2022. október 4. kedd

okt. 4
9:42
Ruszin-Szendi: Köszönet illeti a tartalékos honvédeket (hirado.hu)
A honvédség parancsnoka elmondta: 2010-ben még mindössze 17 tartalékos volt az országban, mára viszont 11 ezer önkéntes tartalékos van Magyarországon.
okt. 4
9:45
Ruszin-Szendi Romulusz: köszönet illeti a tartalékos honvédeket (Demokrata)
Köszönet illeti a tartalékosokat, akik munka mellett vállalják, hogy tesznek a hazáért.
okt. 4
9:48
Korszerűsítik a kórházi rendelőintézetet Gyulán (hirado.hu)
Az összeget az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretéből nyerték el a járóbeteg-szakellátó szolgáltatások fejlesztésére.
okt. 4
9:54
Csendes tiltakozással igyekeznek megakadályozni a Szent István Gimnázium diákjai három tanáruk kirúgását (444.hu)
Tanáraik csatlakoztak a polgári engedetlenségi mozgalomhoz, ezért a tankerület kedden írásbeli figyelmeztetést akart átadni nekik.
okt. 4
9:57
Amerikai szakértőkkel kívánták befolyásolni a választást (Demokrata)
A Bajnai Gordon nevével fémjelzett cégcsoporton keresztül befolyásolták volna a végeredményt.
okt. 4
10:00
Orbán új Európáról álmodik, Rogán pusztító kampányra készül (444.hu)
A szankció az új kvóta, de ki lesz a „háborúpárti brüsszelizmus” megtestesítője a nyilvánosságban? Válság elől kommunikációs invázióba menekül a Fidesz.
okt. 4
10:06
Szijjártó: minden adott a magyar-üzbég gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez (ATV)
Stabil, előremutató partnerség és barátság van Magyarország és Üzbegisztán között, s minden feltétel adott a kétoldalú gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez - közölte hétfőn a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 4
10:06
Megérkezett a téli jelentés: váratlan mínuszok jöhetnek, kemény lesz az idei rezsiemelés (Pénzcentrum)
Az idei fűtési szezon nem lesz egyszerű sem Európában, sem itthon: a brutális árak és az esetleg gázhiány miatt szó szerint a legrosszabbra kell készülnünk. Most viszont újabb rossz hír érkezett az idei téllel kapcsolatban: a szokottnál is hidegebbre számíthatunk a következő hónapokban írja az RTL.hu.
okt. 4
10:06
Meghökkentő, hogyan spórolnak a magyarok, így kerülik ki a rezsiárak emelkedését (Ripost)
A konditermek panaszkodnak, hogy ők fizetik meg a számlát.
okt. 4
10:18
Megjelentek a tűzifahiénák: mutatjuk, hogyan védekezzen az átverés ellen (Blikk)
Ebben az évben az energiaválság miatt jóval kelendőbb a tűzifa, mint korábban: mindenki tart attól, hogy télen nem lesz mivel fűtenie, így nagyon hamar elkapkodták a fát. Mint ahogy az lenni szokott válsághelyzetekben, felbukkantak az élősködők, akik ott verik át a szorult helyzetben lévőket, ahol csak tudják. Szerencsére van ellenszer.
okt. 4
10:18
Demeter Szilárd az Indexre írt véleménycikkben magyarázkodik, mert úgy tudja, hogy jobbról készül róla „leleplező” videóriport (444.hu)
A fideszes kultúrpolitikus szerint „jobboldali kultúrharcosok” fogják betámadni, mert liberálisoknak is osztott pénzt.
okt. 4
10:21
Aranyos fotót osztott meg Orbán Viktor (BorsOnline)
A kormányfő az állatok világnapja alkalmából jelentkezett egy különleges fotóval.
okt. 4
10:21
Megszólalt a kirúgott kölcseys tanárok igazgatója: Diákjaink tanuláshoz való jogait súlyosan megsértette a döntéshozó (rtl.hu)
Öt tanárt rúgott ki a tankerület a pedagógusok polgári engedetlenségéhez való csatlakozása miatt.
okt. 4
10:24
MNB: Szerdán indulnak a likviditásszűkítő tenderek (hirado.hu)
Az első likviditáslekötő betéti tendert szerdán 13.00 óra és 13.30 között tartják meg.
okt. 4
10:27
Átfogó nukleáris együttműködési programot indít Magyarország és Üzbegisztán (Demokrata)
A program a jövőben a két ország közötti stratégiai partnerség egyik legfontosabb alkotóeleme lesz.
okt. 4
10:36
Szijjártó: Átfogó nukleáris együttműködési programot indít Magyarország és Üzbegisztán (hirado.hu)
A kormány Közép-Ázsia stabilitását kulcskérdésnek tekinti Európa biztonsága szempontjából, és ezt illetően Üzbegisztánnak mindig is kiemelt szerepe volt.
okt. 4
10:38
Orbán Viktor az állatok világnapján megmutatta Lukréciát – Vigyázzunk rájuk! (hirado.hu)
„Állatok világnapja. Vigyázzunk rájuk!” – írta Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor miniszterelnök, melyhez egy képet is mellékelt egy Lukrécia nevű macskáról és egy másik, fehér színű négylábúról.
okt. 4
10:39
Csárdi Antal szerint ha akarják, jut mindenre (Demokrata)
Csárdi Antalnak Rétvári Bence válaszolt. Videó!
okt. 4
10:39
Cicás képpel robbantotta fel a netet Orbán Viktor (rtl.hu)
Megsimogatta Lukréciát.
okt. 4
10:42
Bejelentést tett a honvédelmi miniszter (ATV)
A kormány döntése alapján 2022 szeptemberétől mintegy egynegyedével nőtt a katonák illetménye, amelyet október első napjaiban kapott kézhez a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és tényleges szolgálatát teljesítő tartalékos állománya - mondta a honvédelmi miniszter az MTI-nek. Hozzátette: az illetményemelés állománykategóriánként eltérő, átlago
okt. 4
10:42
A gyönyörű Lukréciával lőtt közös fotót Orbán Viktor (Ripost)
A miniszterelnök közösségi oldalán osztotta meg a képet.
okt. 4
10:45
Kivonult a tankerület a Szent István Gimnáziumba, ahol diákok három tanáruk kirúgását próbálták megakadályozni (rtl.hu)
A pedagógusok részt vettek a polgári engedetlenségben. A diákok csendesen demonstrálnak.
okt. 4
10:48
Kiraboltak egy látássérült diákot, majd a szüleikkel tüntették el a bizonyítékokat (hirado.hu)
A diák hátizsákját pedig az egyik férfi anyja vágott dohányra cserélte.
okt. 4
10:54
Sínekre futott a kisteherautó, nem jár a HÉV és az utat is lezárták (hirado.hu)
Az érintett szakaszon pótlóbusszal lehet utazni.
okt. 4
10:54
Átfogó nukleáris együttműködési programot jelentett be Szijjártó Péter (ATV)
Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, amely a jövőben a két ország közötti stratégiai partnerség egyik legfontosabb alkotóeleme lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miután üzbég kollégáját, Vlagyimir Norovot fogadta kedden Budapesten.
okt. 4
10:54
Gyurcsány elkezdte Törpének nevezni Orbánt (444.hu)
„Történelmi Törpe. Meg egyébként is.” – írja a volt miniszterelnök a jelenlegiről.
okt. 4
10:56
BM: Uniós kiegészítő források az ukrajnai menekülők ellátására (hirado.hu)
A közlemény szerint Magyarország február 24-ét követően már több mint 900 ezer menekülőt fogadott Ukrajnából.
okt. 4
10:57
Nem vonultak ki a kukások reggel Budapesten, sztrájkkal fenyegetőznek (SzMo)
A szakszervezeti vezető azt mondta, ha nem veszik fel a munkát, akkor kirúgják őket.
okt. 4
11:00
Kokain rendszeres vásárlása miatt indult eljárás egy rendvédelmi dolgozó ellen (hirado.hu)
A gyanú szerint a budapesti férfi pontosan meg nem határozható ideje és gyakorisággal, de legalább két éve rendszeresen vásárolt kokaint.
okt. 4
11:00
Szijjártó üzbég-magyar atomprogramot jelentett be (444.hu)
Pár nappal a hadiipari együttműködés bejelentése után.
okt. 4
11:06
Építőipari géppel keverték a tésztát az étteremben, bezárták (Infostart)
Súlyos higéniai hibák és hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették az étterem tevékenységét, és 95,3 kg élelmiszert és alapanyagot kivontak a forgalomból.
okt. 4
11:06
Cuki macskás fotót posztolt Orbán Viktor: ő Lukrécia, a miniszterelnök kedvence (Blikk)
Itt az állatok világnapja, ami remek lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet kis kedvenceink és a körülöttünk élő állatok védelmére. Így tett Magyarország miniszterelnöke is.
okt. 4
11:06
"Vigyázzunk rájuk!" - nem mindennapi fotót posztolt Orbán Viktor (ATV)
A miniszterelnök Lukrécia társaságában látható.
okt. 4
11:12
Háborognak a kukások az Ecseri úton: az egyikük kitálalt (Ripost)
Nem mozdulnak az FKF központjából.
okt. 4
11:15
Magára maradt a Jobbik (Demokrata)
A XXI. Század Intézet elemzője szerint kimondani, hogy a Jobbik a jövőben nem működik együtt a DK-val, kényszerlépés volt Gyöngyösi Márton részéről.
okt. 4
11:18
Sütinek álcázva terítette a budapesti taxis a kábítószert (hirado.hu)
Virágnyelven adta a kábítószert az a taxis díler, akit a napokban fogtak el.
okt. 4
11:18
Fontos videó a mentőszolgálattól: ezt Önnek is tudnia kell! (ATV)
Az OMSZ Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben arra hívják fel a figyelmet, mi a helyes reakció, ha az utakon feltűnik egy megkülönböztető jelzést használó jármű.
okt. 4
11:21
Diákok próbálták megakadályozni tanáraik kirúgását a Szent István Gimnáziumban (SzMo)
A jelképpé vált kockás ingben sorfalat álltak, hogy elállják a tankerület munkatársai elől az utat.
okt. 4
11:24
Fővárosi gyorsbüfé működési engedélyét függesztette fel a Nébih (hirado.hu)
A tájékoztatás szerint az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.
okt. 4
11:30
Csattant az 1-es villamos, ki is siklott - leállás van (Infostart)
Az Árpád hídnál történt a csúnya esemény.
okt. 4
11:30
A Szent István Gimnáziumba is megérkeztek a tankerületi levelek a tanároknak - Újabb elbocsátások jönnek? (Blikk)
A híresen magas színvonalú oktatásról ismert Szent István Gimnázium diákjai kedd reggel csendes tiltakozással próbálják megakadályozni, hogy a tankerületi levelek célba érjenek. Három tanár sorsáért is aggódnak.
okt. 4
11:30
A Kölcsey igazgatója szerint a tankerület súlyosan megsértette a diákjaik tanuláshoz való jogát (ATV)
Facebook-bejegyzésében Fazekas Csaba azt írta, az elmúlt időszak pedagógus-munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások voltak az oktatás válságos helyzetének jelzése céljából.
okt. 4
11:32
Újabb három magyar fürdő húzza le a rolót: száznál is több alkalmazott került az utcára (Blikk)
Most már szinte mindennapos hír a fürdők bezárása, de a színházakat és más idegenforgalmi, szórakoztatóipari vállalkozásokat is utolér a válság. Néhol csupán megszorításokat vezetnek be, ez a szerencsésebb helyzet, Miskolcon azonban nem így döntöttek.
okt. 4
11:33
Heteken belül megérkezhetnek a családokhoz a konzultációs kérdőívek (Demokrata)
Hét kérdést tartalmaz a nemzeti konzultáció, az egyik rész a gázszankciókra vonatkozik.
okt. 4
11:39
A frontra érzékenyek készüljenek, drasztikusan változik az idő (BorsOnline)
A hűvös, esős időjárást kifejezetten meleg idő váltja.
okt. 4
11:42
Újabb barna medvét láttak Magyarországon: fotókon a hatalmas állat (Blikk)
Barna medvét kaptak lencsevégre a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület kamerái. Az állat a Bükk nyugati részén tűnt fel, lakott területtől távol.
okt. 4
11:48
Ujhelyi Istvánnak erkölcsi kötelessége lenne visszaadnia EP-mandátumát az MSZP-nek a társelnök szerint (hirado.hu)
Az MSZP szerint erkölcsi alapon vissza kellene adnia mandátumát, ráadásul többmilliós tartozás megfizetését követelik tőle.
okt. 4
11:50
Népszámlálás: Már több mint félmillió háztartásban online kitöltötték a kérdőívet (hirado.hu)
Már több mint félmillió háztartásban töltötték ki az interneten az október elsején indult népszámlálás kérdőívét – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
okt. 4
11:51
A Szent István Gimnáziumba járt a tankerületi vezető, aki kirúgással fenyegeti az intézmény tanárait (rtl.hu)
Házlinger György nem kívánt válaszolni a sajtó munkatársainak kérdéseire.
okt. 4
11:54
Ön beállna kukásnak, vagy ahogy hivatalosan mondják, hulladéklerakó dolgozónak? (Blikk)
A hulladéklerakó munkások, avagy hulladékszállítók, kukások problémája nem egyik napról a másikra keletkezett. A hitegetés, meg a róluk szóló, általában politikusoktól elhangzó hazugságok, miszerint félmillió körüli összegeket keresnek, ma végleg kiverte náluk a biztosítékot.

Keresés