Nem a személyi kérdések, hanem az ellenzéki összefogás a fontos, hogy le lehessen váltani Tarlós Istvánt - hangsúlyozták az InfoRádiónak ellenzéki politikusok a főpolgármesteri előválasztásról.
"Igenis tudunk arról, hogy az állományunkat foglalkoztatja a jövedelem. Nem az újságból jövünk erre rá" – mondta Balogh János országos rendőrfőkapitány egy tegnapi ünnepségen Kiskunhalason, ahol az új határvadász-laktanyát adták át.
Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint az osztrák Ervin Omic (Salzburg) mellett a magyar korosztályos válogatott Senkó Zsombort is leigazolja a Juventus.
A korrupció nem más, mint az intézmények betegsége, a gyenge intézményrendszer pedig életveszélyes – mondta a HVG-nek Tóth István János korrupciókutató. A Figyelőben a „székely terroristák” kálváriájáról olvashatnak.
"Neki köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk" - így búcsúzott Rogán Antal Andy Vajnától. A világhírű producert, filmügyi kormánybiztost ma délelőtt temették el a Fiumei úti sírkertben. A temetésre Arnold Schwarzenegger is eljött. Ő azt mondta, szerette és nagyrabecsülte Vajnát, akinek története Amerikában egy nagyon szép bevánd
Melegszik az idő február első napjaiban, néhol 15 fok körüli meleg is lehet. Emellett változékony idő várható, napsütésre, esőre, havazásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken...
A Fidesz-KDNP kormány napjainkra elérte, hogy Európában a legalacsonyabb rezsiköltséget nálunk kell fizetni, ez azonban a baloldali-liberális brüsszelitáknak és magyar barátaiknak nagyon nem tetszik. Újabb támadás fenyegeti a rezsicsökkentést.
Mélyponton van a vöröshagyma-termelés Magyarországon, az árak közben a nyári európai aszály miatt is emelkedtek. Nem is beszélve az áfa miatti importnyomásról.
'Tudunk arról, hogy állományunkat foglalkoztatja a jövedelem, nem az újságból jövünk erre rá', mondta Balogh János az új kiskunhalasi határvadász-laktanya átadásán.
Varga Mihály Mesterházy Attilának küldött írásbeli válaszából kiderül, kivizsgálták a helyzetet, a felelős megvan, továbbá rendszer-garanciális elemek lesznek a jövőben.
Még tart a tél és idén minket sem kerültek el a jó fajta havazások. Bár a magyar nem télisport nemzet, az ország legmagasabb csúcsával rendelkező hegységében adózhatunk a síelésnek. Na meg karnyújtásnyira a termál élvezetének is. Meglepően olcsó nyaralókat találtunk, amiket télen és nyáron is imádnánk! Mátraderecske, Mátrafüred, Fallóskút, csak
Egy közel 4000 vendéglátással foglalkozó cég körében végzett kutatásban keresték a választ arra, mennyire környezettudatosak a vendégek, a vendéglátóhelyek, illetve, hogy a cégek hogyan kezelik az otthonról hozott elviteles dobozokat....
Mint ahogyan azt már tegnap megírtuk, tombol a tél az Amerikai Egyesült Államokban. A hideg miatt a warrensburgi rendőrség közzé tett egy poénos Facebook-bejegyzést, amelyben arra kéri a bűnözőket, hogy ebben az időben legyenek szívesek szüneteltetni tevékenységeiket, mert nagyon hideg van. A fagyos időjárás nemcsak a rendőrökből hozta ki a vicc
Összesen kicsivel több, mint 70 millió forintnyi megtakarítása van Áder János köztársasági elnöknek a legfrissebb vagyonnyilatkozata alapján, ami 7 millió forintos vagyongyarapodást jelent tavalyhoz képest.
1969. január 31-én nyolc óra előtt pár perccel az M40 217. számú szombathelyi gyorsvonat – egy rossz váltóállítás miatt – beleütközött az ott várakozó tehervonatba a herendi állomáson.
A miniszterelnök olyan családvédelmi intézkedéseket jelent be február 10-én, amelyeket akkor is meg lehet tartani, ha a gazdaság növekedési üteme csökken - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: olyan döntésekről lesz szó, amelyek a családok számára újabb kedvezményeket eredményezn
A digitális világra és a digitalizációra az embereket és a gazdasági szereplőket fel kell készíteni, hogy bátran használják az eszközöket és a tudást - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön Kecskeméten.
Áder János államfő szűk 5 millió forinttal növelte megtakarításait 2018-ban, amelynek összértéke a csütörtökön nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján 69,5 millió forint.
Február 1-jétől kerül forgalomba az új 500-as bankó, ezzel befejeződik a papírpénzek megújítása. A régi ötszázassal még októberig fizethetünk. De sok minden más is változik az életünkben februártól.
A független színházak képviselőivel egyeztetett Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a támogatásokról. Az érintettek nem elégedettek. A Független Előadó- Művészeti Szövetség titkára híradónknak azt mondta, valószínűleg az elmúlt három év TAO támogatásának az átlagából jönne ki az új támogatás összege. Ezzel sokan rosszul járnának.