A jogszabályi előírásoknál is szigorúbb önkéntes kereskedelmi korlátozást vezetett be a Coca-Cola Magyarország: januártól csak kalóriamentes vagy alacsony kalóriatartalmú italokat értékesítenek a középiskolák számára. A cég az általános iskolák részére már több mint egy évtizede kizárólag ásványvizet, illetve magas gyümölcstartalmú gyümölcslevet ár
A wellnessezés továbbra is nagyon divatos, jól mutatják ezt a hazai szállodák elmúlt éves foglaltsági adatai. Ugyanakkor a bőség zavarával küzdünk: olyan nagy már a kínálat, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik ezen a területen. Az alábbiakban a hévízi NaturMed Hotel Carbona szakértője mutat néhány olyan 2019-es wellness trendet, amelyet mind
Mégis találkozni fognak a Magyar Tudományos Akadémia intézetvezetői Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel. A tárcavezető az MTA finanszírozása körül kialakult nézeteltéréseket kívánja a csütörtöki találkozón elsimítani.
Gondoltál már arra, milyen lehetett a 20. század elején a még alig létező magyar utakon közlekedni? Hogyan szereztek jogosítványt az első autósok? Esetleg ismersz egy-két régi, megmosolyogtató közlekedési szabályt? Utazzunk egyet a századelőn!
Az aktív dolgozók körében 5, a 40 év alattiak csoportjában 7, a szakmunkás képzettségűek között 5, a diplomásoknál 7 százalékpontot veszítettek a kormányerők a Závecz Research friss felmérése szerint.
Ma délelőtt 11 órakor kezdetét vette a közszolgálati dolgozók várható sztrájkjának menetét bemutató sajtótájékoztató. Az akciót a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete hívta életre.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint rengeteg zöldség drágult, miközben néhány gyümölcs jóval olcsóbb lett, és az állati termékek ára is csökkent. Ennek apropóján megnéztük, mi a helyzet a magyar boltokban...
Március 14-én országos sztrájkot tartanak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a hozzá csatlakozó érdekképviseletek, ha addig nem tudnak megállapodni követeléseikről a kormánnyal.
Ha nem sikerül megállapodni követeléseikről a kormánnyal, március 14-én megtartja országos sztrájkját a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a hozzá csatlakozó érdekképviseletek...
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete meghirdette a sztrájkot arra az esetre, ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal.
Magyarországon elsőként egy 72 éves férfin végezték el először az új terápiát, mely hazánkban jelenleg kizárólag a Semmelweis egyetemen érhető el. A speciális kezelésen átesett beteg jól van, másnap már hazaengedték.
13 különböző citromlé ellenőrzését végezték el a szakemberek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programjában. A hivatal munkatársai laboratóriumban vizsgálták a citromleveket.
A Párbeszéd azt állítja, hogy eljuttatta az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) a kampányköltéseit igazoló dokumentumokat, és kéri a szervezetet, hogy vizsgálja meg azokat. A párt két politikusa csütörtökön sajtótájékoztatón arra reagált, hogy előző nap az ÁSZ bejelentette: a Párbeszéd nem teljesítette közreműködési kötelezettségét, ezért a számvevőszék k
Pert indít hazánk ellen az Esterházy-család alapítvána bécsi Kurier szerint, hogy visszakapják azt a 260 műtárgyat, amelyet a Tanácsköztársaság idején vittek el a fraknói (forchtensteini) várukból, s amelynek egy részét ma a fertődi kastély pincéjében őrzik.