Amikor Vona Gábor bejelentette, hogy kilép az általa 12 éven át elnökölt Jobbikból, volt olyan reakció, amely rákérdezett, hogy eddig a Jobbik tagja volt-e. Erről Vona Gábor az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt hétfő este.
A kormánypárti többség döntése értelmében 2025-ig biztos Polt Péter lesz a legfőbb ügyész. Az ellenzék nem támogatta, ahogy Handó Tünde alkotmánybíróvá választását sem, de a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumába delegáltak három tagot.
Idén is több orvostechnikai eszközt adományozott a Humanitás Szociális Alapítvány a Bethesda Gyermekkórháznak. A két lélegeztető- és egy köhögtetőgép értéke összesen 8,6 millió forint volt.
Felmondott a kabinet a pécsi városházán. Egy önkormányzati forrás erősítette meg híradónknak, hogy mind a kabinetfőnök és helyettese, mind a városháza sajtósa távozott pozíciójából.
Néhány napja már összegyűlt a gépnterápiához szükséges 700 millió forint Hosszú Levente számára is, ám az érte rendezett adománygyűjtő rendezvények és licitek nem mindegyike zárult még le. A kisfiú szülei most üzentek a nagylelkű embereknek, és igazi lelki nagyságról árulkodik, amit mondtak.