Az Alföldön már tüneteket is okozhat a parlagfűpollen megnövekedett szintje a levegőben, fokozatosan elkezdődik a parlagfűszezon. Magyarországon évente mintegy 20 ezer új beteggel nő az allergiások száma, de ebbe nemcsak a parlagfű, hanem más allergiák is beletartoznak.
"A magyar állam történetének legdrágább autóbeszerzése: Miért titkolódzik a Pénzügyminisztérium?" - olvasható az Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettesének MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az LMP elvárja a kormánytól, hogy állapítsa meg Magyarországon a klímavészhelyzetet - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Önismereti Filmes Műhely nyári táborában anyaotthonban és átmeneti otthonban élő gyerekek vettek részt. Idén először pedig egy teljes filmet készíthettek el profi segítséggel. Most mesélnek az élményeikről, és megmutatjuk a film előzetesét is.
Miközben néhány Fidesz-közeli vállalkozás politikai hátszéllel mesés vagyonokat csinál a külföldről behozott szennyvíziszapból, Budapest lassan belefullad a fővárosi szennyvíztisztítókban keletkező szennyezőanyagba.
Mit gondolt Mária a kereszt alatt; miért hagyta a Jóisten, hogy Jézus végigjárja a keresztutat? – Légrádi Gergelyt íróként ezek a kérdések is foglalkoztatják, ha éppen a Bibliát forgatja. De a kérdések eleve fontosak a számára, ahogy az a Napfénytető című új novelláskötete apropóján a vele készült interjúból is kiderül.
330 éve, augusztus 3-án született Bercsényi László, a 18. század egyik legnagyobb magyar katonalegendája, aki hírnevét ugyan külföldi uralkodó szolgálatában szerezte, de így is beírta magát örökre a magyar hadtörténelem és katonahistória aranylapjaira. Ma a világon két ország hadserege őrizte meg a nevét az utókornak: Franciaország mellett a Magyar
Kihúzták az Ötöslottó 31. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 545 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:15; 21; 67; 75; 81.A 31....
Egyre többen tiltakoznak Siófokon a széplaki városrészbe tervezett kikötő építése ellen. A témában az egyik fideszes önkormányzati képviselő hívott össze délelőttre amolyan villám fórumot. Azt mondta, hogy múlt héten keresték meg a problémával. Közben a jövő hétre egy másik fórumot is meghirdettek, azt azok, akik ellenzik a beruházást. További rész
A jogszabály-módosításokkal megoldható lesz a Budapest felett zajló légi forgalom mintegy 90 százalékának Vecsés felé történő leszállítása az úgynevezett mélyalvási időszakban, véli az AIRportal légiközlekedési szakportál főszerkesztő-helyettese.
egyike a világ 15 "legsörözhetőbb" városának a CNN válogatása szerint. A lap összeállításában olyan városokkal vesszük fel a versenyt sörkínálat tekintetében, mint Brüsszel, Róma, vagy Berlin.
Veszélyben a magyar nyugdíjrendszer, sokan már abban sem bíznak, hogy egyáltalán normális nyugellátáshoz jutnak majd idősebb éveikre. Ebből adódóan a nyugdíjszakértő szerint felértékelődik az öngondoskodás. A Heti Napló riportja.
Budapest először ad otthont a Maccabi Európai Játékoknak ezekben a napokban. A zsidó sport gyökerei az emancipációig és a cionizmus eszméjének megszületéséig nyúlnak vissza Magyarországon. A Hetek cikke.
Magyarország egyre súlyosabb krízisbe kerül az idősgondozás terén: egyre több az idős, ellátásra szoruló ember, egyre kevesebb a szakképzett gondozó, az állami idősotthonok férőhelyeinek száma évek óta nem nőtt, a várakozási idő...
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ biztosítja a kórházak számára a szükséges forrást, ha az intézmények soron kívül szereznének be műszaki berendezéseket.
Új zsarolóvírus-családot fedeztek fel a szakemberek, amely a névjegyzékben szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben - hívták fel a figyelmet az ESET IT-biztonsági szakemberei.
Ahogy az az elmúlt néhány évben gyakorlat volt, a most hétvégi Forma-1 kapcsán is az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán az M0-s csomóponttól a Ring pihenőhelyig a leálló sávon külön forgalmi sávot kapnak a VIP vendégek, amit ma reggeltől lehet használni.
Japán vendégei csak egyszer voltak panziónknak, a pencsinek. Fiatal házaspár érkezett, de nem a távoli szigetországból, hanem Berlinből, ahol a zeneszerző férj, Kisadata Otaka több éven át tanult. Miután azonban megszerezte diplomáját, még nem tért haza azonnal, előtte - ugyancsak tanulmányi célból - néhány hónapot eltöltött Budapesten. Ugyanabban
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-t.
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-t.
A fogyasztóvédelmi hatóság a tanítási szünetben az ország minden részében célzottan ellenőrzi azokat a táborokat, ahol a gyermekek az aktív szórakozásukat biztosító eszközöket használhatnak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
Amióta 2005-ben kifutott az utolsó vonat a Józsefvárosi pályaudvarról - az elsőt 1867-ben indították el -, a Kerepesi temető és az egykori Ganz-Mávag gyártelep közé beszorult, mintegy három hektáros terület mindig befektetőkre várt.
Az, hogy a hegyen, pontatlan megfogalmazás. Az én hegyem legfeljebb dombocska. Kopár sziklafal, Kelenföld felett. A történet viszont, amit elmesélek, pontos, ezért kezeskedem. Most is csak azért töröm magam, hogy ne csak pontos, hanem – ha lehet – szép is legyen. Olyan, mint Évike, a tizenéves kamaszlány, akivel fent sétálunk a hegyen. Alattunk
Új zsarolóvírus-családot fedeztek fel a szakemberek, amely a névjegyzékben szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben - hívták fel a figyelmet az ESET IT-biztonsági szakemberei.
A mozikultúra mindig is fontos elem volt a város életében, bár ezeknek az intézményeknek a rendszere a budapesti mozihistória során többször átalakult. A rendszerváltás után a „régi” nagy filmszínházak többsége bezárt vagy átalakult, amelyeknek pedig sikerült megmenekülniük, azok többnyire artmozik lettek. Illetve, utolsó mohikánként ott van még a
Hernádi Judit és Péter Kata pazar veszekedő kettős a Becéző szavak című, emlékezetes regény - öt Oscar-díjat nyert film - színpadi változatában, az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum közös előadásában. Anyát és lányát játsszák, Kocsis Gergely rendezésében. A mama kibírhatatlan, állandóan belekotyog mindenbe, nincs ami tetszene neki, eg
Kihúzták az Ötöslottó 31. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 545 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:15; 21; 67; 75; 81.A 31....
Új zsarolóvírus-családot fedeztek fel a szakemberek, amely a névjegyzékben szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben - hívták fel a figyelmet az ESET IT-biztonsági szakemberei. A zsarolóvírust eredetileg felnőtt tartalmak...