Centiken múlott, hogy nem okozott tragédiát Csömörön, amikor egy fa embervastagságú törzsét egy teherautó ledöntötte, s az egy autós mögött, illetve egy gyalogos hölgy mellett csapódott a földre. Az egészet egy autó fedélzeti kamerája pár méterről rögzítette.
Közúti veszélyeztetéssel vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a fiatalembert, aki kiskorú öccsét a gépkocsija után kötött szánkón húzta, majd az árokba borította.
Az elmúlt évi horvátországi földrengések magyarországi tényleges káradatai lényegesen felülmúlják a korábbi becsléseket. A kárbejelentések száma pedig meghaladja a horvátországit, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg, illetve kerülnek kórházba.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg, és kerülnek kórházba.
A Telex birtokába jutott levélben a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház orvosigazgatója tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetőjét, hogy egyik osztályuk működésképtelenné vált.
Luxusautókat a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.
Az új egészségügyi jogviszonyról szóló szerződés alapján mától nem lehet több helyen dolgozni orvosként. Tóth Judit, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke közölte, pontos adataik nincsenek az állami egészségügyből távozókról, de mindenképp a törvényhez való hozzányúlást javasolják.
Egy rezidens mesélte el, miért nem írta alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződését, és mindennek milyen következményei lehetnek rá nézve.
Magyarország álláspontja szilárd: a kölcsönös tisztelet talaján állva, a józan észre alapozva akarja fejleszteni a kapcsolatait Oroszországgal is oly módon, hogy az mindkét országnak előnyös legyen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, amikor átadta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést Vla
2020. március 3-án este érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint Debrecenben elloptak egy, az utcán parkoló autót. A rendőrök a helyszínre érkezés után azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 11 és 16 éves fiút.
Néhány országból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra - közölték hétfő este a kormány honlapján. A kormany.hu azt írta: a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendelet
A bangladesi sziámi ikrek szétválasztásával világhírűvé vált idegsebész nem rejtette véka alá a véleményét. Csókay doktor friss videóban jelentkezett be.
A Naprendszer kémiai összetételének megértéséhez a periódusos rendszer legnehezebb elemeinek keletkezését vizsgálta meteoritokban mért adatok felhasználásával egy magyar vezetésű nemzetközi kutatócsoport, amely legújabb eredményeiről a Science című tudományos lapban számolt be.
Új megközelítéssel, a szomatikus és a szorongásos tünetek szempontjából vizsgálta az alvás és a koronavírus-járvány kapcsolatát Simor Péter, az ELTE Pszichológiai Intézet adjunktusának vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport.
A parlament igazságügyi bizottsága nem vette tárgysorozatba a Párbeszéd azon javaslatát, hogy csak egy érvényes és eredményes népszavazás után lehessen kilépni az Európai Unióból.
Változik az oltási program, az a cél, hogy minél előbb mindenki megkapja legalább az első oltását, így április 11-ig minden regisztrált megkaphatja az oltását – mondta az országos oltási munkacsoport vezetője. Az AstraZeneca vakcinájával a hét végén oltják majd a 60 év alatti krónikus betegeket.