Nyolc új elektromos buszt vesz a pécsi tömegközlekedési cég, az azonban nagy kérdés, ki fogja ezeket vezetni. Egyre több sofőr hagyja el a pályát ugyanis az alacsony bérek miatt, jelenleg a létszám 10 százaléka hiányzik. Az ATV Híradójának riportja.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ha holnap megkeres ötven vagy száz ember azzal, hogy nincs munkája, akkor egy héten belül mindegyikük dolgozni fog – mondta a Demokratának Seszták Miklós.
A BBC számolt be a két kormányfő szlovákiai találkozójáról, amelyen téma volt az is, hogy egyre komolyabb szakadást okoz Magyarország semlegessége a szomszédban dúló háború miatt – idézi a 24.hu.
Háromórásra nőtt a várakozási idő szombat délelőtt a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán a személyforgalomban - közölte a rendőrség a honlapján.
Sok jóra nem számíthat az, aki ezen a szombati napon autóval vagy busszal akar közlekedni a fővárosban, ugyanis reggel futóverseny, délután pedig kerékpáros felvonulás miatt lesznek időszakos és szakaszos útlezárások.
Kocsis Korinna pár hónappal ezelőtt bejelentette, hogy babát vár. A büszke apukáról viszont egyetlen fotót sem osztott meg, hiszen a magánéletét féltve őrzi. Előző párkapcsolata öt évig tartott, gyermekét új párjától várja.. Eddig nem beszélt ilyen részletességgel a szerelmi életéről
Bosznia-Hercegovinát pénteken késő este 5,7-es erősségű földrengés rázta meg az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) mérése szerint, egy ember meghalt, többen megsérültek.
Vissza nem térítendő 294,93 millió forint európai uniós támogatásból fejlesztik a járóbeteg-szakellátást a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban.
A demokrata ellenzéki pártok (Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd Magyarországért, Momentum, Demokratikus Koalíció, Jobbik, LMP) egyhangú döntéseket hoztak a megüresedett listás mandátumok betöltéséről – közölték közleményben.
Czettele Győzőnek nem volt elég, hogy idén már második alkalommal vett részt a téli Balaton-átúszáson: éppen tegnap ért véget egy igen különleges túrája, méghozzá a hófödte Himalájában. Ami pedig igen különleges élménnyé tette mindezt, az az volt, hogy egy szál fürdőnadrágban bandukolt egészen az Everest-alaptáborig.
Csak májusban kezdődik a balatoni strandszezon. Még a parton vannak a lépcsők, zárva vannak a strandok, a bejáratoknál és a honlapokon még a 2021-es árak szerepelnek.
Több megrázó történetről kellett tudósítanunk a héten, de nem maradtak el a könnyedebb, szórakoztató témák sem. New Yorkból jelentkezett az RTL munkatársa a brutálisan meggyilkolt magyar nő háza elől. Az otthonukat kényszeresen rendben tartó sztárok vallottak szokásaikról, Fördős Zét pedig kiborította egy jóslat. Ezek a hét videói.
Ukrajna egyre inkább egy proxy-háború színterévé válik kiváltva Moszkva mellett Ankara és Peking kritikáját is. De hova is áll az Orbán-kormány? Káncz Csaba külpolitikai elemző videó-interjúja.
Homonnay búcsúztatásán több mint százan gyűltek össze. Megjelentek korábbi diákjai, tanárai, barátai és munkásságának tisztelői is, idősek és fiatalok egyaránt, többen macskás pólóban, szivárványos zászlóval a kezükben.
Egyszer beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel, még nem dőlt el a kérdés - ezt nyilatkozta ma Navracsics Tibor az atv.hu-nak, miután megjelent, hogy “folynak a tárgyalások” egy esetleges új uniós tárcáról.
A rendőröknek nem volt nehéz dolguk, a férfi ugyanis menekülés közben – mintha egyszer vissza akarna térni – Ariadné fonalaként látványos nyomokat hagyott maga után: elszórta a sorsjegyeket.
Európa országainak nagy részében mostanra már megszűntek a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozások, nem utolsó sorban azért, hogy ismét érkezhessenek a turisták. A magyarok körében még mindig a Ausztria, Horvátország és Görögország a legnépszerűbb nyári úti cél. Ám ha valaki nem bírja a turistatömeget és szívesen felfedezne új h