Az oktatás színvonalának emelését, finanszírozásának bővítését, a tanárok és a diákok terheinek csökkentését sürgette csütörtöki budapesti közös sajtótájékoztatóján az MSZP és a Párbeszéd.
A Magyar Nemzeti Bank 2019 november 27-ei közleményében jogsértéssel és támadássorozattal vádolja a Budavári Önkormányzatot és V. Naszályi Márta polgármestert a Bölcs Várnak nevezett épülettel kapcsolatban. „A Magyar Nemzeti Bank sajnálatosan nincs tisztában azzal, hogy közte és az I. kerületi önkormányzat között nincs és nem is volt a Magyar Nemze
Ismeretlen csalók SMS-eket küldenek az Auchan nevében, ahol azt ígérik, hogy a nyertes egy iPhone11-es telefont nyerhet. A vállalat közleményben figyelmeztet. Szeretnénk felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy az Auchan nevével visszaélve...
Zsidó honfitársaink tragédiája mindannyiunk tragédiája, a magyar történelem legsötétebb időszaka - jelentette ki Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester csütörtökön Budapesten, a 75 éve felállított pesti gettó évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
A júniusban indult Magyar Állampapír Plusz (Máp+) értékesített állománya a szerdai adatok szerint elérte a 2845 milliárd forintot – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton található 5-ös számú postán tartott sajtótájékoztatón, amelynek indításaként maga is vásárolt az állampapírból.
Meg kell reformálni az Európai Uniót, az eurózónát, magát az eurót – hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) elnöke csütörtökön Budapesten azon a rendezvényen, amelyen bemutatták új könyvét, „Az amerikai birodalom kontra európai álom” című művet. A könyv előszavát Orbán Viktor miniszterelnök írta.
A Black Friday akció a turizmusban is élénkítő hatású: egy felméréséből kiderült, hogy a válaszadók kétharmada időzíti a szállásfoglalást ekkorra. A nők fogékonyabbak az árengedményekre. A 30-60 százalékos kedvezmény kellően...
A nagykanizsai közgyűlésnek csütörtökön sem sikerült alpolgármestert választania, ezért a szervezeti és működési szabályzat módosításával tanácsnoki pozíciókról döntöttek a képviselők.
Szinte automatikussá válik a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés 2021 februárjától - mondta a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.