A koronavírus-járvány miatt március 16-a óta kényszerpihenőt tartottak, hétfőn azonban - szigorú szabályok betartása mellett - újrakezdhették az edzéseket a legjobb magyar úszók.
A legfrissebb adatok szerint már 33 gondozott hunyt el a Pesti úti idősotthonban koronavírus-fertőzéssel összefüggésben - közölte hétfőn a koronavirus.gov.hu a Facebookon.
5-től 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtották vagy feljelentették a rendőrök azokat, akik dudáltak a Szél Bernadett, Hadházy Ákos és a Momentum Mozgalom által szervezett „Dudálj, hogy Orbán is meghallja!” elnevezésű megmozduláson – mondta György Gabriella, az ATV Híradó helyszínen tartózkodó tudósítója.
Az államtitkár szerint ha Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc „és elvbarátaik” vezetnék az országot, nemcsak a külhoni, hanem az itthon élő magyarok sem lennének fontosak nekik.
Vajna Tímea új szerelmének szülei, a Reál élelmiszerlánc alapítói szálltak be a néhai filmproducertől és kormánybiztostól örökölt belvárosi luxusétterembe.
A magyarok 64 százaléka akkor sem tervez idénre nyaralást, ha feloldják a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozásokat. Ez a Pulzus Piackutató ATV megbízásából készült felméréséből derült ki.
A férfi szerint a hely ki volt fizetve, korábban kis kerítés vette körül, fejfa és virágok is voltak rajta, ám most teljesen üres a terület. A temető szerint ők nem hibáztak.
Karácsony Gergely szerint elkeserítően keveset keresnek az idősotthonok alkalmazottjai. A főpolgármester emelt is a bérükön. Igaz, közben a fővárosi cégvezetőket sem hagyta az út szélén.
Az izoláció különféle helyzeteiben kívánnak segítséget nyújtani a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Központ (Mome IK) szociális design kutatócsoportja által létrehozott Mome segítő pakkok, melyek közül elsőként a Baba pakk készült el.
A Demokratikus Koalíció képviselője, Arató Gergely a kormány válságkezelési programját kritizálta a Parlamentben, ám ezt Orbán Viktor nem hagyta annyiban.
Mire lejár a munkanélküli segély időszaka, mindenkinek lesz állásajánlata - mondta Orbán Viktor a parlamentben. A kormányfő szerint, ha a versenyszféra nem is, de az állam mindenkinek fog tudni munkát adni. Nem lesz olyan ember...
Több nagyvárosban újabb óvodákat nyitnak meg a gyerekek felügyeletére, országszerte a koronavírus-fertőzés ellen védő maszkokat osztanak, időseken, rászorulókon segítenek az önkormányzatok.
Dávid Ferenc szerint a gazdaság fokozatosan fog beindulni, viszont nem tudja elfogadni a miniszterelnök kijelentését: a DK gazdasági szakértője szerint az emberek egészsége mindennél előrébb van.
Ismét csalók megjelenésére figyelmeztet az egyik legnagyobb műszaki áruházlánc, felhívásuk szerint az adatainkra, no meg a pénzünkre pályáznak. A Media Markt a Facebook oldalán tette közzé pár órával ezelőtt azt a bejegyzést...
Egerben és Miskolcon is kötelező a maszkok használata a tömegközlekedési eszközökön. Erről a múlt héten hoztak döntéseket, míg például Debrecenben ilyen korlátozást egyelőre nem vezettek be. A tömegközlekedés mellett több településen a közterületeken is kötelező az arc eltakarása.
Javult Magyarországon a levegő minősége márciusban és áprilisban éves összevetésben; országos szinten 15 százalékkal, a nagyobb városok forgalommal terheltebb részein viszont akár 35 százalékkal is csökkent a levegő nitrogén-dioxid szennyezettsége, főként a kijárási korlátozások hatásaként - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
Szél Bernadettet is feljelentették és szabálysértési eljárást indítottak ellene. A mentelmi jogáról azonnal lemondott, teljes sorsközösséget vállalt mindenkivel, akit megbüntettek és akikért kiálltak.
"A munkájukat elvesztők között nem lesz olyan, aki 3 hónapon belül ne találna állást." - ezt Orbán Viktor mondta a Parlamentben. A kormányfő arról is beszélt, hogy nincs B-tervük, forgatókönyvük a munkahelyteremtésre. A miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában faggatták ellenzéki képviselők.
A magas vérnyomással és cukorbetegséggel küzdő nőt egy hétig kezelték kórházban, most már jobban van. Lánya szerint nem igaz, hogy az alapbetegségekbe halnak bele az emberek.
Egy friss előterjesztés szerint megszűnhetnek a 70-es sebességhatárok a gyorsutakon a fővárosban, a nem főutakon pedig egységesen 30 km/óra lenne a legnagyobb megengedett sebesség - írja a Pénzcentrum.
Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás készítette el a szám 2020-as változatát. A dal és a videóklip a művészek otthonában, házi stúdiójában készült.
A Pécsi Tudományegyetem Szemtágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoport szerint a gyorstesztelés csupán kidobott pénz, és csak hamis biztonságérzetet nyújt a vizsgált személyeknek.
Nem lesz olyan ember, akinél a munkanélküli-segély időszaka kifut, akkor az ne kapna ajánlatot a magyar gazdaságból, vagy a magyar államtól – mondta hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában.
Az emberek többsége felvette a maszkot Budapesten, elvétve találkoztunk olyannal, aki nem. Mától ugyanis kötelező az arc eltakarása a fővárosi üzletekben, a taxikban és a tömegközlekedésben. Igaz, utóbbi esetében egy hét türelmi idővel számol a rendelet. Azután viszont le is szállíthatják a járatról azt, aki nem takarja el az arcát utazás közben.
Városi sétánk alapján a budapestiek többsége betartotta az arc eltakarását előíró új szabályokat. A kormány állításával szemben nem kiugró az itteniek által elkövetett járványügyi szabálysértések száma.
Egy háziorvosokat tömörítő szervezet szerint csak a koronavírus kimutatására a légúti PCR-teszt megbízható, az ujjbegyvérre alapozott gyorstesztet elvetnék.
Hatott a kezelés: már biciklizni is tud, az SMA-ban szenvedő Zente. A kisfiú 700 millió forintos terápiájára több ezer magyar adta össze a pénzt, de kezelése a járvány miatt lelassult. Egy speciális biciklin már tekerni is tud...
A Ripost kérdésére válaszolva mesélt a fertőzött hajléktalanokról dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.