Jót tett a felhajtás a Meseország mindenkié című antológiának, amelyet tavaly szeptemberben Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa nyilvánosan megsemmisítésre ítélt.
Újabb üteméhez érkezett a Blaha Lujza tér felújítása, augusztus 9-étől, hétfőtől megváltozik a forgalmi rend: a Rákóczi úton mindkét irányban lezárják a belső sávokat - közölte az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ szerdán.
A vas és az agy mesterséges szembeállítása nem igazán érthető - szólt vissza Palkovics László a Mandinernek adott interjújában Matolcsy György kritikájára. A miniszter szerint a CEU “nem létező történet”, nem tartozik a világ legjobb egyetemei közé, “nem hasonlítható a Fudanhoz”. Nagy eredmény lenne szerinte a Fudant Magyarországra hozni. Német cég
A Mit játsszunk! vlog alapítója mesélt a Covid hatásairól a társasájték műfajra, elmondta, miért számít elavultnak a Gazdálkodj okosan, és milyen veszélyeket rejthet egy ártalmatlannak tűnő játék.
Az ombudsman külföldi kollégáiból álló testület azt is nehezményezi, hogy dr. Kozma Ákos politikailag érzékeny kérdésekben nem fordult az Alkotmánybírósághoz.
Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-i nemzeti ünnepre, és ez idő alatt a kormány felfüggeszti a járványügyi korlátozásokat. A korábbi országos tiszti főorvos szerint ezzel a kormány indokolatlan kockázatot vállal. A virológus viszont úgy véli: az ünnepség önmagában nem jár jelentős kockázattal, szerinte az igazi megpróbált
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/04/4895/
– Legyen az élelmiszer, ruházati termék vagy más fogyasztási cikk, országonként különböző árakon juthatunk bizonyos produktumokhoz. Amikor azonban a szemeink elé tárul, hogy Németországban, ahol átszámítva 561 ezer forint a minimálbér, még akció nélkül is olcsóbban vásárolhatunk étolajat, mint itthon, kinyílik a bicska a zsebünkben.
Az ünnephez kapcsolódó állami és önkormányzati rendezvényeket létszámkorlátozás nélkül lehet megtartani, és nem kötik védettségi igazolványhoz a belépést.
Rusvai Miklós virológus kifejtette a véleményét a Blikknek az izraeliek kutatásáról, hogy a koronavírus-fertőzésnek egymillióval több halottja lehet szerte a világon.
Barabás Richárd, a Párbeszéd elnökségi tagja és szóvivője a Spirit FM Aktuál műsorában a kérdésre, hogy mikor adják be Karácsony Gergely kérelmét az Országos Előválasztási Bizottságnak a nyilvántartásba vételhez, azt mondta: Ráérünk.
Csordás Anett a Momentum és a C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület Budapest 6. választókerületének képviselőjelöltje kerületében a Republikon Intézet felmérése szerint szoros a verseny a kerületében.
Csizmadia Kolos, Tótka Sándor, Csipes Tamara és Kozák Danuta kajak, Balla Virág és Takács Kincső kenu egyesben szerepel majd középfutamban, és Béke Kornél, Varga Ádám, Nádas Bence és Kopasz Bálint négyese is vízre száll.
A baleset miatt elveszítette a munkáját, mindene fáj, biciklije sincs, emellett bocsánatot sem kértek tőle. Három héttel ezelőttig nyugodtan teltek a mindennapjai, mára azonban teljesen felfordult Balogh Alex élete.
219 ezer forintos egyszeri támogatást kaphatnak azok a vállalkozások vagy önfoglalkoztatók, akik alkalmazottak hiányában nem jogosultak ágazati bértámogatásra. A kompenzációt már több tízezren igényelték, a gazdasági szakértő szerint azonban ez az összeg nagyon kevés. Az ATV Híradójának riportja.
Több Bkk ügyfélközpont bezárása után a jegyautomaták is sorra kerültek: a készülékek egyhatodát megszünteti a fővárosi közlekedési cég. A fő ok a Karácsony-káosz: többször kiírt, majd visszavont pályázatok, kapkodás és esztelen szervezés….
Összesen 77 milliárd forintos támogatástól esik el Magyarország, miután a kormánynak nem sikerült megegyezni Norvégiával arról, hogy a Norvég Alapból a civileknek járó keret elosztását ki koordinálja hazánkban. Az eddig ezzel foglalkozó Ökotárs Alapítvány ugyanis a kormány szerint egy sorosista szervezet. Az alapítvány vezetője úgy gondolja, nem cs
Újabb üteméhez érkezett a Blaha Lujza tér felújítása, ezért augusztus 9-től a tér és a környező utcákban megváltozik a forgalmi rend. A Rákóczi úton mindkét irányban lezárják a belső sávokat. A Nagykörúton továbbra is irányonként egy sáv járható.
A rádiós szerint az orvosa „azzal, ami az öregséggel jár, nem tud mit kezdeni, de az összes többi betegségből, amelyek az elmúlt hat évben pokollá tették az életem, kigyógyultam.”