Az uniós források mielőbbi folyósítását szolgálják a parlamentben kedden elfogadott javaslatok: létrejön az Integritás Hatóság és a Korrupcióellenes Munkacsoport, emellett hatékonyabbá válnak az OLAF intézkedések és kibővülnek a társadalmi egyeztetések is. A módosítások egytől egyig az Európai Bizottsággal való megegyezést segítik, ám a baloldal ne
Ujhelyi István baloldali EP-képviselő is kiáll a szankciók mellett, még abban az esetben is, ha azok kedvezőtlen hatást gyakorolnak az ellátásbiztonságra és az inflációra – idézte fel Nacsa Lőrinc.
Mint már ismeretes, az Európai Bizottsággal való megegyezés és az európai uniós források lehívása érdekében módosította a Ház kedden a büntetőeljárási törvényt, de döntött az Integritás Hatóság létrehozásáról és változtatott a jogalkotási törvényen, valamint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok szabályozásán is.
Egyre csak kapaszkodik felfelé a Suzuki Vitara a legtöbbet forgalomba helyezett autók listáján. A szeptemberi összesítés szerint az idei versenyt az SX4 S-Cross vezeti a KIA Ceed előtt, de már a Vitara is lőtávolba került. Összességében viszont szeptemberben valamivel kevesebb autót helyeztek forgalomba itthon, mint tavaly ilyenkor, és a negyedéves
Békássy Szabolcs kollegiális vezető háziorvos szerint méretgazdaságtalanok a háziorvosi körzetek, bonyolult a betegutak szervezése, de megvannak a megfelelő szervezetek, hogy legyen kiút.
Házlinger György a diákok tiltakozó sorfala előtt sétált ki a Szent István Gimnáziumból, miután személyesen átadta az utolsó figyelmeztetést tartalmazó levelet az érintett pedagógusoknak.
Az új felsőoktatási felvételi rendszer hozzájárul az intézményi és a hallgatói autonómia kiteljesedéséhez – jelentette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Beiratkozási és díjfizetési kötelezettség nélkül, ingyenesen ki lehet tölteni az interneten a népszámlálási kérdőívet a magyarországi könyvtárakban; a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a könyvtárak szakmai képviseletei között létrejött megállapodások eredményeként így azok is eleget tehetnek adatszolgáltatási kötelezettségüknek online, akik ne
Szerinte az oktatók tanulásáért való felelősségét ma már meg kell osztani az őt képző felsőoktatási intézmény, valamint az iskola között, ahol az adott tanár tanít. A pedagógusképzéseket ma már kompetencialeírások orientálják.
A volt miniszter, aki most az orvosok, szakorvosok, szakgyógyszerészek, nővérek képzését felügyeli miniszterelnöki biztosként, a Spirit FM Exkluzív című műsorában beszélt terveiről.
A megugró energiaárak miatt a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum novembertől energiatakarékossági intézkedéseket vezet be. A döntések érintik a múzeum tagintézményeinek nyitvatartását, azonban a műtárgyak megfelelő tárolása a téli időszakban is biztosított lesz – tudatta a múzeum kedden az MTI-vel.
Vádat emelt egy 27 éves férfival szemben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség, mert állítólagos ügyvéd rokona segítségét ajánlva több mint 11 millió forintot csalt ki egy idős nőtől - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az oldalra belépéskor mindenki győződjön meg róla, hogy a weboldal biztonságos, az URL előtt szerepel a https:// kitétel vagy egy zöld lakat, mellette a „biztonságos” kifejezés.
Mintha a rendőrautó ott sem lett volna, úgy hajtott át egy gyalogosokkal teli zebrán a jogosítványát egy hónapja megszerő sofőr. Most két hónapig nem vezethet.
A Hard Dog Race Base kutyás akadályversenyen eddig senki nem indult el vakvezető kutyás csapattal. Hegedűs Brigitta, Horváth Szindi és Lengyel Zsófi azonban most bebizonyították: látássérültként is épp úgy tudnak küzdeni a nehéz tereppel, mint bárki más.
A miniszterelnök a tárgyaláson kifejtette: Magyarország kiemelkedően fontos partnerként tekint a közép-ázsiai régióban Üzbegisztánra. Az együttműködés stratégiai fontosságú politikai, biztonsági, gazdasági és energetikai szempontból egyaránt – mondta.
A tárgyalásokról azonban hiányzik az állami NHKV Zrt., amely évente ötmilliárd forinttal kevesebbet hagy a fővárosban a budapestiek által befizetett szemétdíjból, mint amennyit begyűjt - mondta el a főpolgármester-helyettes.
A főpolgármester-helyettes közlése szerint szerdáig eredmény kell, különben a katasztrófavédelemhez fordul Budapest a szolgáltatás biztosításáért. Kedd reggel vadsztrájk kezdődött a hulladékszállítóknál.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint tavaszra akár félmillióra is nőhet a munkanélküliek száma Magyarországon az energiaválság miatt. Székely Tamás azt mondta az ATV Híradónak: megtorpant az építőipar, a vegyipar, a turizmus és a vendéglátás is. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségénél is úgy látják, hogy ugrásszerűen nő ma
Négyszáz kukás szüntette be a munkát Budapesten, így a főváros több kerületében nem vitték el a szemetet. A szemétszállítók négyszázezer forintos nettó fizetést követelnek. Nyílt levelükben azt írják, nem becsülik meg őket. Hermann Zoltán tizennégy éve dolgozik az FKF-nél. Az RTL Híradó riporterének azt mondta: nem tudnak megélni a fizetésükből, a
Ilyen születésnapról még aligha hallott a világ! Szinte hihetetlen, de mégis igaz, hogy ez manapság megtörténhet Magyarországon: egy táborfalvai nő úgy gondolta, a kisfia tizedik születésnapjára léggömbök és távirányítós autó helyett a legmegfelelőbb ajándék a szex lesz. A 33 éves K. Szandra a meglepetést rögvest megszervezte, egy 15 éves lányt „in