Aki szakmát tanul, és jól csinálja, biztos a jövője: több százezer ezer forintot is kereshet! "A jó szakma felér egy diplomával" szlogennel nyitotta meg a kapuit a Szakma Sztár Fesztivál 2018 a budapesti Hungexpón.
Mészáros Lőrinc a felcsúti polgármesterségről lemondása után is minden erejével azon lesz, hogy támogassa a településen élőket, és fő célja továbbra is az, hogy tevékenyen részt vegyen a kis- és középvállalkozások megerősítésében.
Akár öt évig is elhúzódhat a Lánchíd és a Váralagút felújítása, mert a Fővárosi Közgyűlés szerdai napirendjén szereplő javaslat szerint a korábbi tervekkel ellentétben a két beruházást külön, egymás után valósítják meg.
Kovács Zoltán kormányszóvivő a The Washington Post című lapban A magyarok számára Magyarország az első címmel reagált a lapban április elején megjelent írásra, amely a magyarországi demokrácia helyzetét firtatta.
Félbeszakadt az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalás. A parlamenti pártok vezetői egy órát sem voltak bent az Apponyi Albert teremben, amikor kijött a Fidesz delegációjának egyik tagja, Gulyás Gergely és közölte az újságírókkal, hogy a megbeszélés rendben megkezdődött, de csak délután öt órakor folytatódik.
Orbán Viktor miniszterelnök sorra konzultál a miniszteri posztokra esélyes jelöltekkel. Az ATV főmunkatársának azt mondták: legközelebb már Gulyás Gergely állhat a mikrofon mögött a megújult kormányinfón.
Gyulladást és maradandó barna foltokat okozhat a parfüm és arcszesz használata a napozóknak – hívta fel a figyelmet a jelenségre Nagy Éva bőrgyógyász az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Kezdődik a gomaszezon, többféle dologra is figyelmeztetnek az erdészek: például arra, hogy ne váljon haláltúrává a gombaszedő kirándulás a megfelelő gombászati ismeretek híján, vagy éppen arra a sokak által nem tudott tényre, hogy engedély nélkül egyszerre összesen két kiló gombát lehet gyűjtani az erdőkön-mezőkön.
Az orvoshiányt nevezte az egészségügyi ágazat egyik legégetőbb problémájának a Magyar Kórházszövetség elnöke a szervezet 30. kongresszusának keddi nyitónapján Egerben.
Tetten érték a mezőőrök azokat, akik évek óta romlott húst hordtak ki Rákospalota külterületére – közölte Oláh Csaba, a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat intézményvezetője az MTI-vel kedden.
Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király és Mohamed bin Szalmán bin Abdel-Azíz koronaherceg is gratulált Orbán Viktornak az országgyűlési választásokon aratott győzelméhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Dél-Koreát követve Észak-Korea is leállította propagandát harsogó hangszóróit a két országot elválasztó demarkációs vonalnál - adta hírül kedden egy határ menti dél-koreai település polgármestere.