Megállapodtak a pártok az Országgyűlés bizottsági struktúrájáról, 15 bizottság működik továbbra is. A Fidesz-frakció Kövér Lászlót javasolja házelnöknek - jelentette be Gulyás Gergely szerdán en az egyeztetések után.
Életének 88. évében elhunyt Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága szerdán az MTI-vel.
A Demokratikus Koalíció arra kéri a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy ismételtesse meg a szavazást abban a három, ukrán határhoz közeli körzetben, ahová szervezetten szállítottak határon túli kettős állampolgárokat voksolni.
Az Országgyűlésben öt ellenzéki vezetésű bizottság működik a jövőben is: a legnagyobb ellenzéki frakció, a Jobbik adja a nemzetbiztonsági testület elnökét, míg a Demokratikus Koalíció (DK) a költségvetési bizottságot vezeti.
Az Országgyűlésben öt ellenzéki vezetésű bizottság működik a jövőben is: a legnagyobb ellenzéki frakció, a Jobbik adja a nemzetbiztonsági testület elnökét, míg a Demokratikus Koalíció (DK) a költségvetési bizottságot vezeti.
Hihetetlen mennyiségű eső zúdult Eger városára! A babszem nagyságú jégszemek csupán öt percig verték a belvárost kedden késő délután, mégis mondhatni kisebb Velencévé alakították azt. A helyiek szerint volt, ahol boka fölé is ért a víz. Mi lesz így az ide érkező turistákkal?
Péntekig tartanak a lomtalanítási munkálatok a 3. kerületben. A Fővárosi Közterület-fenntartó Társaság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: könnyen megközelíthetően, egy kupacba készítsék ki a lomokat. Horváth László hozzátette, hogy Újrahasználati központokba is elszállíthatjuk a felgyülemlett lomot.
Megállapodtak a pártok az Országgyűlés bizottsági struktúrájáról, 15 bizottság működik továbbra is. A Fidesz-frakció Kövér Lászlót javasolja házelnöknek - jelentette be Gulyás Gergely szerdán Budapesten az egyeztetések után.
Lesújtó adatokkal jött ki a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány éves jelentése a gyermekek tavalyi helyzetéről. A részletes felmérésből többek között kiderül, hogy majdnem 30 felsős gyerek oltotta ki a saját életét.
Élőlánc nem lesz a parlament körül az alakuló ülés napján, de a tervezett tüntetést megtartják a szomszédban a kordon ellenére is. Az Országgyűlési Őrség tegnap jelentette be, hogy május 8-án a védett személyek biztosítása miatt lezárják a Kossuth teret. Az ellenzék és a tüntetéseket szervező civilek szerint viszont ez a döntés kifejezetten nekik s
Nyomkövetővel a lábán ment a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA szerdai, budapesti ülésére Gyárfás Tamás. Azt egyelőre nem tudni, hogy meddig járhat a fővárosban, ügyvédje, Bánáti János elmondása szerint ugyanis még mindig nem emelkedett jogerőre a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája által elrendelt lakhelyelhagyási tilalom.
A Ripost utolérte a győri Mácsik Zoltán eltűnése kapcsán gyanúsított férfi szomszédját. Elárulta, mit tudott meg a rendőröktől! S azt is elmondta, mi futott át az agyán!
Újabb sikeres rekordkísérletet tudhat maga mögött Karvai Sándor, vagy ahogyan a legtöbben ismerik: a „vak motoros”. A születésétől fogva látássérült férfi ezúttal a „vakon vezetés önállóan” világrekordját állította be egy elektromos autóval.
Bejelentette távozását Fazekas Sándor (54) agrárminiszter, aki két ciklus után nem vállalja a harmadikat. A fideszes politikus a Magyar Időknek azt is elmondta, hogy új feladatok kerülnek a tárcájához. Fazekas szavai megerősítették a tegnapi cikkünkben leírtakat a tervezett kormányzati átalakításról.
Továbbra is mintegy 70 innovatív gyógyszer és terápia vár arra, hogy felkerülhessen a társadalombiztosítási támogatotti listára - hívta fel a figyelmet az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete.
Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), március végén 3015 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal, emellett 1680 társaság, szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal 180 napon keresztül, folyamatosan az adóhatóságnak - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.
Percenként nézegetjük az e-mailjeinket? A lájkok és Instagram-posztok bűvöletében élünk? A telefonunkkal kelünk és fekszünk? Ha a fenti kérdések közül akár csak egyre is igen a válasz, jó eséllyel mi is „viselkedési függők” vagyunk – vagy jó úton haladunk abba az irányba.
Látványos produkciókkal kápráztatta el a közönséget a francia Retouramont társulat: az artisták a Miskolci Nemzeti Színház épületére erősített köteleken lógva táncoltak a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon.
Mióta Magyarországon demokratikus, szabad választások vannak, mindig előfordultak kisebb-nagyobb jogsértések, ezeket el kell kerülni – így reagált Gulyás Gergely arra, hogy a Kúria szerint törvénytelen volt az ukrán-magyar kettős állampolgárok szervezett szavaztatása. A DK szerint az ukrán szavazatvásárlás nem csak választási csalás, hanem hazaárul
Hatalmas üzlet az internetes kereskedés, ezt használják ki a jegyüzérek, akik ellen Angliában komoly fellépést sürgetnek. A hatalmas haszonnal értékesített jegyekkel sajnos magyarországi produkciók kapcsán is egyre többször találkozni.
Balaton – Folytatják a szúnyogok és szúnyoglárvák irtását a magyar tengernél. A biológiai gyérítés után légi kémiai irtás lesz csütörtökön és pénteken, rossz idő esetén május 2-3-án.
Nagy szükség volna valóságos, a kormányt teljesítménye, Magyarországot helyzete és lehetőségei alapján megítélő diskurzusokra – mondta az emberi erőforrások minisztere szerda este Budapesten, Az idők jelei vitairat-sorozat harmadik kötete és az azonos témában készült film bemutatóján.
Nagy szükség volna valóságos, a kormányt teljesítménye, Magyarországot helyzete és lehetőségei alapján megítélő diskurzusokra - mondta az emberi erőforrások minisztere szerda este Budapesten, Az idők jelei vitairat-sorozat harmadik kötete és az azonos témában készült film bemutatóján.