Válássegítő központot hozott létre egy budapesti édesapa. Galambos Balázs saját, háborúskodásba fordult válása után döntött a centrum megalapításáról, ahol a békés, kulturált szakítást támogatják mediátorok, pszichológusok, veszteségfeldolgozó és gyermekvédelmi szakemberek, valamint ügyvédek segítségével.
Hadházy Ákos erősen kifogásolja, hogy Müller Cecília nem közölte azokat az adatokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy egy kórházban hányan halnak meg koronavírusba.
Karácsony Gergely a jövő évi fővárosi költségvetés kapcsán a közösségi oldalán megjegyezte, hogy 88 milliárd forinttal kevesebb pénzből kellene ugyanazt nyújtanunk a városlakóknak, mint 2019-ben Tarlós Istvánnak.
Mint mondta, a jelenlegi helyzetben mindennél fontosabb a fertőzöttek számának csökkentése, hogy mérsékelni lehessen az egészségügyre nehezedő extrém terhelést.
A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus – mondta az országos tisztifőorvos az M1-nek nyilatkozva vasárnap.
Kihúzták a Hatoslottó 2020/46. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a 47. játékhéten 1 milliárd 70 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben
Írni-olvasni tudáshoz kötné a szavazati jogot a Mi Hazánk Mozgalom, mivel szerintünk az ország vezetésébe való beleszólásnak alapvető feltétele a tájékozottság. Azt is írják közleményükben, hogy a tanulatlan, szegényebb rétegek, jellemzően a cigányság szavazatának megvásárlása az elmúlt harminc év választási csalásainak melegágya volt
Az MSZP EP-képviselője vasárnapi nyíltlevelében azt kifogásolta, hogy a Fidesz EP-delegációja most azt mondja, hogy mindig is egyetértettek a Európai Egészségügyi Unió programjával, amely „közös frakcióközi munka eredménye”.
Az izraeli földhivatal pályázatot hirdetett vasárnap több mint 1200 új lakás felépítésére az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű hírportál.
A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást.
Fokozatosan hűl az idő a jövő héten. A hét elején még többfelé 10 Celsius-fok felett, a hétvégén viszont már mindenütt az alatt alakulnak a maximumok. A hét közepétől mínuszokra is készülni hajnalban. Szombaton a hegyekben hózápor
Magyarországon szinte egyedülálló módon a Facebookon tájékoztatja a pontos fertőzöttségi adatokról a falu lakóit egy Szolnok megyei háziorvos. A nagyjából 1200 fős Nagyiván orvosa azt elégelte meg, hogy zűrzavaros az adatok közlése, a hivatalok ugyanis annyira leterheltek, hogy képtelenek utolérni magukat.
Felmentést kér a kötelező maszkviselés alól a súlyos értelmi fogyatékkal és autizmussal élőket képviselő érdekvédő szervezet. Szerintük ugyanis ezeknek az embereknek nehézséget okoz a maszk viselése, emiatt sokszor nem tudják elhagyni otthonukat sem. Az EMMI híradónkkal azt közölte, hogy folyamatosan egyeztetnek az érintettekkel a helyzet rendezése
Az olasz kormány közel félezer orvos felvételét indította el Nápolyban és térségében, ahol a legnehezebben működik a kórházi ellátás, miközben Rómában a tesztállomásokat rohamozták meg vasárnap.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/15/2405/
Teljes a bizonytalanság a fatermelők és kereskedők körében: nem tudják, árulhatnak-e karácsonyfákat, és ha igen, mikor, meddig, milyen körülmények között.
Bár a minisztériuma szerint mivel „negatív eredmény után indult el, senki sem állíthatja megalapozottan, hogy a külügyminiszter fertőzött meg bárkit Kambodzsában”.
Egy friss államtitkári levél alapján most már nem önkéntesként vehetnek részt, hanem vezénylik az orvosi és egészségtudományi területen tanuló hallgatókat, hogy segítsenek járványügyi feladatokban.
Az autizmussal, vagy súlyos értelmi fogyatékkal élők számára szinte lehetetlen a maszkviselés, épp ezért az őket képviselő szervezet a belügyminisztériumhoz fordult.
Elmaradhat idén az adventi bolti roham, pár héten belül bezárhatnak az üzletek, és ahogy tavasszal telt a karanténidőszak, csak az élelmiszerboltok, drogériák és patikák lehetnek nyitva? Ez jöhet akkor, ha a magyar kormány továbbra is követi az osztrák járványellenes intézkedéseket.
Aligha van boldogabb pár most a Fejér megyei Polgárdiban az egy hete egybekelt Angyal Elviránál (52) és Tamaránál (57). Ők az első transznemű házaspár Magyarországon. Nem a saját nemükhöz vonzódnak, és nem is transzvesztiták, férfiak, akik időnként női ruhába bújnak. A transzneműek nőnek érzik magukat, csak épp férfitestbe születtek.
Takarékossági csomaggal készül 2021-re a főváros, aminek részeként önmagán is spórol majd a városvezetés. Karácsony Gergely Híradónknak elmondta: pokoli nehéz év jöhet, miután 88 milliárddal kevesebb lehet Budapest bevétele, mint 2019-ben, Tarlós István vezetése alatt volt. Ferencvárosban akár a közalkalmazotti fizetések is veszélybe kerülhetnek. A
4238 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg. Közben Ausztriában egész napos kijárási korlátozást vezetnek be keddtől. Korábban Orbán Viktor azt mondta: Magyarország az osztrákokat tekinti mintának a járványügyi intézkedéseket illetően. A volt tiszti főorvos szerint a helyzet itt
Nagy Bandó András hermetikusan elzárta magát a világtól a járvány miatt, 10 éves lánya már hat hete nem jár iskolába. A humorista kora és pacemakere miatt is különösen veszélyeztetettnek számít.
A Bécsben élő Braun Róbert az ATV Start című műsorában számolt be arról, hogy fogadták az emberek az Ausztriában bevezett szigorításokat és a rájuk váró további korlátozásokat.