Az elmúlt 24 órában ismét több mint 5 ezer embernél mutatták ki a koronavírust Magyarországon, 91-en pedig életüket vesztették. Hat, 50 évnél fiatalabb halott is szerepel az operatív törzs jelentésében, köztük egy 25 éves, tüdőtumoros férfi. Az Operatív törzs mai sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy mostantól még több katona segíti a járványügyi
Orbán Viktor időhúzásra játszhat, és minden módon igyekszik megakasztani az uniós döntéshozatalt - ez a véleménye a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjének arról, hogy a magyar kormány megvétózza az uniós költségvetést. A momentumos Donáth Anna úgy véli, a miniszterelnök még visszavonulót fújhat. Menczer Tamás külügyi államtitkár vi
A német élvonalban szereplő 1. FSV Mainz 05 kedden azt közölte a honlapján, hogy sérülés miatt hetekig nem számíthat magyar labdarúgója, Szalai Ádám játékára.
Ha Gyurcsányékon múlt volna, se bértámogatás, se munka, se családtámogatás nem lenne - reagált a Fidesz kedden közleményben Molnár Csaba (DK) aznapi nyilatkozatára.
A Momentum EP-képviselője Facebook-oldalán arról ír: a védekező intézkedések okán sokkal többet kell fűteni és világítani, amire sokkal kevesebb pénz áll rendelkezésre.
A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a szakma megcsúfolása az, ha azt gondolják, hogy egy olyan képzettséget, tudást, amit évek alatt sajátítanak el a szakemberek, azt két-három hét alatt, távoktatás keretében meg lehet szerezni.
Az emberi erőforrások minisztere Facebook-oldalán azt írta, azok a szűrőbuszok, amelyek korábban betegségmegelőzés céljából járták be az országot, most az Országos Mentőszolgálat kapacitásait bővítik a fertőzésgyanús esetek szűrése tekintetében.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/17/2433/
Az Európai Unió a jövő év elejétől megbeszéléseket kezd a tagállamokkal a jogállamiság vizsgálatáról, illetve annak közös értelmezéséről - közölte Michael Roth, az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország uniós ügyekért felelős államminisztere az európai uniós ügyekért felelős miniszterek videókonferencia keretében tartott ülését követően kedden
A vétóval Orbán döntött: ha lehet övé az uniós pénz, Magyarországé se legyen - állítja Donáth Anna. A Momentum EP-képviselője szerint a kormány ragaszkodik a jogállam további korlátozásához, a magyarok jogainak csorbításához, ami járvány idején igazi bűn.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap "Zsarolásról van szó" címmel közölt interjút a hírportálján kedden Varga Judit igazságügyi miniszterrel.
Az igazságügyi miniszter szerint zsarolják azokat az országokat, amelyek nem követik a többségi trendet az olyan területeken, mint például a migráció vagy a családügy.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
Kásler Miklós az InfoRádióban arról beszélt, hogy december 10. környékén 27-30 ezer koronavírusos beteg lehet kórházban, ezen felül 5 ezer fertőzöttet kezelhetnek intenzív osztályon.
Továbbra is Magyarország és Lengyelország ellenállása miatt áll a hétéves keretköltségvetés és a koronavírus-járvány miatt létrehozadó 750 milliárd eurós csomag elfogadása. Az Általános Ügyek Tanácsának kedd esti fórumán Varga Judit mellett lengyel hivatali kollégája is azt hangoztatta: akkor van megállapodás, ha mindenről megszületik az egyezség.
Az egészségügyi és gazdasági válság kellős közepén politikai krízisbe taszíthatja az Európai Uniót Magyarország és Lengyelország vétója, amely akár sok ezer milliárd forint veszteséget is jelenthet hazánknak.
A korábbinál négyszer több ételt szállítanak ki az éttermek a bezárás óta. A legtöbben már az első hullám idején kidolgozták a rendszert, így nem érte őket váratlanul. Sokan például futárként foglalkoztatják a pincéreket. Az 5 százalékra csökkentett áfát a legtöbben nem érvényesítik az árakban.
Zolcer János 20 éve jó baráti viszonyban van a Szovjetunió utolsó elnökével, Mihail Gorbacsovval. Beszélgetéseiket, közös élményeiket a tévéproducer most a “Gorbacsov titkai” könyvben jelentette meg. Zolcer a hibridkönyvben 35 történetben mesél a hatalom működésének titkairól, KGB-intrikákról, a csernobili rejtélyről, a nagy politikai döntések embe
Orbán magyarok millióitól vesz el pénzt és lehetőséget azzal, hogy nem akarja elfogadni az uniós költségvetést a jogállami kritériumok miatt - mondta a DK EP-képviselője a Facebookra feltöltött videójában.
Elfogták a nyomozók azt az enyingi férfit, aki éveken át szerelemmel és közös jövővel hitegetett egy siófoki lányt, így rávéve őt arra, hogy prostituáltként dolgozzon.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/18/2435/
Megkerestük Raffay Ernőt, aki belenézhetett abba a titkosszolgálati anyagba, amely sztrájkolók, majd a taxisblokádot meglovagoló SZDSZ-esek CB-rádióforgalmazását tartalmazza.
Sok helyen hiányoznak a tanárok és már van olyan iskola, ahol gondot okoz a helyettesítés a koronavírus-járvány miatt. A Nemzeti Pedagóguskar szerint jók lehetnek azok az intézkedések, amelyeket hétfőn jelentettek be, viszont folyamatosan figyelni kell a járvány alakulását és reagálni kell arra az iskolákban is.