2020. április 2. csütörtök

ápr. 2
14:39
100 milliárd eurós mentőcsomagot állít össze az EU (Menedzsment Fórum)
Az uniós tagállamok kedvező feltételekkel nyújtott kölcsönök formájában igényelhetik majd a támogatást, jelentette be Ursula Von der Leyen. Aztán azt mondta, Orbán Viktor a veszélyhelyzeti intézkedései egy részével túl messzire megy.
ápr. 2
14:45
Mirkóczki: ez még a kormánypárti polgármestereknek is vállalhatatlan volt (ATV)
A jobbikos polgármester szerint azért vonta vissza a városvezetők jogkörét csorbító módosítását a kormány, mert az még a kormánypárti polgármestereknek is vállalhatatlan volt. Egerben még nem tudni koronavírus-fertőzöttről, és hamarosan érkezik ezer gyorsteszt és 30 ezer maszk a városba.
ápr. 2
14:54
„Túl messzire megy” – Ursula Von der Leyen aggodalmát fejezte ki a magyar intézkedések miatt (SzMo)
Az Európai Bizottság elnöke szerint az intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell, nem szabadna korlátlan idejűeknek lenniük.
ápr. 2
14:57
Orbán Viktor: a járvány hosszú lesz, a java most következik (ATV)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott koronavírus-kutatócsoportok munkájáról tájékozódott csütörtökön videokonferencia keretében Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László miniszter; a megbeszélésen a kormányfő a hazai gyógyszergyártás és -raktározás fejlesztésének szükségességéről beszélt - tájékoztatta az MTI-t Havasi B
ápr. 2
15:00
Két héttel meghosszabbította termelési szünetét az Audi Hungaria (Igényesférfi.hu)
A motorgyár „a vevői igényektől függően várhatóan fokozatosan megkezdi a termelést” az április 13-i héten – tette hozzá a cég kommunikációs vezetője.
ápr. 2
15:06
Nem lesz hosszabb a tanév! (Ripost)
A sajtóban megjelent, oktatással kapcsolatos rémhírekre reagált az EMMI.
ápr. 2
15:06
Zacher Gábor azt üzente: ennél még súlyosabb is lehet a helyzet (SzMo)
Még mindig lát ugyanis az utcán flangálókat és bandázó fiatalokat. Pedig most mindenkinek otthon kellene maradnia. „Nagyon kemény lesz, de együtt megoldhatjuk.”
ápr. 2
15:08
Elgázolt egy embert a vonat Hódmezővásárhely térségében (Ripost)
Mentőhelikopter ment érte.
ápr. 2
15:09
Mégsem koronavírusos az érdi idősotthon lakója az újabb teszt szerint (Alternatív Energia)
Összesen négy tesztet végeztek el rajta, ebből három negatív lett.
ápr. 2
15:15
Orbán Viktor: a járvány hosszú lesz, a java most következik (Infostart)
A miniszterelnök az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott koronavírus-kutatócsoportok munkájáról tájékozódott.
ápr. 2
15:24
Szijjártó: Azerbajdzsán tízezer maszkot adott Magyarországnak (Igényesférfi.hu)
A Türk Tanács újabb tagállama mutatott szolidaritást a magyar emberekkel a koronavírus-járvány elleni védekezésben – emelte ki a külügyminiszter.
ápr. 2
15:27
Pozitív lett a koronavírus-tesztje a paksi atomerőmű dolgozójának (Infostart)
Az üzemviteli területen dolgozó munkatárs már 12 napja otthoni karanténban van. 15 további dolgozón is végrehajtottak koronavírustesztet, amelyeknek negatív az eredménye.
ápr. 2
15:33
Vitézy Dávid hat azonnali intézkedést javasol a BKK-nak (Infostart)
A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója - egyebek mellett - rendkívüli menetrendet, maximalizált utasszámot és az utasoknak egy online bejelentő oldalt javasol a fővárosi közösségi közlekedésben – derül ki a BKK vezérigazgatójának írt leveléből.
ápr. 2
15:33
Kemény üzenet: “Karácsony Gergely emberek életével játszik!” (ATV)
Csütörtökön ismét tömött sorokban álltak az emberek a busz- és villamosmegállókban – hívta fel a figyelmet a rendkívül veszélyes jelenségre közleményében a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
ápr. 2
15:33
Orbán Viktor: minden lehetséges gyógyszerre szükség van, indul a készlethalmozás (Pénzcentrum)
Vakcina nincs, sokáig nem is lesz - jelentette ki Orbán Viktor, amikor munkacsoportok vezetőivel, kutatókkal, orvosokkal és gyógyszeripari szereplőkkel egyeztetett. A miniszterelnök szerint minden olyan gyógyszert fel kell halmozni az országban...
ápr. 2
15:35
Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését kéri a legfőbb ügyész (ATV)
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Boldog István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére - írja közleményében az ügészség.
ápr. 2
15:36
Professzorokkal egyeztetett Orbán Viktor (Igényesférfi.hu)
Az operatív törzs a betegség tüneteit enyhítő gyógyszerek felhalmozásán is dolgozik – mondta el a kormányfő.
ápr. 2
15:42
Nem lesz hosszabb a tanév (Alternatív Energia)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyomozás indítását kezdeményezte a közösségi médiában terjedő hír miatt.
ápr. 2
15:48
Láng Zsolt: Karácsony emberek életével játszik (Igényesférfi.hu)
A Fidesz fővárosi frakciójának vezetője közleményben tiltakozott a budapesti tömegközlekedési helyzet miatt.
ápr. 2
15:51
Két képviselő mentelmi jogát is felfüggesztenék (Infostart)
Egy fideszes és egy jobbikos képviselő ügyében tett indítványt a legfőbb ügyész.
ápr. 2
15:51
Újabb országokból vennének át betegeket a németek (Pénzcentrum)
Németországban megközelítette az ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és a regisztrált fertőzöttek száma is emelkedik, de viszonylag lassú ütemben. Egyelőre bőven van szabad kórházi kapacitás, a 40 ezer intenzív...
ápr. 2
15:57
Dobrev Klárának nagyon, nagyon tetszik Brüsszel válságkezelő csomagja (ATV)
A DK EP-képviselője online sajtótájékoztatóján arról beszélt: Ursula von der Leyen minden eddiginél nagyobb segítséget jelentett be, a magyar kormánynak pedig csak annyi a dolga, hogy elfogadja azt.
ápr. 2
16:09
Koronavírus: a tűzoltók is csatasorba álltak! (Ripost)
Csaknem 10 ezer lánglovag segíti a védekezést.
ápr. 2
16:12
Megszüntette volna a város egyetemét a kormány Kecskemét fideszes polgármestere szerint (SzMo)
Szemereyné Pataki Klaudia nagyon örül, hogy kemény munkával sikerült elérni az alapítványi fenntartást.
ápr. 2
16:15
Mindenki másképp csinálja: mind az ellátórendszerben, mind a kormányzati válságkezelésben nagyok a különbségek (Alternatív Energia)
A koronavírus a második világháború óta a legnagyobb kihívás az egészségügy számára. Az viszont nem igaz, hogy az európai szolidaritást is maga alá temette a vírus.
ápr. 2
16:24
Vitézy rendkívüli tömegközlekedési menetrend bevezetését javasolja Budapesten (Igényesférfi.hu)
A Bfk vezérigazgatója online bejelentő oldalt is javasol létrehozni, ahol az utasok jelezhetik, ha nem érzik magukat biztonságban bármely járat zsúfoltsága miatt.
ápr. 2
16:27
Gyorsan eldőlt a szentendrei úti fák sorsa (Infostart)
Első körben kevesebbet vágtak, mert újratervezték az út felújítását, második körben viszont több fának vége lett.
ápr. 2
16:30
Újabb kamulevél terjed a neten – nem hosszabbították meg a tanévet (SzMo)
Szó sincs a tanév végének kitolásáról a középiskolákban. Az érettségiztetés rendjéről a kormány illetékes akciócsoportja folyamatosan tárgyal.
ápr. 2
16:40
Vitézy Dávid új rendkívüli tömegközlekedési menetrend bevezetése javasolja Budapesten (ATV)
A koronavírus járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások idején kialakult utazási szokásokhoz igazodó, a dolgozók igényeit kiszolgáló új rendkívüli tömegközlekedési menetrend azonnali bevezetését javasolja Budapesten egy intézkedéscsomag keretében Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója.
ápr. 2
16:48
Vírusnak öltözött indiai rendőrök próbálják elmagyarázni, miért fontos a karantén (Alternatív Energia)
Narendra Modi kormányfő három hetes karantént rendelt el Indiában. Ekkora korlátozás példa nélküli, gyakorlatilag 1,3 milliárd ember nem hagyhatná el az otthonát, ám a szabályt betartatni elég nehéz. A rendőrség próbálkozik botozással, ám adnak egy esélyt a meggyőzésnek is. Felvilágosító programjukban lovas és gyalogos járőrök koronavírust mintázó
ápr. 2
16:48
Erre nem is gondoltál: ennyit spórolhatsz az kijárási korlátozás miatt (Pénzcentrum)
A legtöbb otthonról dolgozó munkavállalónak komoly kihívást jelent a home office: aki egyedül van, annak azért, akia családjával összezárva, annak pedig azért. De lassan eljött az ideje annak, hogy lássuk a tartós otthonlét pozitív...
ápr. 2
16:50
Összegyűlt a Fidesz kizárásának megtárgyalásához szükséges aláírás az Európai Néppártban (Alternatív Energia)
“A párt statútumának 9. cikkelyével összhangban felszólítunk a Fidesz kizárására az Európai Néppártból”. Donald Tusk pártelnöknek írott levelében 11 ország 13 tagpártjának vezetője kezdeményezi a Fidesz eltávolítását a kereszténydemokrata pártcsaládból.
ápr. 2
16:52
Vitézy Dávid hatpontos intézkedéscsomagot dobott össze a budapesti tömegközlekedés járványhelyzethez igazításához (Alternatív Energia)
A BFK-vezér szerint csütörtökön is megismétlődött az egyes járatokon tapasztalt zsúfoltság.
ápr. 2
17:03
Ismét videón jelentkezett Orbán Viktor: A járvány hosszú lesz és a java csak most következik (Pénzcentrum)
A koronavírus elleni gyógyszerek fejlesztésének lehetőségeiről és a betegség tüneteit enyhítő készítmények rendelkezésre állásáról egyeztetett csütörtöki videókonferenciáján Orbán Viktor neves hazai szakemberekkel. A...
ápr. 2
17:03
Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését kéri a legfőbb ügyész (SzMo)
A fideszes képviselőnek többek között hivatali visszaélés miatt kell felelnie a bíróságon.
ápr. 2
17:09
Ön egyetért azzal, hogy Európai Unió bírósága elmarasztalta Magyarországot a kvótaperben? Szavazzon! (ATV)
Elmarasztalta Magyarországot az úgynevezett kvótaperben az Európai Unió bírósága. Ön egyetért a döntéssel?
ápr. 2
17:12
Maruzsa: nincs káosz az érettségi körül! (Ripost)
Megcáfolta a sajtóban megjelent híreszteléseket a köznevelésért felelős államtitkár.
ápr. 2
17:14
Koronavírus: Magyarország a 7. legbiztonságosabb ország a világon! (Ripost)
Európában pedig az első helyen állunk – április 2-án – a koronavírus elleni védekezés hatékonyságát illetően.
ápr. 2
17:15
Újabb koronavírus-tévhitről rántotta le a leplet a WHO: ez a hivatalos álláspont (Pénzcentrum)
Az új koronavírus áldozatainak több mint 95 százaléka 60 év feletti, de a fiatalok sem lélegezhetnek fel - mondta csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója. Hans Kluge szerint az emberek...
ápr. 2
17:15
A jobbikos Kálló Gergely mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza a legfőbb ügyész (Igényesférfi.hu)
A vád szerint a képviselő és három társa plakátokat rongált.
ápr. 2
17:17
Bkk: Hétfőtől újra a tanszüneti menetrend lesz érvényben Budapesten (Igényesférfi.hu)
A Bkk továbbra is kéri az utazókat, hogy utazásukat előzetesen vagy akár menetközben tervezzék meg a Bkk Futár alkalmazással.
ápr. 2
17:18
Koronavírus: nem jelentkezett a kormány az EU civileket mentő programjára (Alternatív Energia)
Miközben Szijjártó Péter a magyarok mentésében erélytelen Uniót emlegette, egy nagyon fontos dologról nem tett említést.
ápr. 2
17:20
Kezdeményezték a jobbikos Kálló Gergely mentelmi jogának felfüggesztését (Alternatív Energia)
A vádak szerint plakátokat rongált társaival a politikus az EP-választások előtt.
ápr. 2
17:21
240 magyart hoznak haza Észak-Amerikából (Infostart)
Magyarország modern kori története legnagyobb hazatérési akciója zajlik a külgazdasági és külügyminiszter szerint.
ápr. 2
17:27
Vitézy segít Karácsonyéknak: Új rendkívüli menetrendet javasol a budapesti járatokon (ATV)
A Fővárosnak segítendő Vitézy Dávid “a másik oldalról” 6 pontos cselekvési tervet küldött a BKK vezérigazgatójának, amiben javasolja: haladéktalanul új rendkívüli menetrend vezessenek be Budapesten a járvány miatt, az utasok zsúfoltsága ellen.
ápr. 2
17:33
Szijjártó: 240 magyart hoznak haza Észak-Amerikából csütörtökön (ATV)
Csütörtökön 240, a koronavírus-járvány miatt Észak-Amerikában rekedt magyart hoznak haza - közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.
ápr. 2
17:39
Nem áprilisi tréfa: koronavírus elleni oltást akar gyártani a British American Tobacco (ATV)
A Camel, a Lucky Strike és a Pall Mall cigaretták gyártója új terméket akar a piacra dobni: a koronavírus elleni vakcinát.
ápr. 2
17:39
Vitézy Dávid: rendkívüli tömegközlekedési menetrend kell Budapesten – hétfőtől át is áll a BKK (SzMo)
Karácsony Gergely délelőtt részben ugyanezeket írta Facebook-posztjában. Április 6-ától, hétfőtől újra a tanszüneti menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok.
ápr. 2
17:51
Kovács Zoltán: politikai boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen (Infostart)
Nemcsak kritizálják Magyarországot a koronavírus elleni törvény miatt, hanem politikai boszorkányüldözés és összehangolt sajtó lejárató kampány zajlik - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
ápr. 2
17:54
A Tesco 42 millió forintnyi élelmiszeradománnyal támogatja a rászoruló családokat (SzMo)
A vállalat a valaha volt legnagyobb élelmiszeradományát adja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten és a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül a rászorulóknak.

Keresés