Már korábban értesítette a Momentumot és a Párbeszédet a költségvetési támogatásuk felfüggesztéséről az Állami Számvevőszék - közölte a szervezet azután, hogy a két párt illetékesei a Népszavának jelezték: tömörülésük nem kapta meg az esedékes, első negyedéves állami támogatást.
Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években - közölte Varga Mihály az MTI-vel.
Bizonyos betegségek után 2019-től adókedvezmény jár; ilyen az endometriózis, a méhnyak- mell- és petefészekrák, a here- és a prosztatarák. Az adókedvezmény mértékéről és igényléséről Salamon Adrienn, az Együtt Könnyebb Női Egészség Alapítvány munkatársa, az adóváltozást kezdeményező Női Liga tagja beszélt az InfoRádiónak.
Az utóbbi években nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége Magyarországon - mondta Németh Dávid, a K&H elemzője szombat reggel az M1 csatornán. Az elemző szerint bár továbbra is népszerű a készpénz az országban, nem...
A Fidesz szerint a magyar ellenzéki pártok "tőről metszett bevándorláspárti politikát folytatnak": az Európai Parlamentben minden "bevándorláspárti előterjesztést" elfogadtak és a magyar Országgyűlésben is gátolták, ellenezték a Stop Soros törvénycsomagot, a műszaki és jogi határzárat.
Egyik párt sem kapta meg a nekik járó – első negyedéves – állami támogatást. A pénz folyósítását az Állami Számvevőszék kérésére függesztették fel. A szervezet arra hivatkozik, hogy nem tudta elérni a pártokat. A Jobbikot pedig tiltott pártfinanszírozás miatt büntetné meg az ÁSZ: a Népszava szerint 100 milliós bírságot kaphatnak.
„Első akciónk, hogy január 18.-án pénteken az utazás feltételeit betartva elfoglaljuk az M2-es metró szerelvényeit, ami a Déli pályaudvar és az Örs Vezér tere között közlekedik” – írják a Földalatti Mozgalom! eseménye Facebook oldalán.
Szerinte feleslegesen fogott össze a szombathelyi ellenzék és szavazta meg, hogy ne legyen több túlóra az önkormányzati cégeknél. Azokra úgysincs pénz.
A brit kormány egyik magas rangú tagja szerint véget vethet a mérsékelt brit politika évszázadokra visszanyúló hagyományainak, és a szélsőséges csoportosulások megerősödéséhez vezethet, ha a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) vezető folyamatnak útját állná a politika.
Kihúzták az Ötöslottó 2019/2. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 3. játékhéten 1 milliárd 944 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok...
A szőlőhegyen, egy földes dűlőúton töltött két napot egy török kamionos, miután a GPS odanavigálta az M3-as autópálya helyett. A méretes teherautóval esélye sem volt megfordulni, ráadásul a vontató meg is süllyedt így már előre sem tudott menni. Délben érkezett segítség és mentették ki a járművet szorult helyzetéből.
Kétmillió forintos bírsággal fenyegette meg a kerületi jegyző az ellenzéki pártokat, amiért az újpesti piac előtt gyűjtöttek aláírásokat. Az európai ügyészséghez csatlakozást támogató akciót a piac üzemeltetője is próbálta megakadályozni. Az ellenzék most jogi lépésekre készül.
Magyarország − Öt darab zsemle, nagyjából húsz deka sajt és némi felvágott jön ki abból a pénzből, amit naponta költenek a magyarok élelmiszerre. A lakhatásra csaknem akkora összeget szánunk, mint az ételekre, legalábbis ez derült ki a KSH Területi statisztikai évkönyvéből, amelyet a hvg.hu szemlézett.
Az északi és az északkeleti országrészben több helyen is romlott a levegő minősége a magas szálló por (PM10) tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szombaton az MTI-vel.
Minden egyes nap keményen küzdött a túlélésért Rebeka, aki ugyan december 26-án ünnepelte első születésnapját, addig már hét kemoterápiás kezelésen is átesett.
Mit tegyen az ellenzék? Legyen egyetlen közös ellenzéki lista az EP-választásra? Szavazzon! A Heti Napló stábja utána járt annak is, hogy tényleg kimaradtak-e az otthonápolási díjra jogosultak köréből az autista gyerekek szülei. Továbbá, titokban jártuk Budapest éttermeit egy Michelin-csillag tesztelővel. Tartsanak Sváby Andrással a Heti Napló legú
A fával fűtő nyolcszázezer háztartásból csak a fele kapta meg a megígért 12000 forintos támogatást. Az összegről történő lecsúszás sok családban okoz krízist, mert a tüzelő- árak igencsak elszálltak az ősszel. A Hetek cikke.