Ha a közétkeztetés nem tudja megoldani a diétát, az óvodának, iskolának, kollégiumnak lehetővé kell tennie a kívülről érkező étel elfogyasztását – mondja ki Kásler Miklós miniszter szerda este megjelent rendelete.
Az Európai Unió megosztott az afganisztáni menekültválság ügyében, így a migrációs probléma újra itt van - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában, amelyben a téma a bledi nemzetközi stratégiai fórum volt.
A családbarát egyetem lényege, hogy az oktatók, hallgatók és dolgozók számára a karrier, a tanulás és a munkavállalás ne legyen ellentétes a gyermekvállalással.
A Le Az Adók 75%-ával Párt elnöke szerint már most van 30 egyéni jelöltjük. Azt a miniszterelnök-jelöltet fogják támogatni, aki a lehető legkisebb szerepet hagy az állami újraelosztásnak.
A főpolgármester-helyettes szerint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sem akar olyan városban versenyt rendezni, amelynek a vezetése ezt nem támogatja teljes mellszélességgel. A főváros azt érzi, hogy a Diákváros veszélybe került, ezért erős figyelmeztetést küldtek a kormánynak.
Most azokra a videókra gondolunk, amelyek általában virálisan terjednek a neten, és amelyekben valamely közéleti, társadalmi, tudományos, egészségügyi témában szerepelnek olyan állítások, amik elsőre igencsak sántítanak.
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a születési arányszám, vagyis a születések száma lakosságarányosan a fejlett országok közül a koronavírus-járvány alatt. A kutatók 22 országot vizsgálva jutottak arra a következtetésre: sehol sem jöttek a covid-babák.
Az ITM is ezt javasolja az intézményeknek, ugyanakkor nem tette kötelezővé. Vannak egyéni szabályok több egyetemre való belépés vagy a belső terek használata esetén is.
Csütörtökön 20.45-kor folytatja szereplését a világbajnoki selejtező sorozatban a magyar labdarúgó-válogatott, ellenfele az Eb-ezüstérmes angol válogatott lesz.
A szakértő nem érti, hogy amikor mindenki a negyedik hullám küszöbéről beszél, akkor miért nem lehet újra elrendelni a maszkviselést zárt térben. Kunetz bejegyzésében Karácsony Gergelynek is üzent.
Tovább gyorsult a termelői árak emelkedése júliusban. Júliusban a belföldi értékesítési árak 18,3 százalékkal, az export értékesítési árak 13,0 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva. Az ipari termelői árak átlagosan 14,8 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai H
Mike Pence, az Egyesült Államok volt alelnöke is részt vesz a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson, melyet szeptember 23-24-én rendeznek - jelentette be Novák Katalin családügyi miniszter.
Újabb két magyar aranyérem született a tokiói paralimpián csütörtök délelőtt, mellyel a magyar küldöttség megszerezte ötödik és hatodik aranyát. A két kiváló úszó, Konkoly Zsófia és Pap Bianka 100 méter pillangón, valamint 100 méter háton győzedelmeskedett. Az paralimpiai bajnokok felé a miniszterelnök is kifejezte elismerését.
Termelőműhelyek létrehozása, roma közösségekkel való párbeszéd, a kormányzati intézkedések társadalmasítása – ezeket tartja a legfontosabb feladatainak Sztojka Attila, a roma kapcsolatokért felelős, frissen kinevezett kormánybiztos.
Szeptember elsejétől új védjeggyel látja el a hazai élelmiszerek ártábláját a Lidl, a vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai termékekre, és tovább erősítse azok népszerűségét - közölte az élelmiszerlánc csütörtökön az MTI-vel.
Pest megyében, ahol a kerületek több mint fele nyerhető, több parlamenti képviselő is elindul, ahogy Jakab Péter asszisztense és Dorosz Dávid is. Szél Bernadett pedig már legutóbb is majdnem nyert Budakeszin.
A magyar egyetemek nagy része elkötelezett a családbarát szemlélet megvalósítása mellett - hangsúlyozta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke csütörtökön a Semmelweis Egyetem (SE) nyári egyetemi programján.
Húsz beállásos vendégparkoló és aggregátorház is épül a komplexumban, amelyet a miniszterelnök „majorságnak” nevezett. A valóság azonban nem egészen ezt mutatja.
A tálibok által felállítandó kormány elismerését kérte Rómától egyik szóvivőjük, Zabihullah Mudzsáhid a La Repubblica olasz napilapban megjelent interjúban csütörtökön. Hangsúlyozta, hogy az ország újjáépítésében Kína segítségét várják.
Rossz hír az M1-es autópályán közlekedőknek, hogy burkolatfelújítás miatt szombattól forgalomkorlátozás lesz a Hegyeshalom felé vezető oldalán, Komárom és Bábolna között.
Ismeretlenek az OTP Bank ügyfélszolgálat munkatársainak adják ki magukat, és egy meg nem erősített tranzakcióról szerettek volna információt kérni – írja a promotions.hu olvasói megkeresésre hivatkozva.
Minden gazdi ismeri a jelenséget: a kutya vagy cica megszaglássza a drágán megvett, speciális tápot, aztán többé rá se néz, a pénzünk pedig megy a kukába. Épp az ilyen helyzeteket segít elkerülni az első olyan rendezvény, ahol a kedvenceink egyidejűleg kóstolhatnak meg számos különböző ételfajtát.
Felkerültek az utolsó ecsetvonások és A jövőt magyarok írják szlogen is arra az óriási tűzfalfestményre, amellyel a Brain Bar jövőfesztivál szervezői tisztelegnek a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó tudós előtt.