- Egy 72 éves férfin végezték el hazánkban először az úgynevezett radioembolizációs daganatterápiát. A Semmelweis Egyetem szerint az eredmények rendkívül bíztatóak, és az eljárás új reményt adhat az áttétes májdaganatokban szenvedő betegeknek.
16 millió forintból szerettetnék meg a fiatalokkal a vidéki életet: Vidéki élet, fiatalok a vidéken elnevezéssel propgramcsomagot indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), amely az Agrárminisztérium, és az Emberi Erőforrások minisztériumának támogatását is élvezi.
Veszélybe került a veséje, így tegnapra virradóra a pécsi klinikára kellett szállítani a Somogy megyei kutyatámadás áldozatát. Kertész Gábort (13) minden másnap altatják, a megvadult állatok okozta súlyos sebeket ugyanis csak így tudják kitisztítani.
Csak tavaly több mint 5 ezer példány lőttek ki ebből a rókára, illetve farkasra emlékeztető ragadozóból: legtöbbet Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyékben. Négy év alatt megduplázódott a levadászott példányok száma.
Az E.on nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak nekik.
Azonnali béremelésért, rugalmasabb munkaidőért, a túlóratörvény visszavonásáért és több mint két tucat egyéb követelés teljesítéséért szerveznek országos sztrájkot a szakszervezetek március 14-én a közszférában.
Teljes körű látogatási tilalmat vezetnek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein péntektől az influenzajellegű megbetegedések nagy száma miatt, hogy megelőzzék a járvány terjedését.
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a párt évadnyitó rendezvényén csütörtökön.
Remény a daganatos betegeknek: olyan férfit operáltak egy új eljárással, akin nem lehetett segíteni sem kezeléssel, sem pedig a hagyományos műtéti módszerrel. Az úgynevezett „radioembolizációs daganatterápiát” még decemberben, a Semmelweis Egyetemen végezték.
A lakosok nemcsak a gyűjtőpontokra, hanem más közterületekre is kirakják a fákat - mondta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. PR-szakreferense, Horváth László. Beszámolt arról is, mikor és hogyan szállítják el a kidobott fenyőket.
A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézete tíz éve végez kutatást, kiket tartanak a magyar kulturális élet legjobbjainak. A lista 2. helyét Alföldi Róbert foglalja el, a rendező az ATV-ben arról beszélt, megrendültséget kelt benne, hogy a legjobb tíz között lehet.
A múlt pénteken a Fehérvárról Zámoly irányába vezető 8123-as úton hóátfúvás alakult ki. A nehezen járható utat aztán az árokba csúszott járművek miatt lezárták. Hogyan lehetne az utat megóvni a hófúvásoktól? – teszi fel a kérdést az eset után a FEOL.
A munkásokat képviselő szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkot tart: 18 százalékos alapbér-emelést, az adóváltozásokat követő cafeteriatöbbletet követelnek.
Ellenzéki reménysugarakat lát Majtényi László, "elindult egy hógolyó" a NER-rel szemben. Az Eötvös Károly Intézet vezetője, az atv.hu-nak adott nagyinterjúban azt mondta: nagyon nagy a jelentősége a január 19-ének, mert az megmutatja, hogy az ellenállás tovább tud-e terjedni vagy a nagy felbuzdulás után átveszi a terepet a belenyugvás. Az "Orbán ta
Drasztikus módszert alkalmaznak a főváros több részén, ha valaki tilosban parkol. Nem kerékbilincset raknak a járműre, hanem elszállítják. Ez pedig több tíz ezer forintos bírságot és több órás utánajárást jelent az autótulajdonosoknak. A legtöbb esetben a tilosban parkoló autók akadályozzák a forgalmat, például a villamos vagy a trolibusz közlekedé
Óriási adatszivárgásra derült fény csütörtökön hajnalban: egy fájlmegosztón ismeretlen hackerek 1,16 milliárd egyedi felhasználónév-jelszó párost és 773 millió egyedi e-mail címet tettek fel egy listára, ami aztán egy népszerű hackerfórumban terjedt.
Nincs fogorvos az ország 231 fogorvosi praxisában –írja a 24.hu. A megyék közül Bács-Kiskun áll a legrosszabbul, 25 tartósan betöltetlen fogorvosi állással. Aztán Nógrád és Békés megye jön a hiány listán. Az ok az orvoskamara fogorvosi tagozatának elnöke szerint elég prózai: nem éri meg közfinanszírozott rendelést elvállalni.
A Népszava több forrásból is úgy értesült, hogy idén is fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt Orbán Viktor. Egyesek szerint még az első félévben, mások szeptemberi időpontról súgtak, de az időpont mellett egyelőre a téma sem tisztázott.
El sem hiszed, milyen mozis relikviát vásárolhatsz meg a fővárosi Corvin moziban. Felújítják a mozi nézőterét, ezért ad túl az érdekes tárgyakon. Ráadásul olcsón is adják, érdemes sietned, ha te is szeretnél egyet magadnak otthonra!
A lakosok nemcsak a gyűjtőpontokra, hanem más közterületekre is kirakják a fákat, így az FKF-nek is több feladatot adnak- mondta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. PR-szakreferense, Horváth László az InfoRádiónak. Ismertette: vízkereszt...
Jóval 9 éves kor előtt érdemes elkezdeni idegen nyelvet tanulni - írja a Világgazdaság az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából készült tanulmányra hivatkozva.
A 2004-es esztendő számtalan botránya közül is kiemelkedett annak idején Demszky Gáboré, akiről akkor derült ki: az Adriai-tengerhez közel vásárolt magának nyaralót, és az FKF Zrt.-től bérelt autóval járt oda. A liberális politikus, aki tavaly ősszel a politikába való visszatérését is meglebegtette, most megszabadulna az isztriai ingatlantól.