Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
A miniszterelnök előbb a Bicskei Járási Hivatalba látogatott, majd személyesen vitte el az önkénteseket a tabajdi iskolába, ahol a pedagógusokat tesztelték.
Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Karmelita kolostorban találkozott ma délután. Ezt követően rendkívüli sajtótájékoztatón beszéltek.
Azonnali hatállyal elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos, mivel több európai országban is azonosították a magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét olyan vadmadarakban, amelyek vándorlási útja Magyarországot is érinti.
A kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
A kormányzati fejlesztéspolitika három legfontosabb területének nevezte Budapesten a közlekedés fejlesztését, az otthonteremtést és a minőségi zöldterületek növelését a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Dinamikus városfejlesztés címmel megrendezett, online építőipari konferencián.
A főváros meleg étellel segíti a szociális intézményeket, és harmincmilliós kerettel udvarzöldítési pályázatot hirdet meg lakóépületeknek – döntött Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva.
A veszélyhelyzet ideje alatt az Operatív Törzs vezetőjeként Pintér Sándor belügyminiszter irányítja a múlt héten létrehozott Országos Kórházi Főigazgatóságot, derült ki a Magyar Közlönyből. A Demokratikus Koalíció szerint a döntés Kásler bukását jelenti, a Párbeszéd pedig úgy gondolja, ez nyílt beismerése annak, hogy a kormány elrontotta a járványk
A héten zajlik a pedagógusok tesztelése, az ügyben végleges tájékoztatást a folyamat lezárulta és adatok kielemzése után ígér az operatív törzs. Az információk azonban elszórva nyilvánosságra kerülnek: például a Népszava szerint egy debreceni iskolát be kellett zárni, mivel a tanárok 20 százaléka pozitív lett.
Geroge Clooney az egyik készülő filmje kapcsán markáns véleményt fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal kapcsolatban, erre egyből reagáltak, Varga Judit például kávézni hívta a színészt. Perlaky-Papp József, a Budapesti Metropolitan Egyetem docense szerint kommunikációs szempontból ez még hasznos is lehet a politikának.
Sikeresnek nevezték a korrupcióellenes fellépést állami szervek vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának kilencedik évfordulóján, a korrupció elleni küzdelem december 9-i világnapjához kapcsolódó csütörtöki rendezvényen.
A gyermek-alapellátás megerősítését, a házi gyermekorvosok szakmai és anyagi megbecsülésének növelését, valamint az utánpótlás biztosítását tartja legfontosabb feladatainak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) új elnöke.
A miniszterelnök péntek reggel ismét a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. Beszélt a jogállamiság és az uniós költségvetés, valamint a vétó ügyéről. Közölte, nem hajlandó kompromisszumra, csak megoldásra. Az idei külföldi síelésnek is szigorú jövőt jósolt. Előjegyzés indul itthon a koronavírus-vakcinákra. Nem jó a h
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/27/2527/
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Belügyminisztérium (BM) több innovációs célját, programját is bemutatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) "Az innováció és a tudomány kapcsolata" című online konferenciáján.
Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggel a főbb devizákkal szemben. Az euró jegyzése kissé emelkedett forintban, a dolláré és a svájci franké pedig csökkent.
A kórházakban nem látok biztató jeleket, a korlátozó intézkedések 2 hete léptek életbe, de a fele még hátra van-mondta a Kossuth Rádióban a Jó reggelt Magyarország! vendégeként Orbán Viktor miniszterelnök.
Itthon senki nem volt hajlandó eddig nyilatkozni az esetekről. A gépeket gyártó cég viszont közölte, hogy kezelik a problémát, és dolgoznak a megoldáson.
2022-ben végső soron a közös lista lesz az út, már csak a választási törvény miatt is- véleményezte a választási törvény újabb módosítását Soproni Tamás, Terézváros polgármestere és momentumos politikus.
6393 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 198 440 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 135 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 364 főre emelkedett.
Az augusztus-októberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 482 ezer volt, 38 ezerrel, 0,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Várhatóan már a jövő héten elindul egy internetes és levélben történő regisztrációs lehetőség, hogy aki kér majd koronavírus elleni oltást, az már most feliratkozhasson, előjegyzésbe vetethesse magát, és így az elsők közé kerülhessen, akik hozzájutnak az oltóanyaghoz - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában.
Patrióta, a nemzeti érdekeket és értékeket a középpontba helyező megközelítés nélkül nem lehetünk sikeresek - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Korál együttes alapítótagja és énekese 69 éves volt. Korábban többször lehetett arról olvasni, hogy Balázs Ferenc elkapta a koronavírust, és mesterséges kómában tartották.
Ősszel és télen naponta harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, átlagosan negyvenöt percenként kigyullad egy lakás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
Mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást a MÁV-START 2020-2021-es menetrendje, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként.