2020. december 29. kedd

dec. 29
13:12
Dömötör Csaba: a baloldal most az oltási programot torpedózná (Demokrata)
„Miután 2020-ban végig ”álhír-galacsinokat dobált„ a nyilvánosságba, a baloldal most az oltási programot torpedózná”.
dec. 29
13:30
Elérhetetlenné vált a Szeizmológiai Obszervatórium honlapja a földrengés után (SzMo)
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook-oldalán azt írják: a honlap túlterheltség miatt nehezen elérhető.
dec. 29
13:36
BRFK: feljelentés-kiegészítést rendeltek el Bayer Zsolt „harcostársának" ügyében (ATV)
Ahogy korábban beszámoltunk róla, rendőrségi eljárás indult Bayer Zsolt egy korábbi, HírTV-ben tett kijelentésével kapcsolatban. A publicista arról beszélt: egy „volt barátja, harcostársa" azt mondta neki, hogy „azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésre állnak".
dec. 29
13:36
Bréking: földrengés Budapesten (Pénzcentrum)
Magyarország több pontján is kisebb földrengést észleltek az emberek kedden, nem sokkal délután negyed egy után. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium későbbre ígért tájékoztatást az MTI-nek. A földrengést lehetett
dec. 29
14:06
„A könyvespolcról leestek a könyvek”, „a mosogatóban hullámzott a víz” - ilyen volt a magyarországi földrengés (SzMo)
A keddi földrengést több helyen is érezni lehetett az országban. Olvasóink beszámolóiból válogattunk.
dec. 29
14:12
CSOK: 2021-től nyugdíjasok is igényelhetik (Pénzcentrum)
A január elsejétől kifizetett építkezési és telekszámlák áfa-tartalmát ötmillió forintig visszatéríti az állam - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden közösségi oldalán. Novák Katalin hangsúlyozta:
dec. 29
14:12
Három baranyai településen anyagi károkat okozott a keddi földrengés (SzMo)
A katasztrófavédelem közlése szerint arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.
dec. 29
14:18
Csaknem 1,9 milliárd forintból újul meg Lentiben az általános iskola (Demokrata)
A fejlesztéssel magasabb szintű oktatást tudnak biztosítani a zalai városban.
dec. 29
14:36
Pécsen kiűrítettek egy áruházat a földrengés miatt (ATV)
Magyarország több pontján is lehetett érezni a földrengést, Pécsen egy kémény is leomlott.
dec. 29
14:36
A magyarok döntő többsége mindig is orosz vakcinákkal lett beoltva (Demokrata)
„Minden oltóanyagunk onnan származott” – írta Szijjártó Péter a Facebookon.
dec. 29
15:00
Látványos videókon a földrengés: kilengtek a csillárok, ide-oda mozogtak a karácsonyfadíszek (SzMo)
Többen is beszámoltak arról, mit éreztek, láttak, tapasztaltak, mikor megmozdult a föld.
dec. 29
15:06
Szijjártó megszólalt az orosz vakcináról (ATV)
A magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva, hiszen "minden oltóanyagunk onnan származott" - írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
dec. 29
15:30
Majdnem minden kistelepülésen elérhető lesz a falusi CSOK (Menedzsment Fórum)
Tovább bővíti a kormány a falusi csok-kal érintett települések listáját.
dec. 29
15:48
Jövőre 183 tanoda működtetését támogatja az állam (Demokrata)
A programban általános iskolás és középiskolás diákok egyaránt részt vesznek.
dec. 29
16:00
Először önként jelentkezőknek adják be az orosz vakcinát, utána engedélyezhetik a magyar hatóságok (ATV)
A klinikai kutatás szabályai szerint a hétfőn Magyarországra érkezett orosz vakcinát először 3000 önként jelentkezőnek fogják beadni, s ha ezen teszt során náluk nem jelentkeznek súlyos mellékhatások, a magyar hatóságok akkor engedélyezhetik a Szputnyik V általános használatát – értesült az ATV Híradója.
dec. 29
16:00
Egyre többen regisztrálnak a koronavírus elleni oltásra (Demokrata)
Eddig több mint 462 ezren jelezték igényüket, 136 ezer állampolgár pedig postai úton küldte vissza a regisztrációs lapot.
dec. 29
16:12
700 millió forintot ad vissza 250 ezer ügyfelének a Groupama a koronavírus miatt (SzMo)
A biztosító azzal indokolta a gesztust, hogy a koronavírus-járványban csökkent az autóhasználat, így a balesetek száma is.
dec. 29
16:18
Megfelel a nemzetközi előírásoknak a ferihegyi repülőtér járványkezelése (Demokrata)
A teherforgalom zavartalan, az éves mennyiség már novemberben meghaladta 120 ezer tonnát.
dec. 29
16:36
Szijjártó bejelentette, hogy vettünk egy Airbust (ATV)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium vásárolt egy Airbus 330 típusú teherszállító repülőgépet - írta a külügyminiszter a Facebook-oldalán.
dec. 29
17:18
Schobert Norbert a Maldív-szigetekre tart, és örül, hogy épp nem kell maszkot hordania (ATV)
"Nekem ez most boldogság" - mondta a videós bejelentkezésében Schobert, miután korábban megosztották, hogy 41 fős tábort szerveztek.
dec. 29
17:18
Az állatvédők felmentést kapnak szilveszterre a kijárási tilalom alól (Demokrata)
Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára.
dec. 29
17:24
Váratlanul meghalt Beck Zsuzsanna, a budapesti Vörösmarty Gimnázium igazgatója (SzMo)
1988 óta tanított az iskolában, 2006-ban lett igazgató.
dec. 29
17:30
Szájer-botrány: a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a volt fideszes EP-képviselő ügyét (SzMo)
A Legfőbb Ügyészség a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbította Tényi István beadványát, aki kábítószer-birtoklás gyanúja miatt tett bejelentést.
dec. 29
17:36
Dömötör: tovább nőtt az oltásra regisztrálók száma (ATV)
Tovább nőtt, 598 ezerre a koronavírus elleni oltásra regisztrálók száma - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közösségi oldalán kedden.
dec. 29
17:48
Kiszámolták, kik járnak a legjobban a nyugdíjemeléssel (ATV)
Akár hetvenszeres különbség is lehet a százalékos nyugdíjemelésnél a kisnyugdíjasok kárára – ezt a 24.hu számolta ki. A jövőre életbe lépő 3 százalékos nyugdíjemelés a havi 28-ezer 500 forintból élőknek az egész évre nézve 10-ezer forint többletet jelent, míg a havi 2-millióból élő időseknek akár 700-ezer forint is juthat. Az ellenzék szerint a kor
dec. 29
18:06
Bajban a Dunaferr: a dolgozók többhavi bértől is eleshetnek (ATV)
A potenciális befektető is érdekelt a Dunaferr fejlesztésében: ezt mondta Híradónknak a kistérség jobbikos parlamenti képviselője, miután a cégvezetés befektetőkkel tárgyal a nehézségekkel küzdő vállalat miatt. Közben a Vasas Szakszervezet alelnöke hozzátette, hogy továbbra sincs kollektív szerződés, amivel akár két-háromhavi bértől is eleshetnek k
dec. 29
18:12
Orbán Viktor mély megrendüléssel értesült a horvát földrengésről (ATV)
Felajánlotta Magyarország támogatását a földrengés okozta károk enyhítésében és a katasztrófát követő újjáépítésben Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet horvát kollégájának, Andrej Plenkovicnak írt kedden délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, hozzátéve: a magyar katasztrófavédelmi s
dec. 29
18:24
Egy csopaki férfi évekig zaklatta a szomszédait, majd felgyújtotta az autójukat (ATV)
Letartóztatott a Veszprémi Járásbíróság egy csopaki férfit, aki a gyanú szerint évek óta zaklatta szomszédait, szombaton pedig felgyújtotta az autójukat.
dec. 29
18:30
Orbán Viktor levélben ajánlott segítséget Horvátországnak (Demokrata)
A miniszterelnök a magyar hatóságoktól azonnali jelentést kért a földrengés magyarországi hatásairól, az esetleges károkról.
dec. 29
18:42
Egy szakértő magyarázta el, miért érezhettük a mai földrengést (ATV)
Horvátországot 6,3-as erősségű földmozgás rázta meg. A szeizmológus szerint száz évente egyszer van ilyen. A rengést Magyarországon is több helyen lehetett érezni. A szakember szerint sokan azt gondolják, hogy hazánkban is földrengés volt, de szerinte fontos hangsúlyozni, hogy ezt csak érezni lehetett itthon.
dec. 29
19:24
Pusztai Erzsébet: valószínűleg Magyarország is részt vesz az orosz vakcina fázis hármas vizsgálatában (ATV)
Az oltóanyag engedélyezésével kapcsolatos kérdésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet bármelyik vakcina használatát engedélyezheti Magyarországon, ehhez nincs szükség az Európai Gyógyszerügynökség engedélyére.
dec. 29
19:36
Sziklán rekedt túrázót mentettek a Bakonyban (ATV)
A katasztrófavédelem beszámolója szerint tizenkét tűzoltó indult a túrázó segítségére.
dec. 29
20:00
"Nem láttunk semmiféle oltási tervet" - levelet írt Müller Cecíliának a főpolgármester-helyettes (ATV)
Gy. Németh Erzsébet Facebook-oldalán közzétett levelében azt írja: mind az országos tiszti főorvos, mind a miniszterelnök úgy nyilatkoznak, van oltási terv, de a főváros részéről ilyesmit még nem láttak.
dec. 29
20:24
Megrendítő beszámoló: a koronavírusról ír a kardiológiai intézet egyik dolgozója (ATV)
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Facebook-oldalán osztotta meg Polaneczky Judit ápolási igazgató gondolatait.
dec. 29
20:48
6 millióan érezték a földrengést, Orbán felajánlotta Magyarország segítségét - Friss hírek 2020. december 29. 20:40 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/29/2860/
dec. 29
21:12
Van, ahol már tervezik a "vakcinaútlevél" bevezetését (ATV)
Oroszország azt tervezi, hogy különleges útleveleket bocsát ki azok számára, akik beoltatták magukat a koronavírus elleni vakcinával - közölte kedden Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.
dec. 29
21:14
Komáromi: a háziorvosok egy sort sem kaptak arról, mikor lesznek beoltva (ATV)
A Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa nem venne részt az orosz vakcina-kísérletben.
dec. 29
22:18
Orbán Viktor felajánlotta Magyarország segítségét Horvátországnak (SzMo)
A miniszterelnök a földrengés okozta károk enyhítésében és a katasztrófát követő újjáépítésben ajánlott segítséget.

2020. december 30. szerda

dec. 30
0:06
Nagy segítséget jelentett be Novák Katalin az építkezőknek és a jelzálogosoknak (Infostart)
A január elsejétől kifizetett építkezési és telekszámlák áfa-tartalmát ötmillió forintig visszatéríti az állam - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden közösségi oldalán.
dec. 30
0:06
Orbán Viktor felajánlotta Magyarország segítségét a horvátországi földrengést követően (Metropol)
Mély megrendüléssel értesültem a Horvátország szívében, Petrinja és Sziszek települések közelében bekövetkezett pusztító erejű földrengésről - fogalmazott a magyar kormányfő
dec. 30
0:06
A Központi Ügyészség előtt Szájer kábítószer-birtoklási ügye (444.hu)
A brüsszeli rendőrök egy extasy tablettát találtak a volt EP-képviselő hátizsákjában.
dec. 30
0:10
Még lehet időpontot foglalni a pedagógusok tesztelésére, de már nem sokáig (Infostart)
Csütörtökön 20 óráig van lehetőségük online időpontot foglalni az óvodai és általános iskolai dolgozóknak az iskolakezdés előtti, január eleji gyorstesztelésekre - közölte a Miniszterelnökség.
dec. 30
0:10
Első útjára indult a Külügyminisztérium 17 milliárd forintért vásárolt teherszállítógépe (444.hu)
Szijjártó Péter jelentette be a nagy eseményt. Október közepe óta parkol Magyarországon az Airbus, most Kínából hoz antigénteszteket.
dec. 30
0:14
Százzal is mehetnek az új budapesti HÉV-ek (Infostart)
Szebbek, jobbak, gyorsabbak lesznek az új budapesti HÉV-ek: a csepeli, a ráckevei és a szentendrei vonal fejlesztése Budapesten ma a legnagyobb közlekedési adósság és egyúttal a legfontosabb közlekedési beruházás, amelynek jelenleg az első, tervezési szakasza indult el – írja a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) közleményében.
dec. 30
0:14
Nem lesz munkaszüneti nap december 24-e, mert „érzékenyen érintené a nemzetgazdaság teljesítményét” (444.hu)
Jézus születése vs. GDP.
dec. 30
0:18
Már szinte mindenhol igényelhető a falusi CSOK (Infostart)
Tovább bővíti a kormány a falusi CSOK-kal érintett települések listáját, így 2021 januárjától már 2678 településen lesz elérhető a támogatás, amely hazánk 5000 lélekszám alatti településeinek több mint 93 százaléka.
dec. 30
0:22
Megmozdult a föld országszerte (Infostart)
Több nagyvárosban érezni lehetett, a magasabb épületek helyenként szabályosan meglendültek.
dec. 30
0:26
Szakember mondta el, mi várható a keddi erős földrengés után (Infostart)
Újabb, a tegnapinál erősebb, 6,4-es erősségű földmozgás volt kora délután Horvátországban. A rengést a környező országokban, így Magyarországon is sok helyen érezték.
dec. 30
0:30
Ettől fogják a fejüket a magyar virológusok (Infostart)
Megérkezett a koronavírus elleni vakcina Magyarországra, már zajlanak az oltások. Kemenesi Gábor öt témában válaszolta meg a legfontosabb kérdéseket.
dec. 30
0:34
Szilveszter: már megint a kutyások járnak jól (Infostart)
Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára – közölte az állatvédelemért felelős miniszteri biztos.

Keresés