A Figyelő egy Angliában élő magyar származású egyetemi tanárral készített interjút, aki meglehetősen lehangoló véleménnyel van korunk ifjúságáról, amiben a nevelésnek is fontos szerepe van. A HVG összeállításából kiderül: egyre hosszabb ideig élünk házasságban.
Túl nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Orbán Viktor minden újságíró kérdésére válaszolt a csütörtöki Kormányinfón- mondta Krekó Péter, a Political Capital kutatási igazgatója az ATV Start műsorában.
Húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken első fokon azt a nőt, aki diótörő kalapáccsal megölt egy idős házaspárt 2015 őszén Érden.
Nincs fennakadás a kifizetésben, a jóváírás a bankoknál technikai okok miatt napközben történik meg – közölte az Magyar Államkincstár. Előzőleg többen jelezték, hogy nem érkezett meg bankszámlájukra az esedékes nyugdíj.
A szír Ahmed H. január 19-én feltételesen szabadlábra kerül a bíróság pénteki, jogerős ítélete szerint. A 2015 szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt férfit kitoloncolják az országból.
Egy bírósági ítélet szerint január 19-én feltételesen szabadlábra kerül a röszkei események miatt elítélt szír férfi, akinek ezután el kell hagynia Magyarország területét.
A miniszterelnök tartotta csütörtökön az évnyitó kormányinfót, ahol a bevezetője után újságírók kérdéseire válaszolt. Cikkünk mellékleteként meghallgatható a teljes sajtótájékoztató.
Nem érkeztek meg ma reggel a januári nyugdíjak a bankszámlákra. A Magyar Államkincstár csak annyit közölt, hogy technikai problémáról van szó, de bővebb tájékoztatást nem adtak. Egész nap egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a postai kézbesítésről is, de a Magyar Posta azt közölte, hogy az eredeti időpont szerint jövő hét szerdán kezdik el kézb
Ha még nem bontottuk fel a csomagolást vagy a dobozát, visszaküldhető tizennégy napon belül például az internetről rendelt rizs, tészta, olaj; de nem gondolhatjuk meg magunkat már akkor, ha kenyeret vagy más, rövid ideig eltartható élelmiszert...
A nagy nyugat-európai országok csak a felszínen kritizálják Oroszországot - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Az osztrák télben bajba jutott magyarokkal kapcsolatban hangsúlyozta, a nagykövetség és annak konzuli részlege felelős a segítségnyújtásért.
A román elnöki hivatal bejelentése után a magyar internetes sajtóban felmerült hogy összevonják az idei csíksomlyói búcsút a pápalátogatással, azonban a magyarság legfontosabb vallási eseményében illetékes egyházi testületek úgy döntöttek, nem változtatnak az eredeti időponton.
Betörnek a kertekbe és a nyári lakokba, feldúlják a temetőket, élelmet és búvóhelyet keresnek maguknak a vadak, ezzel hatalmas gondot okozva. Mint arról csütörtökön beszámoltunk, Sirok óvodájában szarvasok garázdálkodtak. A vadászok szerint túlszaporodtak az állatok, az állatvédő magas kerítést javasol.
Csúcsokat döntöget az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, ezért új terminált épít az üzemeltetője. A 225 milliárd forintból megvalósuló beruházás 2024-re készülne el. A reptérnek vasúti összeköttetése is lenne a belvárossal, igaz erre vonatkozó tervek már 1985 óta vannak, gyorsvasút viszont azóta sincs.
A Fidesz-KDNP szerint Soros György emberei, szervezetei újra megtámadják Magyarországot, mert a magyar emberek számos alkalommal kinyilvánították már akaratukat, hogy nem kívánnak bevándorlókkal együtt élni.
A Magyar Államkincstár (MÁK) által indított valamennyi nyugdíj tranzakciót a GIRO Zrt. rendszereiben pénteken elszámolták, és elküldték a bankoknak - közölte a nyugdíjak elszámolását is végző bankközi klíring rendszer üzemeltetője az MTI-vel.
A rendszerváltáskor elkövetett hibákat csak 2012 után sikerült kijavítani Handó Tünde szerint. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke elmondta, hogy a digitalizáció egyértelműen a bírósági működés jövőjét jelenti, de az emberi tényező mindig a szakma szerves része marad. Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai álla
Nincs fennakadás a kifizetésben, a jóváírás a bankoknál technikai okok miatt napközben történik meg – közölte az Magyar Államkincstár. Előzőleg többen jelezték, hogy nem érkezett meg bankszámlájukra az esedékes nyugdíj.