2022. október 4. kedd

okt. 4
11:54
Diákok próbálják megakadályozni három tanár kirúgását egy budapesti gimnáziumból (ATV)
Tanáraik védelmében demonstráltak a Szent István Gimnázium diákjai kedd reggel.
okt. 4
11:57
Gyurcsány szerint Orbán egy „szerencsétlen törpe”, aki „pár forintért eladná a magyar nemzet lelkét” (SzMo)
A DK elnöke „rongyembernek” és „piszkosnak” is nevezte a miniszterelnököt új Facebook-bejegyzésében.
okt. 4
12:06
Eltűnt a boltok polcairól a magyarok kedvenc édessége: nem tudni, mikor kaphatjuk vissza (Blikk)
A székesfehérvári üzemet érintő alapanyag- és csomagolóhiány miatt tartós készlethiány lehet a Pilóta kekszből. A tulajdonos Mondelez Hungária Kft. igyekszik minél hamarabb megoldani a problémát.
okt. 4
12:06
A büntetőeljárási törvény módosításának normakontrollját kéri a Ház (hirado.hu)
A képviselők 133 igen szavazattal, 12 nem ellenében és 34 tartózkodás mellett fogadták el kedden az alkotmánybírósági beadványt.
okt. 4
12:08
Állami segítséggel oldódhat meg a fővárosi szeméthelyzet (hirado.hu)
A kukások demonstrációja ismét az elkeserítő budapesti köztisztasági állapotokra irányította a figyelmet. Ha hamarabb nem is, jövőre változhat a helyzet: állami közfeladattá válik a hulladékgazdálkodás, amit koncesszióban a MOL lát majd el, egységesen magas színvonalon biztosítva a szolgáltatást valamennyi magyarországi településen.
okt. 4
12:12
Mától listázzák az állatkínzókat - ma van az állatok világnapja (Ripost)
Nyilvántartják, kit tiltottak el az állattartástól.
okt. 4
12:18
Életük legrosszabb napja lehet a bűnözőknek, ha találkoznak ezzel a szekszárdi nyomozóval (hirado.hu)
A százados igazi bajnok.
okt. 4
12:18
Sok boltból szinte teljesen eltűnt ez a termék (ATV)
"Elfogyott, legalább egy hónapja nem kaptunk" – a legtöbb üzletben ez a válasz fogadja azokat a vásárlókat, akik Pilóta kekszet keresnek.
okt. 4
12:21
A kilencedik legcsapadékosabb szeptember volt az idei 1901 óta (Demokrata)
Az aszályos nyár után a kilencedik legcsapadékosabb szeptember volt az idei 1901 óta.
okt. 4
12:30
Döbbenetes felvétel: így próbálkoznak be a bankkártyás csalók (ATV)
A Facebookon kezdett terjedni egy videó, amelynek feltöltője rögzítette, hogy próbálták átverni a bankja nevében.
okt. 4
12:51
Pottyondy Edina abbahagyja a politizálást: „Az az igazság, hogy kiégtem” (SzMo)
Azt mondja, úgy érzi magát, mint egy rossz passzban lévő hatvanas. A stand-up előadásokat továbbra is folytatja.
okt. 4
12:54
Megszólalt az Fkf a sztrájkról - "Amennyiben ez nem történik meg, a budapestiek rövid időn belül meg fogják szenvedni a hulladékszállítás leállását" (Blikk)
Megszólalt az FKF a ma reggel, a hulladékszállító cég ecseri úti telephelyén történtekről. A levelük alapján nagy a baj, a hulladéklerakó dolgozók az első emelt rezsiszámlájukat megkapva szembesültek azzal, hogy pénzük már semmire nem elég. A cég kész tárgyalni a dolgozók egy kijelölt küldöttségével, de ha nem lesz ilyen küldöttség, a budapestiek n
okt. 4
12:54
Fülöp Attila: Több mint 57 milliárdra pályázhatnak megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek (hirado.hu)
Fülöp Attila a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy mintegy 400 ilyen céget tartanak számon.
okt. 4
12:54
Népszámlálás: fontos adatot közölt a KSH (ATV)
Már több mint félmillió háztartásban töltötték ki az interneten az október elsején indult népszámlálás kérdőívét - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-vel.
okt. 4
12:54
3,3 milliárd forintért akadt kommunikálni valója a jegybanknak (444.hu)
Ekkora keretösszeggel írtak ki tendert a 2022-23 évi kommunikációs tevékenységhez kapcsolódó feladatok ellátására.
okt. 4
12:54
„Kitartunk a végsőkig" - tovább gyűrűzik a kukások sztrájkja (Ripost)
Fizetésemelést követelnek!
okt. 4
13:00
NMHH-elnök: Az internet szabályozása az állam és a piaci szereplők közös felelőssége (hirado.hu)
Az internet szabályozása az állami szervek és a piaci szereplők közös felelőssége – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kedden Siófokon.
okt. 4
13:02
Latorcai Csaba: A helyben élők tudják megmondani, milyen fejlesztésekre van szükség (hirado.hu)
Társadalmi konzultációt indítanak.
okt. 4
13:06
Az EU kérte, a parlament létrehozta - feláll az Integritás Hatóság (Infostart)
Autonóm államigazgatási szervként létrejön az Integritás Hatóság az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása érdekében.
okt. 4
13:06
Megnyílt az Óbudai Egyetem Állásbörzéje (hirado.hu)
A kétnapos rendezvényt elsősorban a felsőoktatásban tanulók, állást kereső vagy gyakorlati hely iránt érdeklődő hallgatók számára rendezik.
okt. 4
13:06
Utolsó figyelmeztetést kapott a budapesti Szent István Gimnázium három tanára (ATV)
A diákok csendes tiltakozással igyekeztek megakadályozni a tankerület képviselőit abban, hogy írásbeli figyelmeztetést adjanak át három tanáruknak.
okt. 4
13:09
Momentumos Lőcsei Lajos: a feleségemmel étolajat szerettünk volna vásárolni (Demokrata)
Lőcsei Lajos arra szólította fel a kormányt, hogy fogadja el a Momentum rezsimentő csomagját.
okt. 4
13:15
Palkovics szerint a rezsicsökkentés miatt nőtt meg nagyon a gázfogyasztás (SzMo)
A technológiai és ipari miniszter szerint vége az olcsó orosz gáz korszakának, a jövőben ezért változatosabb energiarendszere lesz Magyarországnak.
okt. 4
13:18
Sztrájkhangulat az FKF központjában, nem viszik el a szemetet (ATV)
Az FKF Ecseri úti központjából a kommunális és szelektíves szemetesek kedden reggel nem vonultak ki – tudta meg a 24.hu. A dolgozók a főnökséget várják, velük szeretnének tárgyalni.
okt. 4
13:21
Eltűnt a boltok többségéből Magyarország második legnépszerűbb keksze (rtl.hu)
A Pilóta keksz gyártója szerint tartós lesz a készlethiány.
okt. 4
13:27
Kunhalmi szerint a kormány kuncsorog, de ők drukkolnak (Demokrata)
Kunhalmi Ágnes felvázolta pártja álláspontját: ők drukkolnak, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek, de azért nem szavaztak igennel.
okt. 4
13:33
FKF: munkabeszüntetés kezdődött a hulladékgazdálkodási divízióban (Demokrata)
Az FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban kedd reggel előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés kezdődött.
okt. 4
13:42
Érdekes szavazás: Orbán Viktorék kérésére végez normakontrollt az Alkotmánybíróság (ATV)
Ma alkotmánybírósági normakontroll kéréséről szavazott a parlament, mégpedig a kormány, azaz Orbán Viktorék kérésére vizsgálja az AB: az ügyészségen kívül mást megillethet-e a “vádkikényszerítés” joga korrupciógyanús ügyekben. Végső soron a tét: az EU-s ezermilliárdok utalása.
okt. 4
13:48
Továbbra sem csillapodik a Magyarországra tartó menekültáradat (Menedzsment Fórum)
Mintegy 11 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.
okt. 4
13:48
Palkovics László: Fogyasztásarányosan a hazai tárolókban van a harmadik legtöbb gáz Európában (hirado.hu)
A hazai gáztárolók töltöttsége jelenleg 75 százalékon áll.
okt. 4
13:51
Fogyasztásarányosan a hazai tárolókban van a harmadik legtöbb gáz Európában (Demokrata)
A hazai gáztárolók töltöttsége jelenleg 75 százalékon áll.
okt. 4
13:57
A korrupcióval gyanúsított Völner Pál újra ügyvédként praktizál (SzMo)
A volt államtitkárt 83 milliós vesztegetés elfogadásával gyanúsítják, de legálisan dolgozhat újra.
okt. 4
14:00
Felkészült a fűtési szezonra az MVM-csoport (hirado.hu)
Az ügyfeleknek is érdemes felülvizsgáltatni a tulajdonukban lévő földgázvezetékek, gázkészülékek állapotát.
okt. 4
14:03
A Szent István Gimnázium egykori tanulója volt a tankerületi vezető, aki figyelmeztette a tanárokat (SzMo)
Házlinger György személyesen adta át az utolsó figyelmeztetést tartalmazó levelet a polgári engedetlenségi mozgalomban részt vevő három pedagógusnak.
okt. 4
14:03
Felkészült a fűtési szezonra az MVM-csoport (Demokrata)
Az ügyfeleknek is érdemes felülvizsgáltatni a tulajdonukban lévő földgázvezetékek, gázkészülékek állapotát.
okt. 4
14:06
A magyaroknak fontos az elektronikai eszközök energiatakarékossága (hirado.hu)
A többség hajlandó felárat fizetni a jobb energiabesorolású gépekért.
okt. 4
14:06
Magyar áldozata is van a pozsonyi tragédiának: így búcsúzik Richárdtól az iskolája (Ripost)
Mindenkit sokkolt a fiú halálhíre.
okt. 4
14:12
Sztrájkolnak a kukások az FKF-nél, íme a cég válasza (ATV)
A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban kedd reggel előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés kezdődött - tájékoztatta az FKF sajtószervezete az MTI-t.
okt. 4
14:15
Jogellenes vadsztrájkba kezdett néhány száz kukás – állítja az FKF (SzMo)
A közterület-fenntartó szerint ha a kukások nem veszik fel a lehető leghamarabb a munkát, a budapestiek meg fogják szenvedni a leállást.
okt. 4
14:18
Hortay Olivér szerint az energiaszankciók és a gázársapka lebegtetése után lőttek ki a gázárak Európában (hirado.hu)
Halasztott fizetést kap Magyarország a gázra Oroszországtól.
okt. 4
14:30
„A nagyvárosok tehát a sokszor kért és többször megígért segítség helyett a távhőemeléssel selyemzsinórt kaptak” – Újabb megyeszékhely retteg a csődtől a… (Blikk)
Most már mindennapos, hogy egy-egy település önkormányzata bejelentést tesz, miszerint nem tudják, hogyan húzzák ki a fűtési szezon végéig, mivel az elszálló rezsiárak akár 8-12-szeres drágulást is jelenthetnek. Erre a nem várt változásra a városok költségvetése egyáltalán nem volt felkészülve. Ki mint vet, most úgy arat, de a kétségbeesés kezd elu
okt. 4
14:33
Építőipari géppel keverték a tésztát egy kínai gyorsbüfében – videón, mit talált még ott a Nébih (SzMo)
A konyhatér falai elszíneződtek, olajosak és zsírosak voltak, a szennyvíz pangott, a használt edényeket pedig a kiszolgálópultban mosogatták el.
okt. 4
14:33
„Viszontlátásra, gyerekek!” – videón, hogy mosolyogva köszön el a tankerületi vezető, miután írásbeli figyelmeztetést adott át az engedetlenkedő tanároknak (rtl.hu)
Házlinger György a Szent István Gimnázium három tanárának adott át írásbeli figyelmeztetést. A pedagógusok mindannyian részt vesznek a polgári engedetlenségi mozgalomban. Egyelőre még nem rúgtak ki senkit. Házlinger korábban maga is az intézmény tanulója volt, de most nem akart nyilatkozni. Korábban arról vált ismertté, hogy jutalmat ígért a legalá
okt. 4
14:36
Népszámlálás 2022: Mi a teendő, ha elvesztettük vagy nem kaptunk belépési kódot? (hirado.hu)
Október 16-ig lehet kitölteni az interneten a népszámlálási kérdőívet. Aki online nem tölti ki a kérdőívet a határidőig, számlálóbiztos keresi fel, és egy interjú keretében rögzíti a válaszait. A népszámláláson a részvétel kötelező.
okt. 4
14:39
Elmarad a Horthy-avatás Szegeden (rtl.hu)
A domborművet felavatják, de a ceremónia egyelőre csúszik. Az átadáson egy kormánypárti képviselő mondott volna beszédet, de lemondta a szereplést.
okt. 4
14:41
A Tanítanék Pintér Sándornak: Folytassák csak, és leáll az ország (rtl.hu)
Szerintük minden fenyegetésre tíz új iskola csatlakozik a polgári engedetlenséghez.
okt. 4
14:42
Bepánikoltak a forint zuhanásától a magyarok: ide menekítenék a pénzüket a válság elől (Pénzcentrum)
Az államcsődöt nem tartja valószínűnek a Zsiday Viktor, de a forint gyengülésével az inflációs várakozások szétestek.
okt. 4
14:51
„Hogy meri?” – Lilu nagyon kiakadt Kövér László tanárokra tett kijelentésére (SzMo)
Szerinte nagyon is van összefüggés a tanárok elhivatottsága és anyagi megbecsültsége között.
okt. 4
14:54
Kilencmilliárd uniós forintot kap az ország a menekültek fogadására (Infostart)
Az Európai Unió Bizottsága 21,1 millió euró támogatást biztosított Magyarország számára az Ukrajnából menekülők ellátásával kapcsolatos feladatok végrehajtásából fakadó többletterhek csökkentésére.
okt. 4
14:54
Ujhelyi: Azt mondták nekem, ez Molnár Zsolt pártja, így ezért ez a párt már nem az enyém (ATV)
Ujhelyi az MSZP-ből való kilépésekor azt ígérte, hogy a továbbiakban nem fog nyilatkozni a témában, a Szabad Európának most mégis interjút adott a témában, és elmondta miért is távozott a pártjából.

Keresés