Hajmáskér - Emberölés kísérlete miatt indult eljárás egy hajmáskéri férfi ellen, aki vasárnap előbb megkéselte az élettársát, majd magát is megszúrta - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
Már csak egy hét van hátra a választásig, amelyre az ATV is gőzerővel készül. A választási műsor stábja már tartott egy főpróbát, hogy 8-án minden gördülékenyen menjen. A szavazás napján már délután 3-tól óránként jelentkezünk friss hírekkel, később élőben kapcsoljuk a pártok eredményváró helyszíneit, a stúdióban pedig szakértőkkel elemezzük az akt
Kilenc embert vittek kórházba a mentők a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren vasárnap délelőtt történt baleset helyszínéről. A rendőrség befejezte a helyszínelést.
Egy csapásra Forma–1-es pilótává változtat bárkit egy játék erejéig a TRT (Tamics Racing Team) -csapat! Bár az első ránézésre kiköpött Forma–1-es- versenyautónak tűnő, tűzpiros járgányt megpörgetni az aszfalton nem lehet, de egy VR-szemüveg segítségével akár 300 km/órával is száguldozhatunk a virtuális világban.
A következő napokban esőre és napsütésre is készülni kell. Napközben 15, néhol 20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók, de sokszor erős, olykor viharos lesz a szél - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú...
A 7. kerület után a 18. kerületet is elárasztották azok a szórólapok, amelyeken fegyveres arab férfiak fotójával keresnek eladó-kiadó lakásokat a környéken, Allah Akbar jeligére. Az újabb, riogató szórólapokra azonban az ismeretlen készítők már odáig jutottak, hogy a 18. kerületi MSZP telefonszámát is rányomtatták. A párt helyi szervezete feljelent
A kormányszóvivő azt mondta: hangfelvételek igazolják, hogy nemzetközi hálózatba szerveződött erők akarják eltántorítani Magyarországot a bevándorlást ellenző politikától.
Szabadnapos rendőr riasztotta szolgálatban lévő társait 2018. március 31-én, mivel egy többszörösen körözött, éppen szökésben lévő férfit látott lakóháza körül ólálkodni.
Nagy Péter a szakítás után összetettben is bronzérmes lett a férfiak vasárnapi plusz 105 kilogrammos versenyében a bukaresti súlyemelő Európa-bajnokságon. Lökésben negyedikként zárt.
Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét az Euronews beválogatta "Az év európai embere" díjra esélyes 10 jelölt közé. A közönség március 15-től március 29-ig szavazhatott a különböző kategóriákban jelöltekre.
A nemzetiségi kisebbségek uniós védelmét támogató dokumentumot már 1,1 millióan írták alá. A Rákóczi Szövetség szerint a végleges szám elérheti az 1,2 milliót. Az Európai Bizottságnak így mindenképpen foglalkozni kell a beadvánnyal.
Erején felül, lassan egy éve küzd a rákkal Jenna kutya, holott az orvosok csupán három hónapot jósoltak neki a túlélésre. Gazdája szerint a kaukázusi keveréknek esze ágában sincs elhagyni gondoskodó családját, amely a végsőkig kitart mellette.
Egy héttel a voksolás előtt az elemzők szinte minden variációt el tudnak képzelni. A nagyfokú bizonytalanság oka egyrészt az, hogy nagyon sok múlik a részvételi arányon. Másrészt az átszavazási hajlandóságnak is nagy lesz a jelentősége, amit ugyancsak nehéz előre megjósolni. Ráadásul a következő napokban még komoly változások lehetnek. Legalábbis j
Egyre több weboldal kínálja az esélyes ellenzéki jelöltek listáját. Elméletileg a döntésben szeretnének segíteni, gyakorlatilag viszont összezavarhatják a választókat, hiszen az eredmények nem feltétlenül egyeznek. Némely esetben pedig az is felmerült, hogy pártérdekek állhatnak a listák mögött.
A tervek szerint ismét oktathatnak közlekedési ismereteket a középiskolákban - többek között erről beszélt egy budapesti sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Oberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője az InfoRádióban azt em
Isten és ember kapcsolata örökérvényű, az isteni szeretet soha el nem fogy és az ég nyitva áll minden lélek előtt - Pál Ferenc rómaikatolikus pap, mentelhigiénés szakembert szerint ebben áll a feltámadás és a Húsvét üzenete. A Pál Ferenc atyával rögzített beszélgetést hétfőn 18 órától hallgathatják meg az InfoRádió Arána című műsorában.