2021. május 5. szerda

máj. 5
16:54
Már Horvátországba is lehet utazni bármilyen oltással Magyarországról (SzMo)
Magyar és horvát állampolgárok oltási igazolvánnyal, korlátozás nélkül utazhatnak a két ország között.
máj. 5
17:00
Fővárosi önkormányzatok ellen indított eljárást a kormányhivatal (Infostart)
Jogellenes, lakosságot érintő díjemelések miatt kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást a kormányhivatal.
máj. 5
17:00
A kormány figyelemfelhívó akciót indít az oltásellenességgel kapcsolatban (Ripost)
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében az áll, hogy senkinek nem szabad hallgatnia az oltásellenes hangokra.
máj. 5
17:18
Már három vakcinára lehet online időpontot foglalni - itt vannak a részletek (ATV)
Az érvényes regisztrációval rendelkezők a Sinopharm- és az AstraZeneca-oltás mellett már Szputnyik vakcinára is foglalhatnak időpontot a készlet erejéig - közölte szerdán a koronavirus.gov.hu.
máj. 5
17:24
Vérrög keletkezett két magyar nő szervezetében az AstraZeneca-oltás után pár nappal (SzMo)
Mindketten azt mondják, egyikük sem oltásellenes, de azt szeretnék, hogy másokkal ugyanez már ne történhessen meg.
máj. 5
17:30
Rossz hír az autósoknak: kétszer is emelkednek az üzemanyagárak a héten (ATV)
Ma és pénteken is árváltozással kell számolni.
máj. 5
17:30
Deutsch Tamás levélben fordult az Európai Bizottsághoz (Demokrata)
Magyar Gábor nem egy független uniós tisztviselő – hangsúlyozta Deutsch Tamás.
máj. 5
17:36
Belföldi szállodákban üdülne a magyarok fele a korlátozások feloldása után (Demokrata)
A hotelek által nyújtott élmények közül leginkább a svédasztalt, a teljeskörű kiszolgálást várják.
máj. 5
17:42
Jakab Péter bejelentett egy újabb jobbikos jelöltet (ATV)
Pest 3. választókerületében Pál Gábor szentendrei önkormányzati képviselőt támogatja a Jobbik az előválasztáson.
máj. 5
17:48
Bejelentés: felnyílt a Covid-sorompó Horvátország felé (Infostart)
Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
máj. 5
17:54
Történelem érettségi: ezek a megoldások (ATV)
A középszintű történelemérettségi első, rövidebb feladatokból álló részében összesen 50 pontot lehetett gyűjteni, az Eduline egy szaktanár segítségével mutatta meg, mik voltak a helyes megoldások.
máj. 5
18:06
Világháborús gránát került elő Seregélyesen (Blikk)
Feltehetően egy második világháborús tüzérségi gránátot találtak Seregélyesen szerda délután - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.
máj. 5
18:08
Már három vakcinára lehet online időpontot foglalni (Blikk)
Az érvényes regisztrációval rendelkezők a Sinopharm- és az AstraZeneca-oltás mellett már Szputnyik vakcinára is foglalhatnak időpontot a készlet erejéig - közölte szerdán a koronavirus.gov.hu.
máj. 5
18:10
Sorra nyit minden: ez a budapesti múzeum szombattól már újra látogatható (Blikk)
Szombattól újra látogatható az Aquincumi Múzeum, az érdeklődőket a római hangulat mellett családi kalandtúrák és romkerti séták is várják - közölte az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park szerdán az MTI-vel.
máj. 5
18:12
Ellenzéki kerületek ellen indított eljárást a Fővárosi Kormányhivatal (Blikk)
A Fővárosi Kormányhivatalt Sára Botond vezeti, aki korábban Józsefváros fideszes polgármestere volt, ám 2019-ben legyőzte őt ellenzéki kihívója, Pikó András.
máj. 5
18:12
Dr. Merkely Bélánál járt Karikó Katalin (Blikk)
Karikó Katalin ellátogatott a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikájára, hogy Dr. Merkely Bélával konzultájon.
máj. 5
18:12
Elfogadhatatlanok a fővárosi adóemelések a Fidesz–KDNP szerint (hirado.hu)
A Fővárosi Kormányhivatal kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást jogellenes, a lakosságot érintő díjemelések miatt.
máj. 5
18:18
Nem akárki látogatta meg az irodájában Dr. Merkely Bélát (Ripost)
Megvitatta a helyzetet a koronavírus elleni mRNS vakcina feltalálója és az ország leghíresebb kardiológusa.
máj. 5
18:30
Egészségügyi szakértő: Magyarország keveset tesztel, hagyja, hogy átfertőződjön a társadalom (ATV)
A 16-18 éveseket is regisztrációra biztatja az országos tiszti főorvos. A Pfizer oltóanyaga mellett már Szputnyikra, Sinopharmra és AstraZenecára is lehet online időpontot foglalni. Az elmúlt 24 órában 1130 új fertőzöttet találtak itthon. Elhunyt 128 beteg, így a járvánnyal összefüggésben már több mint 28-ezren vesztették életüket. Az ATV Híradóján
máj. 5
18:42
Tálcákkal különböztetik meg a vendégeket egy veszprémi étteremben, sokan felháborodtak (ATV)
A tálcák színével különbözteti meg vendégeit egy veszprémi étterem. Az oltási igazolvánnyal rendelkezők barna tálcát kapnak, és bent is fogyaszthatnak. Az oltással nem rendelkezőknek fehér tálca jár, ők csak a teraszon ebédelhetnek. A megkülönböztetés miatt sokan felháborodtak, olyanok is, akik már megkapták az oltást.
máj. 5
18:48
Vadállatokat édesget magához a Cápasuttogó: Károly elárulta, hogyan barátkozik a cápákkal (Blikk)
Noha egy évvel ezelőtt majdnem meghalt, a tengertől semmi nem tántorítja el.
máj. 5
19:00
Így “gratulált” a fideszes Budai Gyula és szólt oda Dobrev Klárának (ATV)
Nyílt levelet írt a DK miniszterelnök-jelöltjének Budai Gyula, miután Dobrev Klára neki - “Budai Feljelentő Gyulának” - és Polt Péternek is azt üzente: “Csak hajrá!”
máj. 5
19:12
Fitch: Közép- és Kelet-Európa adósosztályzatai átvészelték a koronavírus-sokkot (Demokrata)
Adósosztályzati szempontból viszonylag jól átvészelték a koronavírus-járvány okozta sokkot Közép- és Kelet-Európa.
máj. 5
19:24
Országos kampányt indít a hírközlési hatóság (Blikk)
Ha technológiáról van szó, elsősorban családjuk fiatalabb tagjaira támaszkodnak a 65 év felettiek – ezért célozza meg egyszerre az időseket és segítőiket legújabb kommunikációs kampányában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A Netre fel! központi része egy weboldal, amely a senior nethasználóknak is érthető és könnyen áttekinthető tudást
máj. 5
19:24
Friss adatok mutatják, hogyan befolyásolta életünket a koronavírus (ATV)
A koronavírus-járvány nagymértékben befolyásolta a tavalyi év demográfiai folyamatait; bár nőtt a születések száma, a halálozásoké még nagyobb mértékben emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népmozgalom, 2020 című kiadványa szerint 2021. január 1-jén Magyarország lakosságának száma 9 millió 730 ezer volt, ez 39,6 ezerrel kevesebb, mint
máj. 5
19:30
Megmondod fejről, hogy melyik oldal politikusa? (444.hu)
Egy kvíz azoknak, akik szerint messziről látszik, hogy valaki perui populista vagy berlini balos.
máj. 5
19:30
Hatszor vitte a mentő kórházba a 43 éves rákos nőt, de mindig hazaküldték, mert nem volt hely a covidos betegek miatt (SzMo)
A kétgyermekes édesanya januárban az otthonában halt meg. Férje azt mondja, nem biztos, hogy felesége életben maradt volna, de úgy érzi, az asszony nem kapott méltó és alapos egészségügyi ellátást.
máj. 5
20:12
Párbeszéd: ez a költségvetés nem az embereknek ad rengeteg pénzt (ATV)
Választási költségvetésnek nevezte a 2022-es büdzséről szóló, a parlamentnek benyújtott törvényjavaslatot a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.
máj. 5
20:12
Sokba fáj az országnak a drága kínai és orosz pénz - Friss hírek 2021. május 05. 20:04 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/05/4116/
máj. 5
20:24
Oltás után kapott trombózist két magyar nő, az AstraZeneca reagált (ATV)
Két nő is mélyvénás trombózist kapott AstraZeneca oltás után, a társaság közleményében azt írta: kérik az érintetteket, hogy minden esetben tegyék meg a mellékhatásokkal kapcsolatos bejelentést a hatóság vagy a vállalat elérhetőségein, ezután minden esetet részletesen kivizsgálnak.
máj. 5
20:30
Jövőálló vezetők (Demokrata)
A hagyományostól eltérő vezetési filozófia előnyeiről kérdeztük Porkoláb Imrét, a Pentagon egykori munkatársát.
máj. 5
20:48
Kálmán Olga után Dömötör Csaba is megmutatta, milyen fenyegető üzeneteket kap (ATV)
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint ugyanakkor az ilyen verbális ámokfutások egyenes következményei annak, hogy "a baloldal jó ideje a provokációt és a létező legsúlyosabb jelzőket tette saját politikája középpontjába".
máj. 5
20:48
Elfogták a férfit, aki Kálmán Olgát fenyegette (444.hu)
A BRFK zaklatással gyanúsítja az 53 éves V. Gábort, aki az édesanyja Facebook-profiljáról küldött fenyegető üzeneteket.
máj. 5
20:48
Segítség a járvány miatt gyászolóknak: Így lehet túljutni a veszteségen (Ripost)
Rendkívül nehéz helyzetben vannak azok, akik most élnek át veszteséget, mert a járványügyi szabályok miatt a klasszikus gyászrítusok is elmaradnak.
máj. 5
21:00
Tárt karokkal várják az az aktív turizmus szerelmeseit (hirado.hu)
A főbb túrahelyszíneken már tárt karokkal várják a kirándulókat.
máj. 5
21:00
László Imre: Túlzás azt mondani, hogy eladnánk egy iskola udvarát (ATV)
Különböző telkek kiárusításával pótolná a kormányzati elvonások miatt kieső önkormányzati pénzeket a XI. kerületi vezetés. László Imre, kerületi polgármester ugyanakkor az ATV Start című műsorának vendégeként hangsúlyozta: csak azokat a területeket fogják végül eladni, ami nem ütközik ellenállásba. A polgármester szerint egyébként már csökkent a kó
máj. 5
21:12
Kiderült, hogyan pihennének a magyarok a korlátozások feloldása után (ATV)
A magyarok közel fele belföldi szállodában üdülne a koronavírus-korlátozások feloldása után, a hotelek által nyújtott élmények közül leginkább a svédasztalt, a teljeskörű kiszolgálást, valamint a szabadidős programokat és a szórakozási lehetőségeket várják a válaszadók - ez derült ki a Danubius Hotels és Opinio piackutató friss, reprezentatív felmé
máj. 5
21:18
Vádemelést javasol a rendőrség Gődény Györggyel szemben (Ripost)
Rémhírterjesztés miatt javasol vádemelést a rendőrség egy vírusszkeptikussal szemben, a nyomozást a napokban fejezték be, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.
máj. 5
21:18
„Felhívott, hogy a kicsit ki fogják szedni, őt meg el fogják altatni, és lélegeztetőgépre rakni” – férjek, akik a koronavírus miatt veszítették el várandós… (SzMo)
Néhány hét különbséggel élte át ugyanazt a tragédiát az a három férfi, akik a koronavírus miatt veszítették el várandós feleségüket. Most a Fókusznak beszéltek a tragédiáról.
máj. 5
21:36
Egyre többen próbálkoznak önállóan átjutni a zöldhatáron (hirado.hu)
Szinte mindenhol a bevándorlás erősödéséről számolnak be a kontinensen.
máj. 5
21:48
A bíróság elkobozta a sümegi fideszes polgármester élettársának hamis érettségi bizonyítványát (444.hu)
Miután a rendőrség megállapította a csalást, a sümegi kistérség vezetőjeként a duplájára emelte a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjeként dolgozó élettársa fizetését.
máj. 5
22:00
Dobrev Klára: Ez közös nemzeti tragédiánk (ATV)
A DK miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt írja, támogatja a koronavírus-járvány hazai áldozatainak tervezett emlékművet.
máj. 5
22:00
Stumpf István: az Orbán-szabály a politikai tudás foglalata (Demokrata)
A könyv az elmúlt tíz év összefoglalása, amelyből kiderül a miniszterelnök filozófiája.
máj. 5
22:06
Orbán Viktor: Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia (ATV)
A miniszterelnök a postoj.sk című szlovák hírportálnak adott interjújában arról beszélt: a liberálisok véleményhegemóniára törekednek, és erre szolgál a politikai korrektség, aminek segítségével megbélyegzik a konzervatívokat és kereszténydemokratákat, és igyekeznek ellehetetleníteni őket.
máj. 5
22:06
A virológus válaszol: Mikor kell félni a tüskefehérjétől? (Ripost)
A vakcinák is tartalmaznak tüskefehérjét, ezért Boldogkői Zsolt elárulta, kell-e tartani tőlük.
máj. 5
22:18
Orbán azt mondja, miközben ő a szabadság oldalán áll, a liberálisok a véleményhegemóniáén (444.hu)
Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia, van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia – nyilatkozta a kereszténydemokráciát meghirdető miniszterelnök egy szlovák lapnak.
máj. 5
22:48
3 olasz étel, ami sokkal jobb, mint a pizza (Ripost)
Felejtsd el a pizzát, készíts másik isteni olasz finomságokat! Mutatunk három receptet, válassz közülük.

Keresés