Csütörtökön újabb fázisába lép a Ferdinánd híd burkolatának felújítása: várhatóan vasárnapig az Izabella utcai lehajtó egyirányú lesz az Izabella utca irányába, a felüljáróra csak a Szinyei Merse Pál utca felől lehet majd felhajtani – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
A kamatemelés a tavalyi évben jórészt elkerülte a személyi kölcsönöket, 2022-re azonban láthatóvá vált, hogy tartósan magunk mögött kell hagynunk az olcsó hitelek korszakát. A Magyar Nemzeti Bank által publikált friss statisztikák szerint februárban ennek ellenére is élénkült a magyarok hitelfelvételi kedve. De vajon mi áll a folyamat hátterében, m
Két év szünet után ismét beindul a fesztiválszezon. A Fesztivál Önkéntes Központ lehetőséget kínál ezúttal is, hogy az érdeklődők “belülről” is megismerhessék a rendezvények életét.
Azt követően hogy a Fidesz-KDNP a 2022-es választáson kétharmados parlamenti többséget szerzett, Orbán Viktor szokás szerint nemzetközi sajtótájékoztatót tart és válaszol a média kérdéseire is.
Szanyi Tibor pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) és a Thürmer Gyula-féle Magyar Munkáspárt együtt, közösen indult és állított jelölteket a 2022-es országgyűlési választáson. A pártszövetségnek azonban nem sikerült országos listát állítania, mindössze 49 választókerületben tudták összegyűjteni az induláshoz szükséges 500 é
Szerinte alapvető probléma volt, hogy a miniszterelnök-jelölt legtöbbször nem az emberekhez, hanem a többi politikushoz beszélt, és hogy az ellenzék nem ismerte fel a háború jelentőségét a kampányban.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie azoknak a fiataloknak, akik az egyik szekszárdi bevásárlóközpont parkolójában autóból kihajolva játékpisztollyal fenyegették az embereket.
Nemzetközi sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor április 6-án, 3 nappal az újraválasztása után. A Pénzcentrum élőben közvetíti a sajtóeseményt. A miniszterelnök bejelentette főbb kormányzási irányelveit.
Megsérült öt gyerek és egy felnőtt szerdán Szombathelyen, egy helyi járatú autóbuszon, amikor a sofőrnek egy gyalogátkelőhelynél a jármű elé lépő gyalogos miatt hirtelen fékeznie kellett - idézi a vaol. hu cikkét az MTI.
Negyedjére állt győztes miniszterelnökként a világ elé Orbán Viktor, aki szerdán kettőre hirdetett nemzetközi sajtótájékoztatót a Karmelita kolostorba. Elmondta, szerinte minek köszönhető a Fidesz nagyarányú győzelme, és hogy Donald Trump után Vlagyimir Putyinnal is hosszabban beszélt. Ha Oroszország rubelben kéri, hogy fizessünk a gázért, rubelben
Csütörtökön újabb fázisába lép a Ferdinánd híd burkolatának felújítása: várhatóan vasárnapig az Izabella utcai lehajtó egyirányú lesz az Izabella utca irányába, a felüljáróra csak a Szinyei Merse Pál utca felől lehet majd felhajtani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart szerdán, ahol többek között beszélt a választások eredményeiről, a háborúról, és a kormány előtt álló feladatokról is.
Nehéz feladatok várnak a sorozatban negyedszer megalakuló Orbán-kormányra. Az egyik legérdekesebb folyamat lesz a költségvetés rendbetétele, amely már a következő hetekben kezdetét veheti - többek között - a 2023-as költségvetés benyújtásának előkészítésével - írja a Portfolio, mely cikksorozata első részében azt mutatja be, hogy milyen menetrend s
A vasárnapi választási eredmény minden idők legjobb eredménye, a rendszerváltás óta soha egyetlen párt sem kapott ennyi szavazatot – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten.
A választásokon győztes pártoknak és a kormánynak a víziója Európáról és a jövőről változatlan: hisz a nemzetállamban, és Magyarország jövőjét az Európai Unión és a NATO-n belül képzeli el – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Karmelita kolostorban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztatót élőben követhetik itt az
Telefonon beszélt szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnök, aki azonnali tűzszünetet javasolt az orosz–ukrán háborúban.
Búcsúzik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Mede Mártontól, aki vasárnap délután tűnt el a Jósvafőn található Kossuth-barlangban. Ma kiderült, hogy baleset következtében életét vesztette a 42 éves tűzoltó főtörzsőrmester.
Orbán Viktor az RTL Híradónak azt mondta, minél tovább szeretné fenntartani az árstoppal kapcsolatos intézkedéseket, addig, amíg a gazdasági helyzet megkívánja.
Csalók vadásznak a jogsira vágyók pénzére: egy Facebook-oldalon ígérnek gyors vezetői engedély szerzést. A rendőrség szerint kamu az egész, egy külföldi oldalon vezetett számlára gyűjtik az előlegeket a csalók.
A V-Busz Kft. tárgyalások nélkül döntött 7 százalékos bérfejlesztésről, csakhogy a szakszervezet szerint az még a várható infláció mértékét sem követi.
Az MSZP elnökhelyettese szerint bár még tart az ellenzék gyászfolyamata a vasárnapi vereség után, közben el kell kezdeni tervezni a jövőt. Nem tartja jó ötletnek, ha ellenzéki politikus agymosottaknak nevezi a fideszeseket, hiszen vannak, akiket az egzisztenciális félelem tart a kormánypárt mellett.
A magas gázárak ellenére a gáztüzelésű erőművek termelése ötödével emelkedett, ami részben a nukleáris egységek karbantartása miatti átmenetileg kisebb termelés és a szűkös importlehetőségek következtében vált szükségessé - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán, februári villamosenergia-piaci jelentése alapján.
Magyarország területére vasárnap az ukrán-magyar határszakaszon 4519 ember lépett be, míg a román-magyar határon belépők közül 5117-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)