Tanszerből a középkategóriásat, ünneplőből a legolcsóbbat ajánlja az Európai Szülők Egyesületének elnöke. Salamon Eszter szerint, ha a szülők nem biztosak benne, hogy mi kell a gyereknek, inkább várják meg az iskolakezdést. A Katolikus Karitász iskolakezdést segítő segélyakciót indít.
- Kérünk két velős rántottát, négy szelet kenyeret, ha lehet serclit is, három csípős cseresznyepaprikát, és két kovászos uborkát – rendelt Gábor, fotós cimborám a Teleki téri piacon. Negyedszázada még őrzött valamit a hely a régi idők hangulatából. Működött néhány lacikonyha is. Gáborral a közeli Köztársaság téri szerkesztőségből olykor átrándultu
Kérem, nézzék meg ezt a két képet: ha hiszik, ha nem, ezek tényleg ugyanazt a helyet ábrázolják a Városligetben - csak közben eltelt majdnem nyolcvan esztendő. A negyvenes évek elején ez a pont volt a Budapesti Nemzetközi Vásár kellős közepe, itt nyüzsgött mindig a legtöbb ember. Ma pedig ez a napozórét, ahol nincs más, csak csend és fű. A régi fo
Lehet a bejelentett tartózkodási helyen induló jelöltekre szavazni az őszi önkormányzati választásokon - ha már júniusban is szerepelt a lakcímkártyán az ideiglenes cím. Azoknak nem kell aggódni, akik költöznek, és állandó lakcímet változtatnak, ők már automatikusan az új lakhelyük névjegyzékébe kerülnek.
Majdnem elütötte volt barátnőjét, és annak új párját egy férfi Székesfehérváron. Végül üldözőbe vette az új lovagot, de nem kapta el - közúti veszélyeztetés miatt kell felelnie.
A felnőtt lakosság több mint 70 százaléka ismeri, és minden második ember játszik is az Eurojackpottal, noha ez a legfiatalabb játék az összes közül. A Szerencsejáték Zrt. által kínált szerencsejátékok széles skálájában...
Egy hónap múlva kezdődik az iskola, és bár sok szülő a tanszereket már megvette, arra sokan nem fordítanak elég időt, hogy a gyereküket lelkileg felkészítsék az új helyzetre.
Több autó összeütközött vasárnap délelőtt Szigetszentmiklósnál, a baleset miatt torlódás alakult ki az M0-s autóúton - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A rendőrség honlapjára feltett közleményben...
Többen megsérültek, amikor négy gépkocsi összeütközött a 7-es főúton Sóstó térségében vasárnap - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a baleset miatt az úton...
Négy órát kell várnia a kilépő személyautóknak a záhonyi közúti határátkelőhelyen is - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu-n.
Az igaz történelem emberi történetekből áll. Erről beszélt az Ungváron nemrég lezajlott nemzetközi holokauszt-konferencián egy amerikai tudós, aki egyébként kiválóan tud magyarul. George Eisen szerint tehát nem az országok, vagy a vallások és ideológiák küzdelmére kell összpontosítani a figyelmünket. Az immár 75 éves történész – az amerikai Rochest
Meghallgatták – két képviselőházi bizottságban is – a posztjáról tavasszal távozott különleges ügyészt a demokraták, s azóta is latolgatják, hogy mire mentek vele. Mueller legendás szófukarsága alighanem a tévénézők idegeire ment. „Igen”, „ez így van” – felelgette rendíthetetlenül órákon át. S előre kikötötte, hogy ő bizony nem olvassa fel a vaskos
Elkezdődött a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) kapcsán az otthon ápolt gyerekek állapotfelmérése. A GYOD-ot immár az autistákra is kiterjesztik, de sok, állandó felügyeletre szoruló beteg gyerek után nem jár. További probléma, hogy az egyéb rokonaikat ápolók nem vehetik igénybe. Az ügyben az ombudsman is vizsgálódik. A Hetek cikke.
Az Allianz Nyugdíjpénztár tagjai 2019. első fél évében 3 milliárd 719 millió forinttal gyarapították egyéni megtakarításaikat, mely 200 millió forinttal haladta meg a 2018. első félévi befizetéseket. A önkéntes nyugdíjpénztár...
Még ma is, ha bőségesen terített asztalt látok, eszembe jutnak a gyermekkorommal átitatott nyolcvanas évek. És persze a diktatúra ihlette gasztronómia. Akkoriban mesélték az öregek, hogy az éhezés életre hagyó nyomokat hagy az emberben, s ha nem is hittem volna el a szentenciát, ott volt nagymamám, aki soha nem dobott ki semmilyen élelmet, az ő kon
Négy órát kell várnia a kilépő személyautóknak a záhonyi közúti határátkelőhelyen is - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu-n. A Ukrajnába utazók kilépésre választhatják...
Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, aztán Csók István és a nagybányaiak... Az impresszionizmus, a „fény festészete” a XIX. század végén, a XX. legelején jelent meg Pesten. Ahogy a többi „izmust” ezt sem kísérte osztatlan lelkesedés; a publikum nem mindig értette a plain air-t és a színes foltokat, az akadémisták hevesen támadták az elmosódó kara
2020-tól létrejöhet a főváros első szabadstrandja, így folyamatosan fürödni lehet a Római-part északi részén kialakított partszakaszon. A próbanap a vártnál is sikeresebb volt
Az emberi teljesítőképességet „hivatalból” feszegető sportolók évtizedről évtizedre feljebb teszik a lécet. Most éppen egy magyar fiú bizonyította, hogy nincs megdönthetetlen rekord, újra reflektorfénybe helyezve a kérdést: vajon hol van az emberi teljesítőképesség határa?
Beköszöntött az augusztus, de remélhetőleg néhány hétig még élvezhetjük a nap perzselő sugarait. S ilyenkor akár üdítőital helyett is ihatjuk a jó fröccsöt. Ki ne tudná, hogy a bor és a szódavíz elegyéről van szó. A bor és a víz mennyiségétől függően különféle fröccsök léteznek. Nálunk ugyan a XIX. században indult hódító útjára, de valójában már a
A Tanácsköztársaság kezdeti sikeres honvédő küzdelmei után a Vörös Hadsereg összeomlott, a román csapatok előtt pedig szabaddá vált az út Budapestig. Mi vezetett a bevonulásig, és miben hibáztak Kun Béláék? Archív fényképekkel idézzük fel a magyar főváros éppen száz évvel ezelőtti román megszállását.
Kihúzták a Hatoslottó 2019/31. heti nyerőszámait, 373 millió forint volt a tét. Ezen a játékhéten azonban nem vitték el a főnyereményt, így a 32. heti sorsoláson 450 millió forint lesz a főnyeremény. A Hatoslottó nyerőszámai...
Ugye sokan emlékeznek Nyikita Mihalkov filmjére, a Csalóka napfényre? De emlékeznek arra is, milyen jeles napon játszódik a film? A sztálini léghajózás napján. Az állambiztonság
A NAV munkatársai egy Bács-Kiskun megyei ingatlanon majdnem 1 800 liter ismeretlen eredetű alkoholt találtak, szúrta ki a magro.hu a NAV honlapján. Az ingatlanon a pálinkafőzéskor keletkező jellegzetes szag érződött, a melléképületekből...
A magyar állam történetének legdrágább autóbeszerzésére készül Harangozó Tamás (40) szocialista képviselő szerint, aki sikertelenül próbálta kideríteni, vajon milyen típusú kocsikra költene a kormány 82 milliárd forintot.
Összefogtak a mentők egy újkígyósi férfiért, aki korábban agyvérzést kapott Londonban, de egészségbiztosítás híján, az életmentő ellátást követően, komoly problémát jelentett a mentővel történő hazaszállítása.