Az úszónő közösségi oldalán posztolt néhány nappal azt követően, hogy a zaklatással vádolt apja bejelentette, az igazának bizonyítása érdekében eljárásokat kezdemények – írja az Origo.
A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton pénteken 314 menekülőnek segítettek a munkatársak, az éjszakát 80 ember töltötte a létesítményben - tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatala szombaton az MTI-t.
Magyarország területére pénteken az ukrán-magyar határszakaszon 4644 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5736-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel.
A Fidesz újabb kétharmados győzelme után sokan feltették a kérdést, hogy az ellenzék egyes pártjai, vagy a nehezen összehozott ellenzéki összefogás-e az, ami megbukott.
A párt politikusa korábban bejelentette, hogy elindul a Jobbik elnöki posztjáért. Most az ATV Híradójának azt mondta: azért méreti meg magát, mert azt gondolja, hogy a Jobbik eddig képviselt politikáján változtatni kell.
Lifttel és mozgólépcsővel várta vásárlóit a Róbert Károly körúton a magyar Ikea, a Kádár-rendszer saját lakberendezési lánca. A Domusnak sikerült az otthonokban a termetes, öreg bútorokat könnyed, modern darabokra cserélni, ezzel forradalmasítva a hazai lakberendezést.
Ketten is pályáznak a Jobbik elnöki posztjára a következő tisztújításon. A párt egykori alelnöke és budapesti elnöke szerint hiába ismételgeti a jelenlegi pártvezetés, hogy győztek és erősek, valójában válságban vannak. Az RTL Híradó interjúja Stummer Jánossal.
A keresztény Magyarország hagyományainak megerősítésével válaszolunk a hazánk szuverenitását és tradícióit érő folyamatos kihívásokra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben.
Az első hazai autópálya étterem, az M7Bistro mára igazi legendává vált. Az Erzsi néni-féle túrós batyut, fahéjas csigát, virslis rolót még mindig ugyanúgy készítik, mint évtizedekkel ezelőtt, de a pörköltben, bablevesben, libapecsenyében sem csalódnak soha a visszatérő vendégek. A Balaton felé vezető út fehérvári pihenőhelyén álló étterem történeté
Mi itt Magyarországon figyelemmel követjük a Szlovákiában jelenleg zajló szokatlan belpolitikai eseményeket – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szombaton.
Navracsics Tibor szerint még nem dőlt el, hogy újra miniszter lesz-e az Orbán-kormányban. Sajtóhírek szerint egy új uniós csúcsminisztérium élére kerülhet.
Több mint négyszer annyian kértek koronavírus elleni oltást február végétől március végéig, mint az elmúlt 30 napban. A volt országos tisztifőorvos szerint ha nem kérik a magyarok, akkor fejlődő országokba kellene ezeket eljuttatni, mielőtt lejárnak. A kormány azt írta, több rászoruló országnak is segítenek.
Jakab Péter szerint várni kell a népharagra, ami majd elsöpri Orbán Viktor rendszerét, szerintem viszont változtatnunk kell - ezzel indokolta Stummer János híradónknak, hogy elindul a Jobbik elnöki posztjáért. A párt május 7-én tart tisztújító kongresszust, ahol az elnöki poszt mellett az alelnöki és a választmányi elnöki posztokról is döntenek. Az
Jakab Péter szerint várni kell a népharagra, ami majd elsöpri Orbán Viktor rendszerét, szerintem viszont változtatnunk kell - ezzel indokolta Stummer János híradónknak, hogy elindul a Jobbik elnöki posztjáért. A párt május 7-én tart tisztújító kongresszust, ahol az elnöki poszt mellett az alelnöki és a választmányi elnöki posztokról is döntenek. Az
Sötét felhők, majd villámlás és felhőszakadás kíséretében csapott le a vihar tegnap Bács-Kiskun megyére. Baján több utcát is elöntött a víz. A Mohácsi-szigeten pedig apró szemű jég is esett. Az ATV Híradójának riportja.
Jakab Péter szerint várni kell a népharagra, ami majd elsöpri Orbán Viktor rendszerét, szerintem viszont változtatnunk kell - ezzel indokolta Stummer János híradónknak, hogy elindul a Jobbik elnöki posztjáért. A párt május 7-én tart tisztújító kongresszust, ahol az elnöki poszt mellett az alelnöki és a választmányi elnöki posztokról is döntenek. Az
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A ferihegyi gyorsforgalmi úton rollerezett, centikre az autóktól egy férfi. Erről többen is készítettek felvételt. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint nem egyértelmű, hogy szabálytalanul közlekedett. A KRESZ ugyanis továbbra sem szabályozza, hol és milyen feltételekkel lehet használni az az elektromos rollert. Mindenesetre a rendőrök szabá
A történelmi múltra visszatekintő Szeged hátborzongató titkokat rejt. A ma már a napfény városaként emlegetett település nem tartozott a legszívderítőbb helyek közé, különösen nem a boszorkányperek idején. A brutálisan megkínzott emberek történetét a mai napig őrzi a szegedi Boszorkánysziget - no igen, a név sem véletlen.
A főváros jobb biciklis közlekedéséért tekertek több mint 10 ezren az I Bike Budapest biciklis felvonuláson. Többen különleges járművel vágtak neki az útnak, de voltak, akik családdal tekertek. A szervezők azt kérik a városvezetéstől, hogy a metrófelújítás után kerékpársáv legyen az Üllői úti buszsávból, és hogy a felújítása után biciklizhető legye
Hiába kaptak kormányzati segítséget, az árplafon miatt továbbra is drámai helyzetben vannak a kisbenzinkutak - erről a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke beszélt híradónknak. Egri Gábor szerint a vállalkozások 80 százaléka van továbbra is a csőd szélén. A kereskedők is tárgyalnának a kormánnyal, amennyiben marad az élelmiszerár-stop, az ebb
Gyufaszálakból épített, kétméteres Eiffel-torony, vagy háromméteres Titanic, szintén gyufából. 32 ország makettezői mutatják meg művészetüket Mosonmagyaróváron, a Nemzetközi Makettkiállításon. A verseny rekordot döntött: minden eddiginél több, 2600 alkotást mutatnak be.
Egyre többször merészkedik le anyja hasáról a Miskolci Állatkert legfiatalabb mangábéja. A kis majom egy hónapja született. Anyja már rutinosnak számít, ő a hatodik kölyke, gondosan neveli. A mangábé csapat két éve került a Miskolci Állatkertbe, azóta már másodszor született utódjuk
"Mi sem biciklivel születtünk, nekünk is van autónk és BKK-jegyünk. De amikor úgy van, és általában úgy van, akkor biciklivel járunk. Nincs ebben semmi különleges, ez a világ legtermészetesebb dolga" - fogalmazott a főszervező.
A kormánypártok kétharmados elsöprő győzelme óta megy a találgatás, vajon ki lesz az, aki beülhet az ötödik Orbán-kormányba. A nevek között Navracsics Tiboré is felröppent, a politikus pedig elárulta, beszélt-e a miniszterelnökkel a témáról.