Orbán Viktor miniszterelnök szombaton látogatást tett a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben, ahol a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges maszkokat gyártanak a fogvatartottak.
A nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola tanárai, iroda dolgozói, takarítói, szakácsai és karbantartói megható módon üzentek a gyerekeknek, akik a járványügyi intézkedések és korlátozások miatt nem járhatnak iskolába. Az iskola zárt kerítését "hiányoztok" felirat díszíti. Az oktatási intézmények bezáratását Orbán Viktor március 13
Szlávik János szerint sok betegük számolt be arról, hogy a koronavírus első tünetei közé a szaglás- és az ízérzés elvesztése is tartozik. A Szent László Kórház infektológus főorvosa exkluzív interjút adott az RTL Híradónak.
Az első néhány nap kezdeti lelkesedése után egyre világosabb, hogy - különösen vidéken - többfelé csak akadozva működik a járvány miatt bevezetett online oktatás. Számos szegényebb településen kevés a megfelelő minőségű számítógép, máshol pedig az okoz gondot, hogy nem elég gyors az internetkapcsolat.
Legyengült állapotban érte a világjárvány a társadalom immunrendszerét a tudatos manipuláció és ellenkeresés személyiségromboló hatása miatt. A félelem virális és turáni veszélyeiről és a szorongásoldás technikáiról kérdeztük Koncz István pszichopedagógus-történész professzort.
Egyszer volt, de leginkább hol nem volt, volt egyszer egy köztársasági elnök. Államfőnek hívták ezt a köztársasági elnököt, mert hát az is volt valójában. Na, ez az államfő odafent székelt a magas Várban, onnan nézte az ő népét, már amennyiben és már amikor. Merthogy ő inkább horgászni szeretett. Hallgatag ember volt ugyanis, és a hallgatagsághoz
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 733 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb két 80 év feletti idős beteg, és 66 főre emelkedett a gyógyultak száma...
Kihúzták az Ötöslottó 14. heti nyerőszámait, a sorsolást a Pénzcentrum ezúttal is élőben közvetítette. Percről percre tudósításunk a cikk végén kezdődik.2020.04.04 19:40Tovább halmozódik az Ötöslottó főnyereményeA 14. játékhéten...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, a járványügyi védekezés a költségvetésből komoly forrásokat, az országtól pedig komoly összefogást kíván. A kabinet szerinte annak jegyében állította össze a járvány elleni védekezési alapot, hogy az államnak először saját szervein kell kezdenie a takarékoskodást. A legtöbb pénzt, összesen 922 mi
Mint arról ma reggel beszámoltunk, újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 733 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 2 idős beteg, és 66 főre emelkedett...
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán azt írta: pénteken újra átbeszélték az EU-tagországok külügyminiszterei a koronavírus miatt kialakult helyzetet. Úgy fogalmazott: "most már csak 27-en vagyunk, de nyugodtan odatehettünk volna egy huszonnyolcadik széket is a virtuális asztal köré - a képmutatásnak".
Egy nap alatt több mint 100 ezerrel nőtt a regisztrált betegek száma, és már majdnem 60 ezren haltak bele a világon a COVID-19, új típusú koronavírusba.
Nincs idő mesélni a gyereknek? Annyi baj legyen! Majd megteszik a rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrei a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetre való tekintettel új és régi mesékkel, történetekkel jelentkeznek a BRFK Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján Mesél a rendőr címmel.
A kormány intézkedései elegendőek lesznek ahhoz, hogy fedezzék a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges költségeket és a lehető leghamarabb újra lehessen indítani a gazdaságot - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A Szent László Kórház infektológus főorvosa az RTL Klub híradójának mondta el részletesen, mik a vírus legjellemzőbb tünetei, kiket tesztelnek szinte azonnal és hogy egy beteg hány másik embernek képes átadni a fertőzést.
Ne maradj le a legfontosabb eseményekről, a Pénzcentrum percről percre közvetít a koronavírus-járvány elleni harc aktuális állásáról, és az egészségügyi válság gazdasági hatásairól.2020.04.05 14:37Aggasztó üzenet jött a németektől:...
Közleményükben azt írják, egyszeri juttatás helyett tisztes, a felelősségnek és a társadalmi értéknek megfelelő stabil bérezésre lenne szükség az aágazatban.
„Az emberek anyagilag szegényebb lesznek, de lelkileg gazdagabbak: megerősödve kell kijönnünk ebből a helyzetből.” Kilencven ember megélhetése múlik Rókusfalvy Pál családi vállalkozásain – az Etyeken élő borász-vendéglátó üzletember és médiaszemélyiség most hétvégente ingyen szállít ételt a helyi rászorulóknak, fogadója előtt lokális piacot szervez
Csodálatos időt hoz a nagyhét: a következő hét napban szikrázóan napos, meleg, igazi tavaszi időre számíthatunk. Kár, hogy a járvány miatt ezt nem fogjuk tudni kiélvezni igazán...
Tovább nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon. Gulyás Gergely ismét megszólalt a járványügyi akciótervről. Kemény hét elé néznek az Egyesült Államokban. Tudja, mi a legeslegjobb védelem a koronavírus ellen?
Rengetegen sajátosan értelmezik a „maradj otthont”, a kedvelt kirándulóhelyeket szombaton ismét tömegesen lepték el az emberek. A helyiek eddig csak könyörögtek, de most már kezdik megelégelni a hordákat.
A férfi a kereslethez igazította a valótlan eladási ajánlatait: koncertjegyekkel kezdte majd szájmaszkok és kézfertőtlenítők eladásának ígéretével csalt ki pénzt a sértettektől.
A koronavírus-járvány miatt nem lesz nyilvános szentmise, szertartás virágvasárnap Esztergomban sem - erről beszélt Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense.
Az amerikai epidemiológusok által március 28-án publikált tanulmány szerint azokban az országokban, ahol kötelező a csecsemőkori, tuberkulózis elleni BCG-oltás, kevesebben betegszenek meg súlyosan vagy halnak meg a SARS-CoV-2 vírus által okozott betegségben. Az egyelőre csak elméleti feltételezést több országban induló vizsgálatsorozattal készülnek
Változik a kézbesítés és a postai ügyintézés a kialakult járványhelyzetre tekintettel. A Magyar Posta új érintésmentes küldeménykézbesítési eljárást vezet be április 6-tól. Érintkezés nélküli kézbesítési módot alkalmaz...
Virágvasárnap alkalmából posztolt új videót a miniszterelnök. Orbán Viktor megjegyzi, hogy ilyenkor hagyományosan Isten felé terelődnek a gondolataink. „De most lesz gondolkodnivalónk saját magunkról is” – tette hozzá. Ezt követően magyar keresztény egyházvezetők közösen mondják el az Úr imáját. A videóban többek között feltűnik Erdő Péter, Németh
Riporter lett Novák Katalin államtitkárból: elsőként az Operatív Törzs “kifestős” szóvivőjét interjúvolta meg, Gál Kristófot, aki már a kifestőkön is ott van. Ő viszont színészből lett rendőr.
Egészen biztos az, hogy az esetek száma a következő hónapokban még emelkedni fog - fogalmazott az RTL Klub híradójának adott interjújában Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa. A statisztikák alapján...
A koronavírus-járvány miatt nem lesz nyilvános szentmise, szertartás virágvasárnap Esztergomban sem - erről beszélt Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Tóth Bertalan a Népszaván keresztül üzen a miniszterelnöknek, azt írja: mindenkinek ki kell vennie a részét a veszély elhárításából, de a nemrég elfogadott felhatalmazási törvény ebben nem segít.
A DK elnöke a Facebookon reagált arra, hogy a kormány a koronavírusjárvány miatt elvon 34 milliárd forintot az önkormányzatoktól. „Azoktól az önkormányzatoktól, melyekre most csak úgy dőlnek a plusz feladatok. Büntetni Budapestet, büntetni az elvesztett nagyvárosokat” – írja.
Nem akarsz rendszeresen a közértbe szaladgálni most a friss kenyér, zsemle vagy péksüti miatt? Érdemes ezt a receptet kipróbálni, annyi mindent készíthetsz belőle napokig, mert a nyers tészta a hűtőben eláll.
Annyira hiánycikk lett a járvány miatt, hogy sokan most döbbennek rá: nincs mese, meg kell varrni otthon! Szerencsére vannak egészen egyszerű módszerek, így nem kell profi varrónőnek lenned!
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben, a folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik visszavonásig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon. A kamionstop az ünnepek körüli munkaszüneti napokon, így húsvétkor sem lesz érvényben.
A koronavírus-járvány miatt nem lesz nyilvános szentmise, szertartás virágvasárnap Esztergomban sem, ahogy a Vatikánban is hívők nélkül tartják meg a szertartásokat.
A Városligetben, a Normafán és a Margitszigeten, valamint a Király utcában és a Szent Gellért téren rendőrök felbukkanására lehet számítani, kerti partit szervezni is tilos most. A budapestiek külön intelmeket kaptak.