ápr. 26
14:06
Megalakult a Kdnp országgyűlési frakciója: egy új taggal bővült a képviselőcsoport (Blikk)
Megalakult kedden a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)országgyűlési képviselőcsoportja, amelynek élére ismét Simicskó Istvánt választották – jelentette be Semjén Zsolt, a KDNP elnöke sajtótájékoztatón.
ápr. 26
14:06
Fülöp Attila: a gondoskodáspolitikában megkerülhetetlenek az egyházak (hirado.hu)
Ma az országban a szociális és gyermekvédelmi területek ötven százalékában vannak jelen az egyházak szolgáltatóként vagy fenntartóként.
ápr. 26
14:12
Szijjártó: a vajdasági magyarok bebizonyították, hogy számíthat rájuk az anyaország (ATV)
A vajdasági magyar közösség a parlamenti választáson történt rekordrészvétellel bebizonyította, hogy számíthat rá az anyaország, mi pedig azt mondjuk, ők is számíthatnak ránk a következő időszakban - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szabadkán.

Keresés