2020. április 2. csütörtök

ápr. 2
18:00
Völner Pál: Az Európai Bíróság csak példát akart statuálni a kvótaperben hozott ítéletével (ATV)
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az ATV Híradójának azt mondta: a döntésnek egyébként nincs semmilyen jogkövetkezménye, hiszen a "kvóták" teljesítésének, vagyis a menekültek átvételének határideje már lejárt.
ápr. 2
18:06
Erre nem is gondoltál: ennyit spórolhatsz a kijárási korlátozás miatt (Pénzcentrum)
A legtöbb otthonról dolgozó munkavállalónak komoly kihívást jelent a home office: aki egyedül van, annak azért, akia családjával összezárva, annak pedig azért. De lassan eljött az ideje annak, hogy lássuk a tartós otthonlét pozitív...
ápr. 2
18:06
Idea Intézet: Továbbra sem csökken a kormánypártok népszerűsége (Igényesférfi.hu)
A közvélemény-kutatás rávilágított arra is, hogy Karácsony Gergely a legnépszerűbb ellenzéki politikus.
ápr. 2
18:09
50 ezer fölé emelkedett az áldozatok száma (Infostart)
A koronavírus-fertőzötteké pedig lassan eléri az egymilliót világszerte.
ápr. 2
18:12
Megvan a 13 aláírás, Tusk napirendre tűzheti a Fidesz kizárását a Néppártból (ATV)
Megvan a 13 aláírás, Donald Tusk napirendre tűzheti a Fidesz kizárását az Európai Néppártból - a “felhatalmazási törvény” verte ki a biztosítékot. A kormányoldalon azt mondják: jelenleg nincs meg a Néppártban a többség számításaik szerint a kizáráshoz.
ápr. 2
18:12
Koronavírus: Magyarország a hetedik legbiztonságosabb ország a világon! (BorsOnline)
Európában pedig az első helyen állunk – április 2-án – a koronavírus elleni védekezés hatékonyságát illetően.
ápr. 2
18:14
Orbán Viktor: Mindannyian ugyanarra a kérdésre keressük a választ. Meddig tart még a járvány? (BorsOnline)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott koronavírus-kutatócso
ápr. 2
18:15
Zacher is azt kéri: maradjunk már otthon! (Ripost)
A híres toxikológus közösségi oldalán egy videóban mondja el a tutit!
ápr. 2
18:21
Itt az újabb budapesti változtatás, de csak hétfőtől (Infostart)
Április 6-tól újra a tanszüneti menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok Budapesten. Előzőleg rendkívüli tömegközlekedési menetrend bevezetését javasolta a Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.
ápr. 2
18:24
BKK: hétfőtől újra a tanszüneti menetrend lesz érvényben (Alternatív Energia)
Április 6-ától, hétfőtől újra a tanszüneti menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok Budapesten - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ
ápr. 2
18:24
Kovács Zoltán: politikai boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen (ATV)
Nemcsak kritizálják Magyarországot a koronavírus elleni törvény miatt, hanem politikai boszorkányüldözés és összehangolt sajtó lejárató kampány zajlik - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtöki videoüzenetében.
ápr. 2
18:30
Palkovics: Az orvosi egyetemek minden támogatást megkapnak a veszélyhelyzetben (ATV)
Az innovációs minisztérium saját forrásaiból is hozzájárul az orvosi egyetemek egészségügyi kiadásainak fedezéséhez - hangsúlyozta Palkovics László a négy felsőoktatási intézmény vezetőivel folytatott mai videokonferencián.
ápr. 2
18:30
Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész (Igényesférfi.hu)
A képviselő ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás.
ápr. 2
18:42
Palkovics: Az orvosi egyetemek minden támogatást megkapnak a veszélyhelyzet kezeléséhez (Igényesférfi.hu)
A miniszter ígéretett tett az intézmények vezetőinek, hogy csökkentik a finanszírozási és adminisztrációs terheket.
ápr. 2
18:54
Müller Cecília: már nem lehet feltárni a vírusfertőzések útját és a kontaktszemélyeket (ATV)
60-nal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, így már 585 regisztrált betegről tudnak a szakemberek országszerte. Egy 70 éves beteg életét vesztette, de azt egyelőre nem tudni, hogy volt-e bármilyen alapbetegsége, ami növelhette a kockázatot. Az országos tisztifőorvos szerint már nem lehet feltárni a vírusfertőzések útját és a kontakt
ápr. 2
19:00
Kevesebb pénzt kaphatnak az egészségügyi dolgozók (SzMo)
Korábban egy zárt csoportban írta le több egészségügyi dolgozó is, hogy kötelező, vagy fizetés nélküli szabadságra küldték, amíg várnak a koronavírus-fertőzött betegekre.
ápr. 2
19:03
Exkluzív részletek a nagy magyar gazdaságmentő csomagból (Infostart)
György László gazdaságstratégiai államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában több dolgot is elárult arról, mi vár a vállalkozásokra és a munkavállalókra a jövő heti bejelentések után.
ápr. 2
19:06
Téged is megöl már az unalom otthon? Ezt a 10 PC-játékot most ingyen letöltheted (Pénzcentrum)
Lassan három hete otthon nyomja a fotelt a magyarok jelentős része: rengetegen ruháznak be játékkonzolokba, hogy a virtuális világba meneküljenek. Most a Pénzcentrum azoknak nyújt egy kis segítséget, akik nem akarnak semmit se venni: itt...
ápr. 2
19:06
Krediteket ad az önkénteseknek a Pannon Egyetem – Jó Hírek (Igényesférfi.hu)
Az önkéntes munkát végző hallgatóknak 3 kreditpont erejéig szabadon választható kredit írható jóvá.
ápr. 2
19:12
Alig két hónappal megválasztása után felfüggesztenék a jobbikos képviselő mentelmi jogát (ATV)
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Kálló Gergely mentelmi jogának felfüggesztésére, hogy le tudják folytatni a rongálás vétsége miatt indult nyomozást, derül ki Legfőbb Ügyészség közleményéből.
ápr. 2
19:18
Karácsony nem vette észre, hogy főpolgármester lett, még mindig kampányol (Ripost)
Miközben Karácsony még mindig kampányüzemmódban posztolgat a Facebookon, Fürjes Balázs államtitkár sürgető kérésére Vitézy Dávid hat pontos intézkedési tervet küldött a BKK vezérigazgatójának. Valakinek meg kell mentenie a budapestieket!
ápr. 2
19:20
Orvosi maszkban raboltak ki fegyveresek egy budai trafikot (Ripost)
Maszkban, orvosi kesztyűben, fegyverrel raboltak ki szerda este egy budai dohányboltot, az eladót meg is kötözték – tudta meg a Ripost. A trafik ma is kinyitott, de nem merték egyedül hagyni az eladót...
ápr. 2
19:22
Őrület, mire vállalkozott karanténban a nagymellű Playboy-sztár (Ripost)
Bár egyáltalán nem a férfiakra gondolt, amikor belefogott, mégis nagyon valószínű, hogy őket fogja érdekelni legjobban a dolog. Ami a szexi sztár adottságait tekintve nem is csoda...
ápr. 2
19:30
240 magyart hoztak haza Észak-Amerikából, leszállt a gépük Budapesten (Alternatív Energia)
Szijjártó Péter szerint ez volt Magyarország modern kori története legnagyobb hazatérési akciója.
ápr. 2
19:51
Duplájára nőtt a bántalmazás miatt segítséget kérők száma (Infostart)
Megduplázódott a párkapcsolati erőszak miatt az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a segélyvonaláshoz fordulók száma a járványügyi intézkedések bevezetése óta. Boglacsik Tímea a Telefonszolgálat igazgatója azt mondta az otthoni összezártság miatt nem csak gyakoribbak lettek a bántalmazások, de súlyosabbak is.
ápr. 2
19:51
Pásztor István nyílt levélben reagált Donald Tusk üzenetére (Igényesférfi.hu)
„A politikai megosztottságot háttérbe kell szorítani. Ezen múlik most a Néppárt politikai családjának hitelessége” – húzta alá a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
ápr. 2
20:03
"Reméljük, hogy ezzel véget ért Orbán Viktor pávatánca" - így reagáltak az Európai Bíróság döntésére (ATV)
Magyarország elvesztette a kvótapert, négy és fél év után döntött úgy az Európai Bíróság, hogy Magyarország megszegte uniós kötelezettségeit, amikor a migrációs válság csúcspontján nem vett át menekülteket a túlzsúfolt olasz és görög menekülttáborokból. Az ítéletet egyébként lehetetlen végrehajtani, hiszen az érintett menekülteket azóta vagy befoga
ápr. 2
20:09
Maruzsa Zoltán: szeptembertől mindenki számára ingyen lesz a tankönyv (Infostart)
Elindult a 2020/21-es tanévre szóló iskolai tankönyvrendelés, és 320 új kiadvánnyal bővült a jegyzék - közölte Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az InfoRádióval. Jelentős bürokráciacsökkentő változást vezettek be a rendelések elszámolásánál, és a tankönyveket az 1-12. évfolyamokon ingyen kapják a tanulók.
ápr. 2
20:09
Kovács Gábor: Könnyen lehet, hogy Orbánéknak van igazuk, és nem kell ész nélkül szórni a pénzt (Igényesférfi.hu)
A magyar gazdaságpolitika jellemzően hosszú távon gondolkozik.
ápr. 2
20:21
Koronavírus: motorral is érkezhet a mentős! (Ripost)
Több mentőmotort is szolgálatba állítottak mintavétel céljából. A mentősöket egyébként a háziorvos küldheti.
ápr. 2
20:27
Eltörölhetik a Városligetben a változtatási tilalmat - reakciók (ATV)
Eltörölhetik a fővárosi változtatási tilalmat, amelyet az önkormányzat a Városligettel kapcsolatban hozott. Semjén Zsolt pár napja benyújtott egyik törvénytervezete ugyanis erről szól. A javaslat szerint a városligeti ingatlanokon megvalósuló beruházások a jövőben kiemelten közérdekű beruházásnak minősülnek, ezeknél az ingatlanoknál a va
ápr. 2
20:29
Karácsony: A Liget-projekt már szimbólummá vált, az álláspontok nem közelednek (ATV)
A főpolgármester az Egyenes beszédben azt mondta: a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beterjesztett törvényjavaslat kinyit egy jogi kiskaput, amellyel felülírható a fővárosi önkormányzat változtatási tilalomról szóló rendelete.
ápr. 2
20:33
Brüsszel: EP-frakciók a 7-es cikkelyes eljárás elindítását kérik a Bizottságtól Magyarország ellen (ATV)
Az Európai Bizottságtól a 7-es cikkelyes eljárás elindítását kérik Magyarországgal szemben EP-frakciók - írja az Eurologus. Ez már a második uniós “atom” ledobása lenne.
ápr. 2
20:33
A mentők is megcsinálták a legnépszerűbb TikTok-os kihívást (SzMo)
Az Országos Mentőszolgálat munkatársai is bemutatták a legmenőbb táncot.
ápr. 2
20:39
Dobrev Klára élő adásban borult ki az Orbán-kormány politikája miatt (ATV)
100 milliárd eurós munkahelyvédelmi csomagot hirdetett az Európai Unió – erről Dobrev Klára, a DK EP-képviselője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az Unió a válság miatt állásukat vesztők fizetésének egy részét fizetné ki az alapból.
ápr. 2
20:45
„A teher alatt mindig jobban teljesítek” – Győr koronavírusos orvos-polgármestere a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy segíteni tudjunk azoknak a győri embereknek, akik egzisztenciális válsághelyzetbe kerülnek.” Épp el akarta kezdeni a hétvégi orvosi ügyeleteit a polgármesteri munka mellett Dézsi Csaba András, amikor kiderült róla, hogy koronavírusos. Győr polgármestere orvosként is optimista: a várost home office-ból
ápr. 2
21:09
A magyar kormány is csatlakozott az uniós nyilatkozathoz, ami valószínűleg éppen a felhatalmazási törvény miatt jött létre (ATV)
Az Igazságügyi Minisztérium honlapján megjelent közlemény szerint Magyarország is csatlakozik az uniós tagállamok nyilatkozatához - ahhoz a nyilatkozathoz, amely arról szól, hogy vészhelyzetre hivatkozva sem lehet fellépni a jogállamiság és a szabad sajtó ellen.
ápr. 2
21:22
Így zajlanak a koronavírustesztek a magánlaborokban (ATV)
Naponta több mint 1000 ember jelentkezik magánlaboratóriumokban végzett koronavírustesztre, pedig a vizsgálat nem olcsó. Az egyik laborban 1500 tesztből 30 darab lett pozitív.
ápr. 2
21:27
Ahol ezt bevetik, ott el fog pusztulni minden vírus (Infostart)
Nagy teljesítményű ózongenerátorral fertőtleníti a koronavírus által érintett épületek helyiségeit a Magyar Légi Tűzoltó és Életmentő Egyesület. A vegyszermentes eljárás hatékony eszköz a járvány elleni harcban – mondta a szervezet elnöke az InfoRádiónak.
ápr. 2
21:30
A EP levélben fordul az Európai Bizottsághoz a koronavírus-törvényt illetően (ATV)
Az Európai Parlament levélben fordul az Európai Bizottsághoz, amelyben azt a kérdést teszi fel, hogy a bizottság miként kíván eljárni a magyar parlament által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt illetően - közölte David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az EP internetes oldalára feltöltött videóüzenetében csütörtö
ápr. 2
21:36
Szlovéniában már megvan az Orbán-csomag (Menedzsment Fórum)
Egyetemistákon, nyugdíjasokon és munkavállalókon is segít a szlovén állam a járvány alatt. A katonaságot ott nem vetik be.
ápr. 2
21:42
Áramkimaradás miatt kézzel kellett lélegeztetni az egyik koronavírusos beteget Pécsen (ATV)
Kézzel kellett lélegeztetni egy koronavírusos beteget Pécsen, miután áramkimaradás miatt leállt a fertőzöttek ellátására kijelölt részleg egyik lélegeztetőgépe - számolt be az RTL Klub Híradója.
ápr. 2
21:48
Euronews: A Néppárt a járvány miatt nem tud dönteni a Fidesz kizárásáról (ATV)
Az Euronews információi szerint Orbán Viktornak egyelőre nem kell attól tartania, hogy az Európai Néppárt a közeljövőben kizárná a Fideszt. Az ilyen ügyekről ugyanis a pártcsalád Politikai Gyűlése dönthet, ennek összehívása azonban a mostani járványügyi helyzetben nem lehetséges.
ápr. 2
21:54
Kézzel kellett lélegeztetni egy koronavírusos beteget a pécsi kórházban, mert áramszünet volt (SzMo)
Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a rendszer egy zárlatos tápkábel miatt kapcsolt le.
ápr. 2
22:00
A koronavírus áthúzta Cseh László terveit: így döntött az olimpiai bajnok (ATV)
Az úszó korábban úgy határozott: az idei, tokiói olimpiával befejezi pályafutását, ám mivel a koronavírus miatt az eseményt elhalasztják egy évvel, Cseh tervei is módosulnak.
ápr. 2
23:06
Mi van, ha nem tudom fizetni a megtakarításomat? Itt vannak a lehetőségek (Pénzcentrum)
Rengeteg magyar ember életében hozott a koronavírus-járvány hirtelen jött, hatalmas változásokat, sajnos már most ezrek vesztették el a munkájukat, pedig még jó eséllyel közel sem vagyunk a járvány végéhez. Ilyen helyzetben előfordulhat...
ápr. 2
23:18
Ők az akciócsoportok vezetői (Igényesférfi.hu)
Videóban mutatkoznak be az akciócsoportok vezetői.
ápr. 2
23:30
Pucéran fürdőzött együtt a két lakótárs (Ripost)
Habfürdőt vettek unalmukban a lányok, az esetről készült kép nagy sikernek örvend az internetezők körében....

2020. április 3. péntek

ápr. 3
0:03
Megszólalt a köznevelési államtitkár az idei érettségikkel kapcsolatban - ezt mondta (Blikk)
Az országos veszélyhelyzetben az érettségi korrekt, minden szempontot figyelembe vevő megszervezése az egyik legnagyobb kihívás, amelyen az oktatási akciócsoport dolgozik - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár csütörtökön az MTI-nek.
ápr. 3
0:06
Szijjártó Péter a Türk Tanácstól kapott 10 ezer maszkról posztol (444.hu)
Az EU 100 milliárd eurós kölcsönprogramjáról meg nem.

Keresés