Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nem kérnek állami támogatást a Gellért Szálló felújításához. Ezt mondta az RTL híradónak Tiborcz István, akinek egyik cége veszi meg Budapest nagymúltú szállodáját. A felújítás miatt zárva tartó hotel utoljára alig néhány éve cserélt gazdát, a Direkt36 szerint akkor egy állami bank majdnem 9 milliárd forintos hiteléből. A miniszterelnök veje a köze
Elhallgatja az állami média az oktatás problémáit, erre hivatkozva tüntettek diákok péntek este az MTVA székházánál. Azt követelték, hogy a közpénzből működő tévé is számoljon be a hetek óta tartó tiltakozásról és ott is elmondhassák véleményüket az oktatás helyzetéről. A felszólaló diákok szerint kevés a tanár, akik pedig vannak, azok nincsenek me
Legfőképpen a nyári aszály és a takarmány drágulása miatt jelentősen, negyven százalékkel többet kell fizetni a magyar családoknak, ha halat is szeretnének a karácsonyi menübe. A kereskedők szerint ennek ellenére lesz elég hal az ünnepekre.
A kaszinó blokkolásával arra hívták fel a figyelmet, hogy a megélhetési válság tömegeket sújt, ezért itt az idő, hogy fizessenek azok, akik a válság alatt is profitot profitra halmoznak.
Rejtély, hogy mit dolgozott Korányi a Városházán - ezzel a címmel közölt cikket a Magyar Nemzet. A lap szerint Karácsony Gergely korábbi városdiplomáciai tanácsadójának tevékenységéről szinte semmit nem lehet tudni. Az viszont biztos, hogy Korányi Dávid New Yorkban él évek óta, és ő szervezte Amerikából a baloldal kampány-finanszírozását.
A horvát határ közelében élők szerint jelentős változást hoz számukra, hogy január elsejétől szabadon lehet átjárni a szomszéd országba. Megszűnnek a torlódások, így várhatóan oda és vissza is elindulnak a turisták és a vásárlók. Horvátország schengeni csatlakozásától a legtöbben azt várják, hogy megpezsdül az élet a határ mindkét oldalán.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A műsor óta őrült tempót diktál a fiatal híresség: pillanatok esett szerelembe, ment férjhez, majd lett háromszoros anyuka idén januárban. Úgy tűnik, most új párja van.
A hagyományos ünnepi programokat, azaz a családlátogatást és a sütés-főzést maga mögé utasítva a legkedveltebb időtöltés a filmezés a karácsonyi időszak alatt, amit többnyire szeretteinkkel töltünk – derült ki egy friss, reprezentatív kutatásból.
A magyar kormányfő tegnap lengette be, hogy készül valamire. Advent harmadik vasárnapján a közösségi oldalán egy újabb videóval jelentkezett, ezúttal egy állatmenhelyet látogatott meg.
Néhány pillanatra megzavarták az ünnepi készülődést a marcali és a böhönyei tűzoltók a nagyszakácsi gyermekotthonban. Összesen 36, karácsonyra készülő gyermeknek kellett elhagynia az épületet.
Sarkvidéki, hideg levegő áramlik be Magyarország területére, amitől az időjárás téliessé válik. Vasárnap kezdetben túlnyomóan borult lesz az ég, délutánra ez nyugat felől fel fog szakadozni. Azonban az északkeleti harmadban könnyen hózáporok is kialakulhatnak számolt be a kiderül.hu.