Wegera György most 37 éves. Árvaként nőtt fel, az anyja a kórházban hagyta, az apjáról csak annyit tud, hogy tunéziai állampolgár. A Heti Napló riportja.
Nem lesz népszavazás a túlóratörvényről, legalábbis a Nemzeti Választási Bizottság egy kérdést sem hitelesített ebben a témában, melyeket a Jobbik és a Momentum nyújtott be. Mindkét párt a Kúriához fordul és fellebbez. Az ellenzék szerint egyértelműen politikai döntés eredménye, hogy ne legyen népszavazás a rabszolgatörvényről.
Állami engedélyhez kötik a tanodák működését, melyek a legszegényebb gyerekek iskolán kívüli felzárkóztatását végzik. A civil műhelyek a gyermekvédelmi rendszer részévé válnak, és állami finanszírozásra is pályázhatnak.
A volt LMP-s parlamenti képviselő szerint Varju és Hadházy viselkedése kínosabb, mint Orbánéké, és a mostani rendszernél is rosszabb lenne, ha az ellenzék hatalomra kerülne.
Egy euróért adják az iPhone X-et, az Index január 4-én utánajárt, a Magyar Telekom pedig megerősítette: a hír igaz, technikai hiba történt, ám annak kijavításáig teljesítik a megrendeléseket - ez az a mese, aminek sokan bedőlnek. Az egész kamuakció mögött profi csalók állnak.
Kihúzták az Ötöslottó 1. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 1, 681 milliárd forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4; 8; 25; 57; 65 Az...
Corvinus átalakítása, a globalizáció kihívásai és az erre adható innovatív, a társadalom életminőségének javítását és a magyarság boldogulását szolgáló válaszok – többek között ezekről a témákról beszélt a Heteknek György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.
Az év első időközi választásait rendezik ma: Nórápon polgármestert, Herencsényben polgármestert és képviselőket, Edelényben pedig önkormányzati képviselőt választanak.
A Parkinson-kór vagy epilepszia kezelésére alkalmas, vezeték nélküli idegstimulátort fejlesztettek ki amerikai kutatók. A megoldás hatékony kezelési lehetőséget jelenthet majd a két betegsére. A Kaliforniai Egyetem, Berkeley kutatói...
Sokaknak a jövő héten kezdődik az új év első tanítási vagy munkahete, ezért vasárnap a megszokottnál többen kelhetnek útra vonattal. A várható nagy utasforgalom miatt még délelőtt sem késő elővételben megvenni a menetjegyeket és helyjegyeket a délutáni vagy esti utazáshoz. A vasárnap helybiztosítással közlekedő járatok telítettségét az utasok nyomo
- A túlóratörvény elleni tüntetéseken olyan szervezetek is részt vesznek, amelyek tagjai fent vannak Soros György fizetési listáján - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A túlóratörvény elleni tüntetéseken olyan szervezetek is részt vesznek, amelyek tagjai fent vannak Soros György fizetési listáján - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A túlóratörvény elleni tüntetéseken olyan szervezetek is részt vesznek, amelyek tagjai fent vannak Soros György fizetési listáján - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Soros György fizetési listáján rajta lévő szervezetek is részt vesznek a túlóratörvény elleni tüntetéseken Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint. A politikus úgy látja, hogy ha az ellenzéki pártok együtt indulnak az EP-választáson, akkor azt Soros-listának lehet nevezni.
Vasárnap délelőtt 5 kilométeres volt a torlódás az M1-es autópályán Hegyeshalom közelében, a határátlépési pontnál körülbelül egy órás a várakozás - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.
Vasárnap délelőtt 5 kilométeres volt a torlódás az M1-es autópályán Hegyeshalom közelében, a határátlépési pontnál körülbelül egy órás a várakozás - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-t.
- Vasárnap délelőtt 5 kilométeres volt a torlódás az M1-es autópályán Hegyeshalom közelében, a határátlépési pontnál körülbelül egy órás a várakozás - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-t.
Mindent megteszünk annak érdekében is, hogy a székelyföldi települések megvalósíthassák céljaikat – jelentette ki Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár Bonyhádon, a madéfalvi veszedelem 255. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
A túlóratörvény elleni tüntetéseken olyan szervezetek is részt vesznek, amelyek tagjai fent vannak Soros György fizetési listáján - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Az Átlátszó közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy megtudja mindazon ügyészek, rendőrök neveit, akik a feljelentéseket megkapták, és az eljárásban döntést fognak hozni.
Több tízezer háztartás számára biztosítanak villamosenergiát és meleg vizet az újrahasznosított karácsonyfák. Vízkereszttől akár másfél hónapig is eltarthat a begyűjtési időszak - mondta az InfoRádiónak Horváth László, az FKF Nonprofit Zrt. szóvivője.
"Amit velem tettek, azt megbocsátottam, de nem bocsáthatok meg Maléter Pál nevében" – ezt mondta a Hetek című közéleti hetilapnak nyilatkozva Gyenes Judith, az 1958-ban kivégzett Maléter Pál özvegye.