2022. december 10. szombat

dec. 10
13:36
Kiakadt a Baranya megyei polgármester a magas gázszámla miatt: elmentek ti a büdös pics*ba mind! (Blikk)
Drávaszerdahely Önkormányzata igencsak megdöbbent, mikor készhez kapta a január havi rezsiszámlát: több mint 400 ezer forintot kellett fizetniük, holott a művelődési házban csupán a mosdókat fűtik. A polgármester ezt valótlannak véli, az energia-szakértő szerint pedig ez azért fordulhatott elő, mert nem tettek nyilatkozatot az adott határidőig a sz
dec. 10
13:42
Készülnek valamire: Orbán Viktor kormányülést hívott össze szombatra – ezeket a témákat tárgyalják S. O. S.-ben (Blikk)
Orbán Viktor kormányülést hívott össze szombatra, erre nem gyakran van precedens. Kitudódtak a témák, melyek kerülnek terítékre a sürgős tárgyalás alkalmával.
dec. 10
13:45
A cél: megvédeni a családokat (Demokrata)
Az első perctől nyilvánvaló volt, hogy a szankciók káros hatásait Európa fogja megszenvedni – mondta a Demokratának Németh Szilárd.
dec. 10
13:54
Kocsis Máté reagált Varju László sajtótájékoztatójára (hirado.hu)
Dollár Varju döntött. Megtartotta a rémhíreket terjesztő sajtótájékoztatóját – írta közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Varju László, a DK parlamenti képviselőjének online sajtóeseménye után.
dec. 10
14:30
Készüljünk! Jövő hét közepén lesz az év leglátványosabb csillaghullása (Blikk)
December 14-én nem mindennapi égi eseményben lehet részünk az esti órákban: az év várhatóan leglátványosabb hullócsillag-záporát produkáló Geminidákat érkeznek az égboltra!
dec. 10
14:30
Szívmelengető: magyar népdalt énekel Novák Katalin az iraki gyerekekkel (Ripost)
A Tavaszi szél csendült fel a diákok hangján.
dec. 10
14:48
Hoppá: tényleg a magyar Európa legelégedetlenebb népe? (Blikk)
A magyar volt a negyedik legelégedetlenebb nép Európában az Eurostat 2018-as adatai szerint: a 16 éven felüli honfitársaink majdnem harmada mondta azt, hogy nem elégedett a helyzetével, 56,6 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy közepesen elégedett és mindösszesen 13,1 százalék mondta azt, hogy teljesen elégedett a dolgai alakulásával.
dec. 10
14:48
Novák Katalin: békepártiak vagyunk, nem akarunk háborút (ATV)
Mi, magyarok békepártiak vagyunk, nem akarunk háborút, békét szeretnénk otthonainkban, országunkban, határainkon - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton az iraki Erbíl katonai táborában, ahol magyar katonákkal találkozott.
dec. 10
15:00
Vállról indítható páncéltörő rakétákat is gyárt majd a DND Magyarországon (hirado.hu)
Magyarország 2030-ra szeretné elérni, hogy az európai védelmi ipar meghatározó szereplője legyen.
dec. 10
15:00
Ezért hívhatta össze Orbán Viktor mára a minisztereit (ATV)
Változtatni kell a kormány brüsszeli tárgyalási stratégiáján, ha a Bizottság által kidolgozott új mechanizmussal az uniós 27-ek egyhangú döntése helyett elég lenne a 26-ok egyetértése a 18 milliárdos Ukrajnának szánt közös uniós hitel megszavazására. A németek kormány is támogatja a 3000 milliárd felfüggesztését a magyar kohéziós források esetében.
dec. 10
15:00
A német kormány is támogatja a magyar EU–pénzek befagyasztását (SzMo)
A jogállamiság az európai egységünk és szolidaritásunk alapja - írta a Twitteren az EU-ügyi miniszter.
dec. 10
15:12
Kurd gyerekek magyar népdallal köszöntötték Novák Katalint (ATV)
A Tavaszi szél című dal csendült fel a kurd kisdiákok hangján.
dec. 10
15:18
Kiadták a vészjelzést: durva havazás éri el az országot (Pénzcentrum)
Az időjárási előrejelzések alapján a 2022-23-as téli szezon első országos havazására kerülhet sor a hétvégén. A legtöbb, akár 10-15 cm friss hó az Alpokalján, a Bakonyban és az Északi-középhegység magasabb pontjain hullhat. A Magyar Közút szakemberei minden rendelkezésükre álló eszközt és szakembert bevetnek majd a következő napokban, ahol lehet, o
dec. 10
15:24
Vajon idén sem lesz fehér karácsonyunk? Mutatjuk, milyenek lesznek idén az ünnepek (Blikk)
Ha karácsony, akkor fehér karácsony. Nincs is annál hangulatosabb, mikor a meleg kandalló fűtötte szobából nézi az ember a havas táját, vagy épp szánkózik egyet a környék domboldalain. Viszont az elmúlt években ennek az esélye egyre inkább csökkent. Vajon idén mire számíthatunk?
dec. 10
15:24
„Minket nem lehet megfélemlíteni” - üzente Dobrev Klára a Fidesznek, miután Kocsis Máté álhírterjesztés miatt akarta feljelenteni őket (SzMo)
A kormánypárt válaszában azt írta, hogy szerintük „Dollár Klára” megrendelésre támadja a forintot.
dec. 10
15:30
Kormányzati munkát kap a volt Jobbik-alelnök Volner János (Infostart)
A Külgazdasági és Külügyminisztériumnál fog dolgozni.
dec. 10
15:42
Szörnyű tragédiába fulladt a kazincbarcikai házibuli (ATV)
Egy férfi halálosan megsebesítette az ismerősét egy kazincbarcikai hétvégi házban péntek délután.
dec. 10
15:42
Simor András: Ha Magyarország lesz az egyetlen tagállam, aki mindig botot tesz a küllők közzé, akkor előbb-utóbb kigolyózzák (SzMo)
A volt MNB elnök szerint nagyon veszélyes úton jár a magyar kormány.
dec. 10
15:51
Mézeskalács bombázóval készül karácsonyra a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis (rtl.hu)
Ezzel biztosan túlteszünk a NATO előírásain.
dec. 10
15:54
Óriási a baj! Nem tudja kifizetni a dolgozói béreket a Dunaferr (Blikk)
Levélben tájékoztatták a végveszélyben lévő Dunai Vasmű munkavállalóit, hogy a társaság külső segítség nélkül nem tudja kifizetni az elmaradt dolgozói béreket – tudta meg a Mérce. A gyár vezetése arról értesítette a dolgozókat, hogy most csak havi nettó 200 ezer forintnyi összeget tudnak utalni, akinek ennél nagyobb a fizetése, csak akkor kapja meg
dec. 10
15:54
Egy nem is annyira meglepő kinevezés: a volt jobbikos, aztán mihazánkos képviselő Volner János Szijjártóéknál lesz diplomata (444.hu)
Legutóbb még a Huxiton dolgozott, aztán úgy hozta az élet, hogy a külügynél talált munkát.
dec. 10
16:12
Bencsik János után Volner Jánost is leigazolta a külügyminisztérium (ATV)
Új szerepben próbálhatja ki magát a Jobbik és a Mi Hazánk egykori politikusa.
dec. 10
16:18
Hófúvásra és téliesebb útviszonyokra számíthatunk a hétvégén (hirado.hu)
A közútkezelő ezért arra kér mindenkit, hogy a következő napokban még utazás előtt tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról és csak a téli közlekedésre alkalmas járművel induljanak útnak.
dec. 10
16:21
A kormány nem említette, de a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is részt vett a szombati kormányülésen (rtl.hu)
Horváth Péter is ott van a hivatalos fotón.
dec. 10
16:30
Átadták a felújított Blaha Lujza teret (Infostart)
A főpolgármester szeretné, ha a fővárosiak belaknák a teret, és egyúttal vigyáznának is rá.
dec. 10
16:42
Ezért is hívhatta össze Orbán Viktor mára a minisztereit (ATV)
Változtatni kell a kormány brüsszeli tárgyalási stratégiáján, ha a Bizottság által kidolgozott új mechanizmussal az uniós 27-ek egyhangú döntése helyett elég lenne a 26-ok egyetértése a 18 milliárdos Ukrajnának szánt közös uniós hitel megszavazására. A németek kormány is támogatja a 3000 milliárd felfüggesztését a magyar kohéziós források esetében.
dec. 10
16:48
Kiderült: erről volt szó Orbán Viktorék rendkívüli kormányülésén (Blikk)
A rendkívüli, szombatra összehívott kormányülésen úgy tűnik, nemcsak a brüsszeli szankciós politika és annak következményei, hanem az oktatás is napirendre került.
dec. 10
16:51
Le Monde: Tiborcz István lemondott 156 millió forint uniós támogatásról (rtl.hu)
Állítólag gazdasági megfontolások miatt.
dec. 10
17:03
Volt jobbikos és mihazánkos is: Volner Jánost most Szijjártó minisztériuma karolta fel (rtl.hu)
Hosszú út vezetett ide a Magyar Gárdából: Volner külgazdasági attasé lesz Szingapúrban.
dec. 10
17:06
Ott volt a kormányülésen a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is (444.hu)
Lehet, hogy nem csak energiaügyekről volt szó.
dec. 10
17:06
Havazás, hófúvás miatt adtak ki figyelmeztetést (BorsOnline)
Az időjárási előrejelzések alapján a téli szezon első országos havazására lehet számítani a hétvégén, hófúvásra és téliesebb útviszonyokra figyelmeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - az erről szóló közleményüket szombaton juttatta el a társaság kommunikációs osztálya az Mti-nek.
dec. 10
17:12
Maruzsa államtitkár és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is ott volt a kormányülésen (ATV)
Maruzsa államtitkár és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is ott volt a kormányülésen
dec. 10
17:18
Elhunyt az olimpikon és vb-ezüstérmes súlyemelő (hirado.hu)
Olimpián kétszer indult, előbb 1960-ban Rómában, majd 1964-ben Tokióban végzett egyaránt a hatodik helyen.
dec. 10
17:24
„Megtanította, hogy mennyire szeretheti egymást tanár és diák” (444.hu)
A Vörösmarty Gimnázium diákjai szívszorító levelekben és szerenáddal búcsúztak el a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárnőjüktől.
dec. 10
17:27
Közösen adták át a megújult Blaha Lujza teret (Demokrata)
Láng Zsolt érdekesnek, ugyanakkor örvendetesnek nevezte, hogy olyanokkal áll egy színpadon, akikkel nem szokott.
dec. 10
17:30
Átadták a felújított Blaha Lujza teret, mutatjuk, milyen lett a végeredmény (ATV)
Budapest ikonikus tere ötvenöt év után újult meg. A felújítási munkálatoknak tavaly nyáron álltak neki, most pedig át is adták a megújult Blaha Lujza teret a budapestieknek.
dec. 10
17:30
Volner János a Magyar Gárda, a Jobbik és a Mi Hazánk után Szijjártó Péteréknél folytatja (SzMo)
A külügyi szóvivő a kinevezés kapcsán azt mondta: „Nálunk mindig a magyar nemzeti érdek érvényesítése áll az első helyen”.
dec. 10
17:33
A német kormány is befagyasztaná a magyar uniós pénzeket (rtl.hu)
.
dec. 10
17:42
Meghalt Huszka Mihály (ATV)
Életének 89. évében, pénteken elhunyt Huszka Mihály, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja - adta hírül szombaton a hazai sportági szövetség.
dec. 10
17:45
Az MSZP már most 2024-re készül (Demokrata)
A szocialista párt minden demokratikus erővel, párttal és egyesülettel, civil szervezettel kész együttműködni – jelentette be Hiller István.
dec. 10
17:48
Bunkónak nevezte Orbánt, mégis a Külügyminisztériumnak fog dolgozni az exjobbikos képviselő (Blikk)
Az elmúlt időszakban érdekes fordulatot vett két jobbikos képviselő politikai karrierje. Korábban Bencsik Jánosról derült ki, hogy a kormány munkáját fogja segíteni, most pedig újabb exjobbikos igazolt át Orbán Viktor, azon belül is Szijjártó Péter csapatába.
dec. 10
17:54
Az MSZP megkezdte a felkészülést az EP- és az önkormányzati választásra (hirado.hu)
Mint írták, az MSZP abban érdekelt, hogy az ellenzék az eddigi önkormányzati helyeit megtartsa, illetve még több helyen nyerjen.
dec. 10
17:54
Megkérdeztük Horváth Pétert, miért volt ott a kormányülésen (ATV)
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke csak annyit árult el érdeklődésünkre, hogy volt egy oktatási napirendi pont is a kabinet ülésén.
dec. 10
17:57
Átadták a felújított Blaha Lujza teret (rtl.hu)
Karácsony Gergely szerint egy liget jött létre a város közepén.
dec. 10
18:00
Újra Erős Kingát választották a Magyar Írószövetség elnökévé (hirado.hu)
Erős Kinga amellett, hogy a Magyar Írószövetség elnöke, a Tokaji Írótábor Egyesület elnökségi tagja és az olvasat.hu szerkesztője.
dec. 10
18:36
Maradhat az árstop, de a többi élelmiszer ára brutálisan emelkedik (ATV)
A kormány sajtóértesülés szerint meghosszabbítaná az év végéig érvényben lévő hatósági élelmiszerárstopot. Az élelmiszerek átlagosan negyvennégy százalékkal drágultak tavaly november óta, annak ellenére, hogy a kormány bizonyos termékekre hatósági árplafont határozott meg. Sőt, a Híradónk által megkérdezett szakértők szerint az áremelkedést kifejez
dec. 10
18:42
Adóügyi megállapodásról tett bejelentést Varga Mihály (Infostart)
A pénzügyminiszter közösségi oldalán írt az Egyesült Államokkal kötött adóügyi megállapodásról.
dec. 10
18:42
Átadták a felújított Blaha Lujza teret a fővárosban (hirado.hu)
Átadták a felújított fővárosi Blaha Lujza teret szombaton.
dec. 10
18:51
Nagy a forgalom a szombathelyi háznál, ahol rászorulók vihetik el a télikabátokat (rtl.hu)
Télikabátok lógnak egy szombathelyi ház kerítésén. Ingyen elvihetik a rászorulók. A helyi Nagycsaládos Egyesület székhelyére sokan visznek meleg holmit, mások inkább elvisznek. Sőt egy pékségnek köszönhetően ételt is találnak a rászorulók a kerítésre kihelyezve.
dec. 10
18:54
Jónak lenni jó! A Békéscsabai Jókai Színház is csatlakozik a közmédia jótékonysági gyűjtéséhez (hirado.hu)
A közmédia célja, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel évről évre egy jó és nemes ügy mellé álljon.

Keresés