A Nemzet Művésze díjat gondozó Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tájékoztatást vár a Gothár Péter ügyében folyó vizsgálatokról a Katona József Színháztól, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a bevándorláspárti milliárdos, Soros György személyesen áll a magyar biztos elleni támadások mögött - jelentette ki Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Átadták a Junior Prima-díjakat magyar sajtó kategóriában Budapesten, a harminc évnél fiatalabb tehetségeket elismerő kitüntetésben az idén hatan részesültek.
A 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművekre korlátozást vezetnek be az osztrák hatóságok a soproni és a kópházi határátkelőknél. A Kópháza-Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) határátkelőnél már életbe lépett a szabályozás, a Sopron-Kelénpatak (Klingenbach) hatátkelőnél egyelőre nem - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-t.
A 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművekre korlátozást vezetnek be az osztrák hatóságok a soproni és a kópházi határátkelőknél. A Kópháza-Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) határátkelőnél már életbe lépett a szabályozás, a Sopron-Kelénpatak (Klingenbach) hatátkelőnél egyelőre nem - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
1,2 millió embert látna el az új egészségügyi intézmény, amely nemcsak a fővárost, hanem az agglomeráció dél-nyugati régióját is érintené – mutatott rá Aradszki András.
Hollenczerné Balogh Ilona tanítványai kérésére tanulta meg a gyöngyfűzés technikáját, amit ezután sok-sok iskolással szerettetett meg. Szakköre egyre népszerűbb lett, Guinness-rekordok és óriási, 24 órás versenyek születtek belőle.
A Magyar Művészeti Akadémia is megszólalt Gothár Péter zaklatási ügyében. Ők döntenek a Nemzet Művésze díj kiosztásáról és esetleges visszavonásáról is.
A tinédzserkor az egyik olyan kor egy ember életében, amely a legjobban igénybe veszi mentálisan és érzelmileg. Fontos, hogy szülőként tisztában legyünk azzal, milyen jelei, tünetei vannak, hogy gyermekünk nem csak rossz passzban van, hanem...
Az olaszországban működő Pangea Onlus egyesület brutális kiállítással hívja fel a figyelmet a nők elleni erőszakra. A milánói San Carlo kórház traumatológiáján megfordult bántalmazott nők röntgenfelvételeit mutatták be. A nők ellen világszerte követnek el nemi erőszakot, családon belüli erőszakot és az erőszak egyéb formáit, de nagyságrendje és val
Feltehetően robbanótest került elő a fővárosi Andrássy úton hétfőn kora este - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn a VII. kerületi képviselő-testület, ahol többek között a budapesti belvárosban található bulinegyed nyitva tartásának korlátozása is téma volt.
Kizárólag növényi alapú, húspótló készítményekkel bővült a Lidl Magyarország termékkínálata. Az áruházlánc "Next Level Meat" saját márkanév alatt kifejlesztett új, 100 százalékban vegán termékei alternatív és klímabarát...
Felháborító és botrányos, hogy Pikó András józsefvárosi polgármester egyhavi bért elvesz a szociális és bölcsődei dolgozóktól - jelentette ki hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Vörös Tamás, a Fidesz-KDNP VIII. kerületi önkormányzati képviselője.
A Viii. kerület polgármestere a Hvg-nek adott interjújában fejtette ki: idén nem kapnak 13. havi fizetést a bölcsődék, óvodák és rendelőintézetek dolgozói.
Junior Prima díjat kapott Nemes Anna, híradónk műsorvezetője. A magyar sajtó kategóriában idén hatan részesülhettek a 30 év alatti tehetségeket elismerő kitüntetésben.
Két miniszter előadását is meghallgathatták a résztvevők szombaton a magyar ügyvédek napja rendezvényén. Varga Judit, az igazságügyi tárca vezetője a parlament előtt lévő jogszabály-módosításokról, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig a magyar gazdaság helyzetéről és jövőjéről beszélt. Az eseményen a Budapesti Ügyvédi Kamara kapta meg a Pro Bono-díj
Megdöbbentően erős képpel kapja el és hívja fel a figyelmet a magyar rendőrség. Elsőre a divatos tetris challenge bizarr változata juthat az ember eszébe a szimulált halálos közlekedési baleset kipakolt résztvevőinek, eszközeinek felülnézetes fotójáról.
Viharos, indulatos ülésen úgy döntött Erzsébetváros képviselő-testülete, hogy nem dönt a szórakozóhelyek azonnali éjféli bezárásáról, február végéig kidolgozzák, kik kaphatnak felmentést a szabály alól.
Bár a kormányszóvivő szerint az emberek véleménye nem számít, az innovációs minisztérium hivatalosan örül a rengeteg válasznak. Igaz, nem sokat tettek a konzultáció sikeréért.
Magyarellenesnek nevezte a teljes ellenzéket a külügyi államtikár. A szocialisták szerint a Fidesz nem csak a politikai légkört mérgezi Magyarországon, hanem a levegőt is. Az Országgyűlés mai vitája a személyeskedéstől sem volt mentes.
Bár a pedagógusok többsége veszélyesnek tartja az álhíreket, abban már bizonytalanok, hogy az iskolában hogyan kezeljék a témát – derült ki a Political Capital friss kutatásából. Pedig a diákok igényelnék, hogy erről is beszéljenek, akár tanórán kívül is.
A Katona József Színház már egy éve tudhatott Gothár Péter esetéről, nyilatkozta Híradónknak Vidnyánszky Attila. A Magyar Teátrumi Társaság elnöke szerint pozitív, hogy a színház előállt a történtekkel, az viszont szerinte sumákolás, hogy nem mondták meg azonnal, kiről van szó.