„Ez az ország mindaddig következmények nélküli ország marad, amíg az ellenzékben sincsen következménye a dolgoknak” – írta ki Facebook-oldalára Hadházy Ákos.
Berki Mazsi egy hónapja nem eszik húst, mexikói utazásuknak és a kitartásuknak hála egy irányba mennek Krisztiánnal. Minden újra a régi, amiért pici lányuk, Emma is nagyon hálás.
2020 február óta nem látott mértékben, közel 10 százalékkal nőtt most februárra a hazai boltok forgalma. De a korábbi mutatóihoz legnehezebben felzárkózó benzin, üzemanyag-értékesítés is felülmúlta a járványhelyzet előtti szintjét.
„Földeákon még a falnak is füle van” – a Hódmezővásárhely környéki faluban nem volt könnyű az ellenzék mellett kampányolni, de azzal szimpatizálni sem. Buda hegyvidéki kerületében pedig ádáz harc után nyert az ellenzék 26 éves jelöltje. Két olyan körzetben forgatott a kampányhajráról a Házon kívül, ahol a közvélemény-kutatások azt mutatták, bármely
Több pénzből gazdálkodhattak, többet is vásároltak a magyar családok, 2020 februárja óta nem tapasztalt mértékben, közel tíz százalékkal nőtt idén februárban a hazai boltok forgalma – kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölt adatait az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Jevgenyij Sztanyiszlavov elmondta, hogy kissé neheztelnek a Magyarország által is elfogadott uniós szankciók miatt, úgy véli, hogy az Orbán-kormányt Brüsszel csak „belekényszerítette” az Oroszország elleni szankciókba.
Szerbiát már tegnap fel kellett volna venni az Európai Unióba, azonban még a pótvizsgán átmehet a közösség, ha holnap megtörténik az ország csatlakozása – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szegeden.
Több mint 316 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből több mint 200 ezret már felbontottak, és ezek közül csaknem 171 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda szerda reggeli adataiból.
A kormányfő ma délután 2 órakor megtartja a választások után szokásos, hagyománnyá váló nemzetközi sajtótájékoztatóját. De vajon a friss fejlemények fényében milyen bejelentésekre számíthatunk?
A jogszabály szerint a külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó urnáknak a szavazás utáni negyedik nap, azaz ez esetben csütörtök éjfélig kell megérkezniük az Nemzeti Választási Irodához.
Több mint 316 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből több mint 200 ezret már felbontottak, és ezek közül csaknem 171 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat - derül ki a Nemzeti Választási Iroda szerda reggeli adataiból.
Szerbiát már tegnap fel kellett volna venni az Európai Unióba, azonban még a pótvizsgán átmehet a közösség, ha holnap megtörténik az ország csatlakozása - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szegeden.
A 40. Construma Nemzetközi építőipari szakkiállítás és a 10. OtthonDesign Otthonteremtési szakkiállítás 2022-ben április 6-10. között várja a kiállítókat, látogatókat.
A 40. Construma Nemzetközi építőipari szakkiállítás és a 10. OtthonDesign Otthonteremtési szakkiállítás 2022-ben április 6-10. között várja a kiállítókat, látogatókat.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szerint elvárják, hogy „Ukrajna vezetői tartózkodjanak Magyarország becsmérlésétől és belügyeinek kommentálásától még ezekben a súlyos időkben is, melyek átvészeléséhez továbbra is számíthatnak hazánk segítségére.”
A rajongók legnagyobb örömére a kilencvenes évek legkedveltebb fiúbandája hamarosan Budapesten énekli el a legnagyobb slágereit, sőt, új dalok is felcsendülnek.
Lassan négy éve, hogy Nimródot megmentette a vágóhídtól Berta Brigitta és férje, Berta Attila. A ló fél szemére megvakult, ezért gazdáinak már nem kellett. Van abban valami egészen sorsszerű, hogy a fényesszőrű jószág végül a látássérült Brigittánál talált meleg otthonra.
Akkor, ha holnap felveszik Szerbiát az Unióba – fogalmazott Szijjártó Péter szerb kollégájával, Nikola Selakoviccsal tartott közös sajtóértekezletén Szegeden.
Folytatódik a Volánbusz-flotta korszerűsítése, 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbusz áll forgalomba – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Az ellenzéki összefogás súlyos vereséget szenvedett a vasárnapi választáson, összesen 56 mandátumot szereztek. A képviselők között sokan vannak olyanok, akiknek ez lesz az első parlamenti ciklusuk, összeszedtük a legérdekesebb neveket.
Bolla Tibor vezérigazgató a mai napon ünnepélyes keretek között aláírta azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amelynek keretében 100 db új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban.
A miniszterelnök egyértelműsítette, hogy hazánk érdeke az, hogy minél hamarabb fegyverszünet legyen az oroszok és az ukránok között. A kormányfő kitért a választási eredmény értékelésére is, arról azt mondta, hogy a rendszerváltás óta egyetlen politikai erő sem tudott ekkora győzelmet aratni Magyarországon. A kormány víziói a jövőre vonatozóan vált
A nagy vízhiány miatt az őszi repce csaknem 40 százalékát ki kellett tárcsázni Békés megyében – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei igazgatóságának általános alelnöke.