A mentőtiszt ugyanazzal a beteggel nyitotta a napját, mint akivel az előzőt zárta, mert az asszony a figyelmeztetések ellenére sem volt hajlandó alávetni magát a szükséges vizsgálatoknak.
Ismét különleges, korábban sosem tartott ázsiai madárfajjal bővült a debreceni állatkert gyűjteménye, miután a napokban egy fiatal díszes pávafácánkakas érkezett hozzájuk a hollandiai Vogelpark Avifaunából.
Megújulnak a budapesti BKV-jegyautomaták - írja közleményben a BKK. A kívülről nem látható újítások mellett az automaták számát is csökkentik a digitalizációra hivatkozva.
Úgy véli, Magyarországon arra törekednek, hogy minden benne élőnek jó legyen, megvédik az embereket és az életüket, különösen a családokat és a gyerekeket.
2021. január 1-jétől büntethető a hálapénz adása, illetve annak elfogadása. A törvény szerint akár egy évig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, aki vét a törvény ellen.
91 éves korában életét vesztette Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, igazgatója, több száz animációs film - úgymint János vitéz, Lúdas Matyi, Vuk, Gusztáv-sorozat - stúdióvezetője - tudatta közösségi oldalán a Kecskemétfilm Kft.
Szent-Iványi István szerint mind a népszavazási ügyben, mind a kormányhatározatban megmerevítik Orbánék az álláspontjukat, miközben rugalmasnak kellene lenniük. Hozzátette, hogy a kormányhatározat nem az itthoni narratívát tartalmazza.
Júliusban ismét 11 ezer fölötti mennyiségű importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 11 588 volt, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.
Péntektől csökkennek a hazai üzemanyagárak. A benzin bruttó 4 forinttal kerül kevesebbe literenként, a gázolaj átlagára pedig bruttó 2 forinttal csökken.
Megelégelte az egyik városi képviselő kritikán aluli viselkedését Cser-Palkovics András, székesfehérvári polgármester és nyílt levélben utasította rendre.
Egy közel féléves, EU-s notifikációs eljárást spórol meg a kormány lényegében azzal, hogy Palkovics minisztertől áttették Mager Andreához a hajdúnánási versenypálya 65 milliárdos ügyét.
Számtalan jel mutatott arra, hogy tornádó ért földet Tápiószőlősön és Tápiószelén is, ahol a forgószél vitt, amit csak ért, fákat csavart ki a helyéből, sőt még egy trambulint is a levegőbe emelt.
A Mit játsszunk! vlog alapítója mesélt a Covid hatásairól a társasájték műfajra, elmondta, miért számít elavultnak a Gazdálkodj okosan, és milyen veszélyeket rejthet egy ártalmatlannak tűnő játék.
Napokkal ezelőtt öngyilkosságot kísérelhetett meg Horváth László, akit gyermekpornográf képek készítése miatt tartóztattak le, és akit egy hétéves kislány 1998-as meggyilkolásával is összefüggésbe hoztak.
A rendőrségre érkezett bejelentés alapján egy autó előzésbe kezdett Biharkeresztes külterületén, de nem tudta befejezni azt, lesodródott az útról és a tetejére borulva állt meg.
A második negyedév végére már koronavírus-válság előtti szintre állt vissza a lakosság fizetőképessége egy friss jelentés szerint. A fizetőképesség javulásához jelentősen hozzájárult a hitelmoratórium is, ami hosszú távon kockázatot is jelenthet.
Az EuroVelo, vagyis az Európai Kerékpárút Hálózat egy 5,6 kilométeres szakaszán Budapest és Szentendre között lehet biciklizni kiváló körülmények között.
Mától végre a közönség is láthatja a hét héttel ezelőtt született macskamedve kölyköt a Nyíregyházi Állatparkban. Elképesztő cuki fotókat osztottak meg róla.