2018. augusztus 2. csütörtök

aug. 2
15:42
Lekerült a nyomkövető Vizoviczki Lászlóról (ATV)
Lekerült a nyomkövető Vizoviczki Lászlóról, akit korábban egyebek mellett költségvetési csalás miatt hét év börtönre és 600 millió forintos vagyonelkobzásra ítélt első fokon a bíróság - tudta meg a Pestisrácok.
aug. 2
15:42
„A Hír TV újra a polgári oldalon” (HírTV)
Momentum-flashmob, aggódó szocialisták és jobbikosok, megszűnő Fidesz-bojkott.
aug. 2
15:42
Külügy: Ukrajna saját hibájából nem tud közeledni az EU-hoz (Igényesférfi.hu)
A külügyi államtitkár szerint Orbán Viktor a valóságról beszélt Tusnádfürdőn, emiatt Ukrajna nem tehet szemrehányást Magyarországnak.
aug. 2
15:51
Benzinkútba csapódott egy gépkocsi Budapesten (Infostart)
Műszaki hiba miatt letért az úttestről és egy benzinkút füves területére csapódott egy gépkocsi Budapesten.
aug. 2
16:00
A legtöbb fiatal a Fideszt támogatja – Böröcz László a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
A Fidelitas nem marginalizálódott, sőt kormányzati döntések kidolgozásában is részt vesz – mondja Böröcz László, aki szerint itt lenne az ideje, hogy a pártok ifjúsági szervezetei jelen legyenek az egyetemi közéletben. Böröcz úgy látja: „az erőszakos, budapesti, liberális kisebbséggel nincs értelme újabb parttalan vitákba keveredni”. A Fidelitas el
aug. 2
16:12
Mentés közben kaptak füstmérgezést a rendőrök Pakson (ATV)
Egy lakó és az őt mentő rendőrök is füstmérgezést szenvedtek egy lakástűzben csütörtökön Pakson - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
aug. 2
16:12
Tragikus hírt jelentett be Csupó Gábor: meghalt súlyos beteg fia (SzMo)
A világhírű magyar filmes legidősebb fia, Jarrett Csupó csak 33 éves volt.
aug. 2
16:18
Bajba került nőn próbált segíteni egy férfi Alsóbereckinél, őt is ki kellett menteni a vízből (Blikk)
Alsóberecki - Segíteni akart a vízbe került nőn egy osztrák férfi, végül azonban őt is ki kellett menteni.
aug. 2
16:24
„Elszabadult hajóágyú”, „a nagy nem létező”, „S. Lajos”: ezt mondják Simicskáról (ATV)
Tegnap a Hír TV visszafoglalásával új fejezet kezdődött a magyar média történetében. Az eladó, aki feladta a hadállásait, Simicska Lajos a vélemények tükrében.
aug. 2
16:33
Komoly változást kezdeményeznek a tömegközlekedésben (Infostart)
Úgynevezett közlekedési sziesztát kezdeményez a nagyvárosokban a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége. A hőségben a metrón és a felszíni járműveken is kellemetlen lehet az utazás, és a sofőrök helyzete is nehéz.
aug. 2
16:42
Döbbenet: perverz szatír tartja rettegésben a pécsi nőket, ezt műveli (Blikk)
Pécs – Szatírtól rettegnek Pécsett: egy maszkos férfi félemlíti meg a fiatal nőket, a nemi szervéről beszél, kielégíti magát, majd elfut.
aug. 2
16:44
Többen füstmérgezést szenvedtek egy paksi lakástűzben (Blikk)
Szekszárd - Egy lakó és az őt mentő rendőrök is füstmérgezést szenvedtek egy lakástűzben csütörtökön Pakson - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
aug. 2
17:00
Retteghetnek az idős magyarok: halálos betegség szedi áldozatait (Pénzcentrum)
Az Európai Unióban évek óta stagnál a vírusos hepatitis által okozott halálesetek száma. Magyarországon azonban különösen rossz a helyzet, hiszen az Eurostat összesített listája szerint hazánkban 21 vírusos hepatitis okozta haláleset...
aug. 2
17:06
Egyharmadával csökkenne a rendőrök bére, ha elvennék a túlórapénzt (ATV)
Négymillió túlóránál tart a rendőrség az első félévben, ami 8,5 milliárd forintos összeget jelent. A szocialista politikus szerint nem csak a rendőrségnél, de a Büntetés Végrehajtási Intézményeknél is nagy az emberhiány.
aug. 2
17:09
Lophatatlan autó nincs, de ezeket különösen viszik a tolvajok (Infostart)
Drasztikusan csökkent az autólopások száma az utóbbi években Magyarországon, de még mindig vannak kapós márkák.
aug. 2
17:12
Eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal (ATV)
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel. A légitársaság szerint az egyik beszállítójuknál történt meghibásodás miatt tudott több járatuk is csak késve indulni.
aug. 2
17:18
A börtönből szabadultak fele három év alatt visszakerül a rácsok mögé (ATV)
Hatalmas a túlzsúfoltság a magyar börtönökben, a 2015-ben meghirdetett börtönépítési programból azonban egy „kapavágás” sem valósult meg idáig. A Magyar Helsinki Bizottság munkatársa arról is beszélt, hogy hatalmas a visszaesés a szabadultak körében, valamint arról is, hogy miért ennyire túlterhelt a magyar rendszer.
aug. 2
17:24
Eljárást indult a Wizz Air ellen (HírTV)
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön a távirati irodával.
aug. 2
17:30
Busz vagy vonat? Mindegy, ugyanaz a jegy kell majd mindenhová (SzMo)
A távolsági autóbuszokon, vonatokon és a városi járműveken egyetlen jeggyel lehet majd utazni.
aug. 2
17:36
Eljárás indult a Wizz Air ellen (HírTV)
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön a távirati irodával.
aug. 2
17:48
Eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal (Igényesférfi.hu)
A Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ezért az eljárás haladéktalan lefolytatása indokolt – szögezik le.
aug. 2
17:48
Betelt a pohár: vizsgálatot kezdeményeztek a Wizz Air ellen (SzMo)
Semmibe veszik a fogyasztóvédelmet a légitársaságnál - véli a kormányhivatal.
aug. 2
18:06
Túl lassúnak találta a kiszolgálást, összeverte a marcali étterem tulajdonosát Krisztofer (Blikk)
Marcali – Eltörte az egyik marcali étterem tulajának az orrát egy helyi férfi, mert túl lassúnak találta a kiszolgálást. Repültek az üvegek, székek, ezután jött az öklös...
aug. 2
18:06
Gigahitelt vesz fel Debrecen a BMW-gyárhoz (ATV)
44 milliárdos, kormánygaranciával megtámogatott hitelt vesz fel Debrecen a BMW-gyár területének megvásárlásához.
aug. 2
18:09
Újabb diszkont légitársaság ellen indított eljárást a fővárosi kormányhivatal (Infostart)
A Ryanair után most a Wizz Air került terítékre. A Miniszterelnökség szerint a magyar hátterű légitársaság semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait.
aug. 2
18:21
Újabb és újabb viharok csapnak le Magyarországra (Infostart)
A figyelmeztetésnek megfelelően csütörtök délutánra megérkeztek a viharok, felhőszakadások.
aug. 2
18:24
Brutális vihar csapott le az országra, több várost is elöntött az özönvíz (Blikk)
Rászakadt az ég Magyarországra! Villámlás és mennydörgés sújtja az országot.
aug. 2
18:27
Ezért indult fogyasztóvédelmi eljárás a Wizz Air ellen (Ripost)
Elfogadhatatlannak tartják a magyar hátterű légitársaság utasok tucatjainak nyaralását tönkre tevő gyakorlatát.
aug. 2
18:30
Egyre jobb az autólopási statisztikánk (ATV)
Drasztikusan csökkent az autólopások száma Magyarországon. Az autós szakértők is egyetértenek abban, hogy ez főként a rendőrség érdeme. Amióta ugyanis az alkatrész-kereskedelem felől közelítik meg az ügyeket, több bűnbandát is letartóztattak.
aug. 2
18:42
Együtt gyakorlatoztak magyar Gripenek és brit Tájfunok (HírTV)
Flying Sword néven tartanak közös hadgyakorlatot Kecskeméten.
aug. 2
19:06
Fejlemény a légitársaságok botrányának ügyében: eljárás indul a Wizz Air és a Ryanair ellen (Blikk)
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön.
aug. 2
19:18
A fideszesek nevelik a legtöbb gyermeket a parlamentben (ATV)
Ha pusztán a képviselőkön múlna, akkor alig csökkenne Magyarország népessége. Hajszál híján átlagosan kettő gyerekük (1,99) van, a demográfusok szerint azonban legalább 2,1 gyerek szükséges ahhoz, hogy ne csökkenjen a lakosság létszáma. Ez pedig a kormányzati cél.
aug. 2
19:30
Mit szívnak ezek? – kérdezi a Néppárt a Jobbiktól (Blikk)
Kemény szavakkal cáfolta az Európai Néppárt (EPP), hogy egyáltalán fontolgatná a Jobbik felvételét frakciójukba, noha az ellenzéki párt elnöke néhány napja még optimistán nyilatkozott egy lehetséges jövőbeni tagságról.
aug. 2
19:33
Roma Holokauszt - senki sem engedheti meg magának a felejtést (Infostart)
1944. augusztus 2-án számolták fel a roma lágert Auschwitz-Birkenauban. Erre a napra emlékezve tartják meg minden évben a Roma Holokauszt Emléknapot.
aug. 2
19:48
Kiszámoltuk: a fideszes képviselők nevelik a legtöbb gyereket (Blikk)
Ha pusztán a képviselőkön múlna, alig csökkenne Magyarország népessége. Hajszál híján átlagosan kettő gyerekük (1,99) van, a demográfusok szerint azonban legalább 2,1 gyerek szükséges ahhoz, hogy ne csökkenjen a lakosság létszáma. Ami kormányzati cél.
aug. 2
19:48
"Sikoltoztunk, én körbe rohangáltam a lakásomban" - megszólalt az Animal Cannibals (ATV)
Világszám! - Így reagáltak az épp új lemezen dolgozó Animal Cannibals tagjai arra, hogy az amerikai színésznő, Kate McKinnon hibátlan magyarsággal énekelte el az együttes egyik slágerét. A rappelés ráadásul az egyik legnépszerűbb amerikai talkshowban történt. A rapduó tagjai akár tiszteletbeli tagnak is felvennék a színésznőt - persze csak akkor, h
aug. 2
19:50
Luxus lesz a gyümölcs? Brutálisan drágult, szinte aranyáron kínálják az idei termést (Blikk)
Lassan tényleg luxus a friss gyümölcs. Bár most van a szezonja, mégis olyan drága a barack, mintha a Marsról kellene ideszállítani űrhajóval. Sertéshúst 1000 forintért is láttunk a boltokban, barackot viszont nem találunk 1000-1200 forint alatt, de gyakori az 1500 forintos ártábla is a piacokon.
aug. 2
19:54
Több ezer darázs telepedett meg egy négyéves kislány szobája felett (SzMo)
A család egy lyukra figyelt fel a plafonon, innen repültek ki az állatok.
aug. 2
20:00
Itt a megfejtés: ez okozza a túlsúlyt (ATV)
A túlsúlyt az energiaegyensúly hiánya okozza, vagyis ahhoz képest, hogy mennyit mozognak az emberek, sokat esznek - közölte Szűcs Zsuzsanna dietetikus az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön.
aug. 2
20:12
Nincs kegyelem: kilőhetik a szemtelen disznókat Pécsen (Blikk)
Nincs kegyelem a vaddisznóknak, a pécsiek türelme elfogyott: augusztus első napjától engedélyezték a rendőrök, hogy kilőjék az egyre szemtelenebb állatokat, amelyek már a városba is bemerészkedtek, és jóízűeket lakmároznak a kertekben, gyümölcsösökben.
aug. 2
20:12
A Jobbik zűrös pénzügyeiről beszélt az N1TV távozó főszerkesztője (HírTV)
Kisberk Szabolcs a Hír TV-nek a párton belüli viszályokról is nyilatkozott.
aug. 2
20:21
Nem túl fényesek a kilátások a légi közlekedésben - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelő arról ír, hogy miként újul meg a Balaton környezete, míg a HVG szerint csúcskapacitásuk határán működnek a fapados légitársaságok. Hetilapszemlénk következik.
aug. 2
20:24
Gyurcsánnyal nem, a fideszes vezetőkkel leülne kéthetente a jobbikos képviselő (ATV)
Z. Kárpát Dániel többek között azt szeretné a kormánypárti politikusok orra alá dörgölni, hogy nem oldották még meg a devizahitelesek problémáit.
aug. 2
20:30
Prőhle: Nem váltottak le, sőt, Kásler Miklós a bizalmáról biztosított (ATV)
Cáfolta az atv.hu-nak a Demokrata értesülését Prőhle Gergely. Azt mondta, nem váltották le, sőt, beszélt Kásler Miklóssal is azóta, aki a bizalmáról biztosította.
aug. 2
20:30
Még 13 párt lóg az államnak a kampánytámogatással (444.hu)
Több mint 2,5 milliárd forint ragadt bent azoknál a pártoknál, amik mégy 1 százalékot sem értek el.
aug. 2
20:30
Nyugat-nílusi láz: évi 10-50 esetet regisztrálnak (HírTV)
A betegséget szúnyogok terjesztik, emberről emberre nem terjed.
aug. 2
20:36
A Fidesz–KDNP készen áll a küzdelemre a liberális politikai erőkkel (HírTV)
Ezt Hollik István, a frakciószövetség szóvivője nyilatkozta Magyarország élőben című műsorunkban.
aug. 2
21:12
Népkonyha: 360 településen osztanak ételt rászorulóknak majdnem minden nap (ATV)
Második napja működik a Hajdú-Bihar megyei Bedőn a Népkonyha, amelyet a környező települések mintájára, állami támogatással hívtak életre. A 360 lelkes településen 160 adag ételt osztanak szét, a hétvége kivételével minden nap. Részletek videóban.
aug. 2
21:18
Harrach bejelentette: át fogják vinni a parlamenten az otthonápolási díj növelését (ATV)
A KDNP frakcióvezetője az ATV Egyenes Beszéd Kontrában mondta el, hogy ősszel előkerül a parlamentben ez a téma és lesz rá pénz. Ő is úgy érzi, növelni kell azt a pénzt, amit jelenleg kapnak az érintettek.
aug. 2
21:18
Schmidt Mária: Az Európai Unió a demokrácia nevében el akarja törölni az identitásunkat (Igényesférfi.hu)
Nincs szükségünk leckékre olyanoktól, akik sohasem élték át a kommunista diktatúra rideg valóságát, és akik sohasem akarták tudni, mi is a szocializmus valójában, attól félve, hogy az igazság összekuszálhatná utópikus álomvilágukat – mondta Schmidt Mária.

Keresés