2020. december 30. szerda

dec. 30
0:38
Tálas Péter: a kormányzatnak két határozott célja van a haderőreformmal (Infostart)
Az egészségügyi problémáknál lényegesen nagyobb biztonsági fenyegetést jelent a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság - állítja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai-védelmi Kutatóintézetének igazgatója. Tálas Péter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a magyar haderőreform az ország gazdaságának is jót tesz.
dec. 30
0:42
Orbán Viktor felajánlotta Magyarország segítségét a földrengés után (Infostart)
Felajánlotta Magyarország támogatását a földrengés okozta károk enyhítésében és a katasztrófát követő újjáépítésben Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet horvát kollégájának, Andrej Plenkovicnak írt kedden délután - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
dec. 30
5:12
Elfoglalták a hallgatók az SZFE épületét, felmondott az Index szerkesztősége – ezek történtek itthon 2020-ban (3.rész) (ATV)
Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügye hatalmas felháborodást keltett júliusban. Augusztusban az ellenzéki pártok bejelentették: közösen indulnak a 2022-es választáson. Mindeközben a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatói blokád alá vonták az intézményt. Cikksorozatunk harmadik részében júliustól szeptemberig foglaltuk össze, milyen fontos esem
dec. 30
5:18
Íme a következő évek legnagyobb útépítései, új hidak is lesznek (Infostart)
Hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg, az állam összesen 82 milliárd forintot biztosít a projektekre.
dec. 30
6:06
Brexit: aki nem rendezi a státuszát, könnyen szembetalálhatja magát a hatóságokkal (Infostart)
A brexitet rendező megállapodás értelmében nehezebb lesz a munkavállalás az Egyesült Királyságban a magyarok számára. A jövőben egy olyan pontrendszernek kell megfelelniük, amiben előnyt jelent a magasabb szakképzettség és a nyelvtudás. A jövőben nehezebb lesz bekerülni a brit egyetemekre is.
dec. 30
6:12
Megszólalt a polgári hírszerzésért felelős államtitkár a Szájer-botrányról (ATV)
Vargha Tamás államtitkár az Exkluzív című műsorban beszélt a koronavírus-járványról, a Szájer-botrányról és a migrációról is.
dec. 30
6:18
Így fog kinézni a Keleti pályaudvar aluljárója (Infostart)
Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója mutatta meg a terveket.
dec. 30
6:36
Győrfi Pál fontos tanácsai szilveszter előtt (Infostart)
Az Országos Mentőszolgálat szilveszterkor is teljes készültségben lesz, a négynapos hétvégén pedig a koronavírus-tesztelések is folytatódnak.
dec. 30
6:48
Az alma drágult a legtöbbet 10 év alatt - mutatjuk a részleteket (ATV)
A KSH hivatalos statisztikái szerint az alma drágult a legtöbbet 10 év alatt, de az olyan termékek esetében is mélyebben kellett a zsebünkbe nyúlni, mint a cigaretta, a mozi, múzeum belépők, vagy más élelmiszerek, és egyéb szolgáltatások. A Penzcentrum.hu összesítette az elmúlt 10 év drágulásait.
dec. 30
7:42
Nagy a nyomás az Európai Parlament részéről, akár márciusra is megszülethet a jogállamisági mechanizmusról szóló bírósági döntés (ATV)
Január 1-jével hatályba lép a jogállamisági mechanizmus, a tanácsi megállapodás értelmében viszont a Európai Bíróság döntéséig nem lesz alkalmazható a szankciórendszere. Az ügyben Gyöngyösi Mártont, a Jobbik EP-képviselőjét kérdeztük.
dec. 30
7:44
Látványosan drágult egy év alatt a búza (ATV)
A búzáért és a kukoricáért az egy évvel korábbinál 25-27 százalékkal kell többet fizetniük a felvásárlóknak, de drágult a szója, a napraforgó és - az előbbieknél csekélyebb mértékben - a repce is - írta a Világgazdaság szerdán.
dec. 30
7:54
Friss koronavírus-információkkal jön az operatív törzs – élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A tervek szerint negyed tizenkettőtől jelentkeznek a járvánnyal kapcsolatos tudnivalókkal.
dec. 30
7:54
Varga Mihály válaszolt Surányi Györgynek: úgy emlékszem, valaha állításait tényekre alapozta, ezek most DK-és Momentum szintű érvek (ATV)
Surányi György szerint ugyanis 2000 milliárd forintot tüntetett el a kormány ebben az évben, ami nem járványra, vagy gazdaságvédelemre ment. A pénzügyminiszter Facebook-oldalán reagált az MNB volt elnökének állítására.
dec. 30
8:18
Orbán Viktor: Közép-Európa sohasem fogja feladni a nemzet kultúráját (Demokrata)
Közép-Európában Marx, Lenin és a kommunizmus iránt érzett megvetésünk nem kisebb, mint amit a nácik és a nemzetiszocializmus iránt érzünk – írta a miniszterelnök.
dec. 30
8:30
Orbán Viktor Manfred Webernek: "nem helyes, hogy egy európai pártcsalád vezetőjének tisztánlátását így eltorzítsa a személyes indulat, sőt gyűlölet" (ATV)
Manfred Weber csatlakozott a baloldali elitklubhoz, ahol a jobboldalnak csak széle, a baloldalnak pedig csak közepe van - írta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakcióvezetőjének válaszolva szerdán. A levélről a Miniszterelnöki Sajtóiroda közleményben tájékoztatta az MTI-t.
dec. 30
8:36
Lantos Gabriella: szigorú korlátozások mellett áprilisra érhet véget a járvány plató szakasza (ATV)
Jelenleg a járvány plató szakaszában vagyunk, de nem lehet tudni, meddig maradunk itt. 3-4 hónapos időszak az, amíg ez eltarthat, igazából áprilisban fogjuk látni, hogy szigorú korlátozások mellett vissza tudunk-e jutni a júniusi adatokig- mondta Lantos Gabriella, az Új Világ Néppárt elnökségi tagja.
dec. 30
8:42
Újabb vakcinaszállítmány érkezett Magyarországra (Demokrata)
Megérkezett hazánkba a koronavírus elleni német-amerikai vakcina második, 70 ezer oltóanyagot tartalmazó szállítmánya szerdán kora reggel.
dec. 30
8:48
Újabb vakcinaszállítmány érkezett Magyarországra (ATV)
Megérkezett a világ egyik legnagyobb szállítmányozással és logisztikával foglalkozó vállalatának Budapest környéki telephelyére az oltóanyag szállítmány - tájékoztattak az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósításában.
dec. 30
8:48
Vuhanban nem ötvenezer, hanem ötszázezer fertőzött volt - Friss hírek 2020. december 30. 08:42 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/30/2863/
dec. 30
8:54
Orbán viszontválasza Webernek: „Bennünket okol, amiért nem teljesültek az Európai Bizottság elnöki székét megcélzó ambíciói” (444.hu)
A néppárti frakcióvezető tisztánlátását Orbán szerint eltorzítja a személyes indulat, „sőt gyűlölet”.
dec. 30
9:00
Ismét 130 felett az elhunytak száma, 1972 új fertőzöttet azonosítottak (ATV)
1972 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 319 543 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9429 főre emelkedett.
dec. 30
9:00
Kétezer közelében az újonnan azonosított fertőzöttek száma (Demokrata)
Hatezer-százötvenöt koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük négyszázhuszonöten vannak lélegeztetőgépen.
dec. 30
9:06
Elárulták, Orbán Viktor mikor kaphatja meg a védőoltást (ATV)
Amikor sorra kerül.
dec. 30
9:30
Áder János részvéttávirata a horvát elnöknek (ATV)
Részvéttáviratot küldött a magyar köztársasági elnök a horvát államfőnek a horvátországi földrengés miatt.
dec. 30
9:30
Koronavírus: 137 beteg halt meg, 1972 új fertőzöttet találtak (SzMo)
6155 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 425-en vannak lélegeztetőgépen.
dec. 30
9:36
A magyar vidék és a nemzeti szuverenitás (Demokrata)
Rengeteget számít, ha egy importőr kézbe tudja venni a terméket, meg tudja kóstolni, találkozni tud a termelővel, gyártóval.
dec. 30
9:54
Így érkezett meg Budapestre a második vakcinaszállítmány (ATV)
Szerda reggel nem sokkal fél hét után landolt egy repülőgép a Liszt Ferenc repülőtéren 70 ezer koronavírus elleni oltóanyaggal a fedélzetén.
dec. 30
9:54
Orbán válaszolt Webernek: „Bennünket okol, amiért nem teljesültek az Európai Bizottság elnöki székét megcélzó ambíciói” (SzMo)
Szerinte az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője neheztel Magyarországra.
dec. 30
10:12
Gyurcsány Ferenc: Milyen volt 2020? Válaszoljunk elegánsan: a tüdő elvált a májtól (ATV)
A DK elnöke Facebook-oldalán elemezte az elmúlt évet. Négy dolgot vett sorra, amelyek nagyon különböző jelentőségűek, de Gyurcsány Ferenc szerint ilyen sztorikból áll össze a világ.
dec. 30
10:36
Szeizmológus: két újabb utórengést is lehetett érezni Magyarországon (ATV)
A keddi horvátországi földrengés két szerda reggeli utórengését is lehetett érezni Magyarországon - közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának szeizmológusa az MTI-vel.
dec. 30
10:48
Íme, a keddi magyarországi földrengés mérlege (ATV)
Elenyésző számú kárt jelentettek Magyarországon a biztosítóknak a horvátországi földrengés miatt.
dec. 30
10:48
A jövő héten újabb vakcinaszállítmány várható (Demokrata)
A vakcina úgynevezett mRNS-alapú technológiával készül, semmilyen víruselemet nem tartalmaz.
dec. 30
10:54
Koronavírus - Megérkezett a raktárbázisra a koronavírus elleni oltóanyag második szállítmánya (SzMo)
Már úton vannak az autók 21 magyarországi oltópontra.
dec. 30
10:54
Embercsempészt és tizenegy illegális migránst fogtak el (Demokrata)
Moldovai embercsempészt vettek őrizetbe a rendőrök Kiskunhalason.
dec. 30
11:18
Bayer Zsolt szerint Krekó Péter lebuktatta az ellenzéket (ATV)
A publicista a Magyar Nemzetben reagált arra, hogy Krekó Péter azt nyilatkozta a brüsszeli Politico lapnak, hogy „a tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor Orbánnak kell viselnie a politikai következményeket.”
dec. 30
11:30
Orbán Viktor majd akkor oltatja be magát, amikor sorra kerül (SzMo)
A miniszterelnök más országok kormányfőivel ellentétben nem az elsők között kapja meg a vakcinát.
dec. 30
11:32
Két szerdai utórengést is lehetett érezni Magyarországon (SzMo)
Elsősorban a magasabb épületekben Magyarországon is érezték, például Kaposváron, Lentiben, Nagykanizsán, Pécsen és Zalaegerszegen.
dec. 30
11:42
Megérkezett a vakcinaszállítmány a győri kórházba (ATV)
Szerdán, néhány perccel negyed 11 után megérkezett a Pfizer-BioNTech koronavírus-vakcináit szállító autó a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba - jelentette az M1 helyszínen tartózkodó tudósítója.
dec. 30
11:48
Operatív törzs: Debrecenben és Kaposváron nőtt a szennyvízben koronavírus koncentrációja (ATV)
Az operatív törzs aktuális tájékoztatóján Müller Cecília bejelentette, hogy a reggel érkezett vakcináknak köszönhetően megkezdődhet a háziorvosok oltása is. A vakcina nem nyújt 100 százalékos védelmet, viszont a súlyos szövődmények elkerüléséhez nélkülözhetetlen.
dec. 30
11:54
Nem feladatuk tudni a Szájer-botrányról a polgári hírszerzésért felelős államtitkár szerint (SzMo)
Vargha Tamás államtitkár egy interjúban mondta el, hogy az Információs Hivatalnak (IH) nem hatásköre átvilágítani egy EP-képviselőt.
dec. 30
12:06
Képek: megérkezett az oltóanyag az ÉKC Új Szent János Kórház és Szakrendelőbe (ATV)
Kiszállították a Pfizer-BioNTech vakcinát az Észak-Közép-budai Centrum (ÉKC) Új Szent János Kórház és Szakrendelőbe is. Ma ugyanis 70 ezer oltóanyag érkezett Budapestre, amely 35 ezer egészségügyi dolgozó oltására elegendő. A vakcinákat tartalmazó hűtőládákat 21 oltópontra szállítják, több fővárosi és vidéki kórházba.
dec. 30
12:24
Még mindig nem tudni, mi történt 94 milliárd forintnyi lélegeztetőgéppel (SzMo)
Továbbra sem tisztázódott, hogy mi a helyzet a tavasszal a Külügyminisztérium által vásárolt feleslegesen sok, majdnem 17 ezer darab orvosi műszerrel.
dec. 30
12:24
Az idén tilos a szilveszteri tűzijáték (Demokrata)
Tilos a közterületi tűzijáték és magánterületen is csak az alacsony kockázatú, 1-es és 2-es kategóriába tartozó eszközök használhatók.
dec. 30
12:36
Szekszárdon 64 intenzíves betegre 32 szakápoló áll rendelkezésre (ATV)
Hadházy Ákost tájékoztatta Németh Csaba, a szekszárdi kórház igazgatója.
dec. 30
12:48
Januártól nemzeti színű zászlót kap a tojás (ATV)
A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését, a jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni - közölte a Agrárminisztérium (AM) szerdán.
dec. 30
12:48
Átalakították az egész hazai egészségügyi ellátást az éjszaka folyamán megjelent kormányrendeletekkel (SzMo)
Az egészségügyért felelős miniszter jogköre néhány intézményvezető kinevezési okmányának aláírására korlátozódott, a szakmai irányítással, a finanszírozással kapcsolatos jogkörök szinte mindegyike az Országos Kórház Főigazgatóhoz került. Megváltoztak a finanszírozási szabályok is.
dec. 30
13:06
Már szerdán huszonegyre nő az oltópontok száma (Demokrata)
A szerda reggel Magyarországra érkezett 70 ezer vakcina 35 ezer egészségügyi dolgozó beoltásának megkezdését is lehetővé teszi.
dec. 30
13:12
Merkely Béla a koronavírus jövőjéről: „egyszer volt Budán kutyavásár” (ATV)
A HVG kérdezte a Semmelweis Egyetem rektorát, aki szerint ezt a vírust le fogjuk takarítani a Földről.
dec. 30
13:12
Idén tilos a tűzijáték szilveszterkor, csak kertes házak udvarán lehet kétfélét működtetni (SzMo)
A katasztrófa-védelem szerint a megszokott szilveszteri pirotechnikai termékek nem is érhetők el a kereskedelemben.
dec. 30
13:18
Karikó Katalin: a Pfizer/BioNTech vakcinája teljesen természetes összetevőkből áll (ATV)
A vakcina csakis teljesen természetes összetevőkből áll – állítja az oltás kifejlesztésében részt vevő magyar tudós.

Keresés