Egy hónappal az önkormányzati választások előtt változatlanul őrzi vezető helyét a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben Tarlós István, aki egyedül is begyűjtené a szavazatok felét (50 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet számára készült legfrissebb budapesti közvélemény-kutatásából.
„Nézd, idős korban sok minden megtörténik, ami korábban nem. Bízzunk benne, hogy helyrejössz – mondta az unokahúga. Idős korban. Milyen szép így kimondva, idős kor.”
Pozsonyi külügyi bürokraták eltúlzott, hisztérikus reakciójának nevezte Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy múlt csütörtökön a szlovák külügy bekérette a magyar nagykövetet. Még hétfőn ugyanis a budapesti magyar–szlovák labdarúgó mérkőzésen botrányosan viselkedtek a magyar szurkolók. Kifütyülték a szlovák himnuszt, dobálták az ellenfél kapusát. A
Az őszi önkormányzati választások előtti, az ellenzéki jelölteket ért, rendszerint jogszerűnek álcázott atrocitások kapcsán gyakorta idéződik fel Orbán Viktornak az a 2014 végén, az amerikai Bloomberg pénzügyi és gazdasági hírügynökségnek adott nyilatkozata, amely szerint „a fékek és egyensúlyok rendszerének kizárólag az Egyesült Államokban vagy má
Az éjszaka közepén a szülők lakásába hazasettenkedő fiatal pár képe tipikus, de a reklám folytatása már nem. Egyre többen rekednek otthon, akiknek a szülők csak saját lakásuk egy szobáját tudják felkínálni, pénzt vagy örökölt ingatlant nem, s a hitelekhez sem egyszerű hozzájutni. A lakhatási szegénységgel foglalkozó Habitat for Humanity napokban me
“Sajtókacsákkal nem foglalkozunk” - így reagált az atv.hu érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, amikor a Népszava híréről kérdeztük, hogy Orbán Viktor még idén meneszti Benkő Tibor honvédelmi minisztert.
Volt futárigazolványom is. Ma is ez az egyik kapcsolattartási lehetőség a kormány és a külképviselet között – ősi módszer, de még mindig a legmegbízhatóbb. A futár tevékenységét védik és tiszteletben tartják, ha egyéb okmányai rendben vannak, akkor valósággal átsuhan országhatárokon. A diplomáciai poggyászt nem szabad sem felnyitni, sem visszatart
Manapság nagyon divatos, hogy a fő törésvonalat Európán belül azok között vizionáljuk, akik a föderáció, azaz az európai egység elmélyítésének a hívei, és akik a nemzetállam(ok) szuverenitásának védelmezői. Mindkét tábor adós a válaszokkal.
Súlyos ellentmondásba keveredett a Demokratikus Koalíció a párt tavalyi pénzügyi beszámolója kapcsán - írta hétfői számában a Magyar Nemzet. A DK ugyanakkor közleményben ismertette, hogy részükről mindent benyújtottak, amit csak tudtak, és éppen az Állami Számvevőszék nem hajlandó semmilyen együttműködésre.
Régen nem volt ilyen gyenge éllovasa a Demokrata Pártnak az elnökjelölt-aspiránsok mezőnyében, mint most Joe Biden. Viszont még semmi nem dőlt el, Elizabeth Warren is feljövőben van.
Egyre többen kötnek Magyarországon házasságot és egyre kevesebb a válás, ennek köszönhető, hogy 200 ezerrel többen élnek ma házasságban, mint 2010-ben – derült ki a Nagycsaládosok őszi találkozóján. A világon egyedülállóan a magyar kormány már a házasságkötéstől kezdve támogatja a családalapítást, és a családvédelmi akciótervnek máris érezhető hatá
A jelek szerint ugyanis a lengyelekkel, a szlovákokkal és a románokkal szemben is hátrányba kerül a magyar minimálbér. És idővel a horvátokhoz képest is leszakadhatunk, aminek következménye, hogy nemcsak a régióban, de az Unióban is a magyar minimálbér lehet a sereghajtó.
Egyre többen kötnek Magyarországon házasságot és egyre kevesebb a válás, ennek köszönhető, hogy 200 ezerrel többen élnek ma házasságban, mint 2010-ben – derült ki a Nagycsaládosok őszi találkozóján. A világon egyedülállóan a magyar kormány már a házasságkötéstől kezdve támogatja a családalapítást, és a családvédelmi akciótervnek máris érezhető hatá
Egy hónappal az önkormányzati választások előtt változatlanul őrzi vezető helyét a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben Tarlós István, aki egyedül is begyűjtené a szavazatok felét (50 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet számára készült legfrissebb budapesti közvélemény-kutatásából.
Beszünteti a színészképzést Gór Nagy Mária: a színitanodába mostanában már nem jelentkezett elég tehetséges fiatal, ezért a színésznő már csak a kifutó évfolyamokkal foglalkozik - számolt be a Borsonline. Fennállása óta...
Kelemen Hunor szerint nem bírálni kell Orbán Viktor miniszterelnököt, hanem lemásolni, amit tesz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Tabuk nélkül a román-magyar párbeszédről címmel tartott előadást Sepsiszentgyörgyön a hét végén szervezett román-magyar ifjúsági találkozón. Szavait a Krónika napilap idézte hétfői számában.
A bolgár parlament dísztermében mutatták be Georgi Markov volt alkotmánybíró, a kormánypárti Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) képviselője Orbán Viktor, a fenomén címmel a magyar miniszterelnökről írt könyvét – tudósít a Magyar Nemzet.
Digitálisan felújítva tér vissza szeptember 19-től országszerte a mozikba Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott rajzfilmklasszikusa, a János vitéz - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.
A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi a családi pótlék 50 százalékos emelését azoknál az egyszülős családoknál, ahol az egy főre jutó kereset nem éri el az országos átlag felét - mondta Arató Gergely, a párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.
Több mint százezer lakáshitel dőlt be eddig és még több mint kétszázezer van, ami kockázatokat rejt – egyebek mellett erről beszélt az azénpénzem.hu szerkesztője az ATV Start című műsorban. Lovasi Judit a júniusban elindult állampapírra kitérve azt mondta: rengeteg az 1900 milliárd forint, a készpénzállomány mégsem csökken.
Egy magyar származású német reneszánsz festőről elnevezett út, apácák nevelőintézete, a rendszerváltás előtt pártfőiskola, és a XXI. századi Budapest egyik alternatív közösségi tere a Városliget szélén – a Dürer Kert sokszor szürreális valósága megengedi az idő- és térbeli kalandozást.
Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben az uniós miniszterek tanácskozására érkezve, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytatnak meghallgatást hétfőn.
Arányaiban sokkal kevesebbet autóznak a magyarok, mint az európai átlag - derült ki a statisztikákból. Ellenben a tömegközlekedést nálunk veszik igénybe az egyik legnagyobb arányban az összes megtett utaskilométerhez képest. Szép-szép...